Willa szemszöge

„Jay életem szerelme.”

Jay.

Az.

Életem.

Szerelme.

„Azt hitted, szeretlek?”

Nem kaptam levegőt. A szám kinyílt, de nem jött ki rajta hang. Az agyam képtelen volt felfogni, amit az imént hallottam.

Megfájdult a mellkasom, ahogy Silas durván elengedte az állkapcsomat.

– Miért? – A hangom olyan erőtlen volt, úgy hangzottam, mint egy gyerek. – Miért tetted ezt velem?

Jade kis, elragadtatott nevetést hallatott, miközben felém sétált, teljesen meztelenül és zavartalanul. – Ó, tesó, még mindig nem érted? – Oldalra döntötte a fejét, a szeme rosszindulattól csillogott. – Te csak egy bábu voltál a táblán. Amúgy meg régen láttalak.

Az orrcimpáim megremegtek. – Úgy volt, hogy távol maradsz az életemtől.

– Így is tettem. Leginkább. – Csettintett a nyelvével. – De aztán rájöttem, hogy te nem érdemled meg a boldogságot. És itt jött a képbe a drága barátom.

Vigyorogva megsimította Silas arcát.

– Ez nem igaz! – szűrtem át a fogamon, és Silashez fordultam, a hangom könyörgő volt. – Kérlek, mondd, hogy nem igaz, Silas. Mondd, hogy nem csak játszottál velem. – Zihálva vettem a levegőt.

Silas megfeszítette az állkapcsát, majd sötét tekintettel rám vigyorgott. – Igaz, Willa. Mit gondolsz, miért nem akartalak megdugni soha? Ugye nem hiszed, hogy azért, mert meg akartad várni a házasságot?

– Azt hiszed, Silas csak úgy rád talált? – kérdezte Jade gúnyosan. – Hogy csak úgy véletlenül beleszeretett az unalmas, szűz seggedbe?

Silas most az ágy mellett állt, fontra tett karokkal, ajkán kegyetlen mosoly játszott. – Jay mindent elmondott rólad, még mielőtt egyáltalán megismertelek volna. A szokásaidat, a bizonytalanságaidat, a férfiideálodat. A rohadt életbe, már úgy untam jófiút játszani neked. Bár elég könnyű dolgom volt.

Hátratántorodtam. Mindenem fájt. A fejem. A mellkasom.

A szívem.

– Ezt… megterveztétek? A kezdetektől fogva?

Jade mosolya szélesedett. – Hát persze.

– Miért? – nyögtem ki. – Miért tetted ezt velem?

A hangja mérgezővé vált. – Mert az egyetlen dolog, amitől teljesnek érzem magam, ha látom, ahogy összetörsz.

Ezúttal térdre rogytam, nem kapaszkodtam semmibe, és megállíthatatlanul zokogtam. – Szerettelek… Szerettem őt.

Jade leguggolt mellém, és álszent gyengédséggel hátrasimította a hajamat. Olyan szívszaggató volt, hogy valaki, aki pontosan úgy néz ki, mint én, képes ezt tenni velem.

De Jade születésünk napja óta mindig is csak egy ribanc volt velem.

– Tudom – mondta lágyan, olyan közel hajolva hozzám, hogy éreztem a bőrén a szex és az izzadság keverékének szagát. – Ettől olyan ínycsiklandóan kielégítő az egész.

Aztán elhúzódott, és ismét élesen felnevetett. – Őszintén? Kicsit csalódott vagyok, amiért nem dugott meg. Sokkal kielégítőbb lett volna a tudat, hogy mindent megadtál neki, és még az sem volt elég.

Felálltam, és Silas felé indultam. – Silas? Silas, kérlek… kérlek, mondd, hogy nem volt hazugság minden, ami köztünk volt. Mondd meg Jade-nek, hogy nem tudja, mit beszél.

De még miközben könnyes szemmel Silasre néztem, tudtam, hogy reménytelen eset.

Elhúzta a száját, és Jade-re nézett. – Ez kibaszott fura. Hogy mindketten itt vagytok. Mintha ugyanazt az embert látnám. Csakhogy… – a lány felé nyúlt. – Csak az egyikőtökbe vagyok szerelmes.

Újra megcsókolták egymást, én pedig hátrálni kezdtem. Jade még utoljára felém fordult. – Nem zavarna? Be kéne fejeznünk, amit elkezdtünk. Kibaszottul beindultam. – Oldalra döntötte a fejét. – Bár nyugodtan nézheted.

Ott álltam, néztem, ahogy csókolóznak, és azt kívántam, bárcsak tehetnék valamit. Bárcsak lenne valami, amivel visszavághatnék nekik.

De nem volt semmi.

Az egyetlen dolog, amit tehettem, hogy letöröltem a dühös könnyeket a szememről, miközben szánalmasnak éreztem magam. Aztán kiviharzottam a szobából.

•••••*•••••*•••••

– Még egyet.

A csapos habozás nélkül töltött egy újabb kört a felesekből, amit azonnal lehúztam, és élveztem, ahogy az ital sokadszorra is égette a torkomat.

Nem tudtam pontosan, mióta vagyok itt. Miután eljöttem a szállodából – mellesleg a cuccaim nélkül –, céltalanul bolyongtam az utcákon, és bementem az első klubba, amit találtam.

Felhorkantottam.

Most az újdonsült férjemmel kellene innom és táncolnom. Nem pedig azért inni, hogy elfelejtsem a húgom nyögéseit, ahogy a nevét kiáltja.

Határozottan nem azért inni, hogy elfelejtsem a tényt: hülyét csináltak belőlem. Hogy olyan ostoba voltam, és hagytam, hogy a Silas iránti érzéseim elvakítsanak azzal szemben, hogy ki is ő valójában.

Lehúztam egy újabb felest, élvezve az égető érzést. Élvezve a hangos zenét, ami a fülembe dübörgött, és az egész testemet megborzongatta.

Várjunk…

Nem.

Nem a zene miatt futott át rajtam a hidegrázás.

Figyeltek. Éreztem, ahogy valakinek a tekintete a hátamba fúródik, amitől felállt a szőr a tarkómon.

Nem fordultam meg.

– Kíváncsi vagyok, mit tettél, hogy ezt kiérdemelted – mondta a csapos szórakozottan, miközben egy szalvétával törölgetett egy poharat.

– Ezt hogy érti? – Döntöttem meg a fejem, azon tűnődve, vajon nekem szóltak-e a szavai.

A csapos rám vigyorgott, és a fejével valami felé bökött mögöttem. – Az ország legelérhetetlenebb, legmegközelíthetetlenebb agglegénye bámul téged éppen. – A hangja most már hangosabb volt. – Csak azon tűnődöm, mit lát benned.

A hangos zene ellenére is hallottam a saját szívverésemet lüktetni a fülemben.

Visszatartottam a lélegzetemet, egy pillanatig habozva.

Aztán megfordultam, és felnéztem abba az irányba, amerre a csapos intett.

Az első dolog, amit észrevettem, az óra volt.

Onnan, ahol ültem, nem tudtam megállapítani a márkáját, de azt tudtam, hogy fekete gyémántokból készült – már ha a róluk visszaverődő stroboszkóplámpák fénye jelentett valamit.

Az óra egy hatalmas kézen pihent, és mivel olyan éles volt a látásom, kivettem egy tetoválást, ami eltűnt egy fekete öltöny ujja alatt.

És ez volt minden, amit láthattam.

A többi része árnyékba burkolózott, úgy támaszkodott a korlátnak, mintha ő uralná a világot. És bár az arcát nem láttam, nagyon is jól éreztem, hogy rajtam tartja a szemét.

Nem csak egy röpke pillantás volt.

Kíváncsiságból? Nem – ez több volt kíváncsiságnál.

Mágneses vonzást éreztem, hogy odamenjek hozzá. Hogy szembesítsem, és megkérdezzem, miért engem néz. De nem bírtam megmozdulni.

A pulzusom kihagyott egy ütemet. Újra a csaposhoz fordultam. – Kicsoda ő? – sóhajtottam; az alkohol már kezdett a fejembe szállni.

A csapos mosolya megfagyott. – Ő Killian Thorne.

Valami görcsbe rándult a gyomromban.

Ismertem ezt a nevet.

A csapos megdöntötte a fejét. – És úgy tűnik, megtalálta az új célpontját.