Gyermekkora óta Clara mindig is tele volt nagy álmokkal és saját elképzelésekkel. Azonban volt egyetlen valódi folt az életrajzán: a házassága Sebastiannal, aki Maya szemében egy utolsó bunkó volt, olyan ember, aki azt sem vette észre, ami az orra előtt van.

Abban a pillanatban, ahogy Selena meglátta Clarát és Mayát belépni, már elfogta a nyugtalanság. „Clara nem csak mutogatóba jött vissza Jentisbe” – gondolta. „Sejtettem, hogy versengeni fog velem Sebastianért, de azt sosem gondoltam volna, hogy a Wexley Enterprises üzletére is szemet vet.”

Gideon észrevette az aggodalmát, és megnyugtatóan megveregette a kezét. – Ne idegeskedj emiatt! A Wexley Enterprises évtizedes tapasztalatával a hátunk mögött kizárt dolog, hogy alulmaradjunk holmi zöldfülű törtetővel szemben.

Miután befejezte, Gideon hosszan, kiismerhetetlen tekintettel méregette Clarát. Amikor először meglátta, egy pillanatra önkéntelenül is megzavarodott. Pontosan olyanná érett, mint az a nő, akit egykor ismert: hasonló arc, ugyanaz a hűvös, távolságtartó tekintet.

Kezét ökölbe szorította, és megpróbálta visszarántani magát a valóságba.

Fél órával később a Jentisi Kikötői Hatóság elnöke lépett a színpadra, elmondott néhány megnyitó gondolatot, majd felszólította a vállalatokat, hogy mutassák be a pályázataikat.

A Wexley Enterprises kezdte, a többiek sorban követték őket, és mivel a Valerius Holdings idén vett részt először a liciten, természetesen ők maradtak a végére.

A Wexley Enterprises prezentációja magas értékelést kapott a Jentisi Kikötői Hatóság elnökétől, mind az elméleti, mind a gyakorlati kivitelezés tekintetében. Ehhez képest a többi vállalat pályázata meglehetősen átlagos volt – egyikük sem rukkolt elő semmi igazán lenyűgözővel.

Végül Clarán volt a sor, hogy bemutassa a pályázatát. Odafent, a második emeleti VIP teremben két férfi figyelte a lenti eseményeket. Egyikük összehúzott szemmel meredt a pódiumra.

– Várjunk csak, mióta él Jentisben egy ennyire elképesztő nő? Hogyhogy eddig még sosem láttam? Komolyan mondom, a teste tökéletes – biztos megvan egy erős D-kosár – mondta Christian Thraxe, a hallowtoni Thraxe család feje és hírhedt aranyifjú.

– Mr. Thraxe, ha esetleg kíváncsi lenne rá, ő Ms. Valerius, a jentisi Valerius Holdings vezérigazgató-helyettese – válaszolta a házigazda.

Christian átpillantott a vele szemben ülő Sebastianra, aki maga volt a megtestesült elit. – Szóval ő a feleséged, mi?

Sebastian arca elkomorult. – Ha nem tudsz valami értelmeset mondani, akkor inkább fogd be! – Elnyomta a cigarettáját, felállt, begombolta a zakóját, és visszanézés nélkül kisétált.

– Mr. Thraxe, ön rendesen felbosszantotta Mr. Varkast – jegyezte meg a házigazda.

Christian csak gúnyosan mosolyogva legyintett. Gyerekkoruk óta ismerte Sebastiant, és a férfi heves természete cseppet sem lepte meg. – Hagyd a fenébe! Kiderült, hogy a haverom exfelesége. Akkor inkább tisztes távolságot tartok – horkantott fel.

Amikor Clara leleplezte a pályázatát, az egész terem megdermedt, sőt, még a Jentisi Kikötői Hatóság elnöke is elnémult a döbbenettől.

Lézerpontos részletességgel vázolta fel a kikötői projekt minden egyes aspektusát, a jövőre vonatkozó tervei pedig porba tiporták a Wexley Enterprisest. A prezentációja annyira kikezdhetetlen volt, hogy egyetlen pontjába sem tudtak belekötni.

Ezen a ponton már senkinek sem kellett megvárnia az eredményt – a Valerius Holdings győzelme borítékolható volt.

Ahogy Sebastian elindult lefelé a lépcsőn, megállt a fordulóban, és onnan figyelte, ahogy Clara elmondja a zárógondolatait. Ő uralta a színpadot – hangja csengő volt, tartása tökéletes, és csak úgy sugárzott belőle a magabiztosság.

Ropogós, fehér kosztümöt viselt, haját elegáns lófarokba fogta, sminkje pedig hibátlan volt. Sebastian nem tagadhatta – még egy olyan városban is, mint Jentis, senki sem tudta őt túlragyogni.

Nyoma sem volt már a sok évvel ezelőtti félénk lánynak; az elegancia és az érettség lebilincselő elegyével mozgott. Igazi tekintély volt a saját szakterületén, aki mindent képes volt egyedül kézben tartani. Sebastian egyszerre őszintén lenyűgözve érezte magát – önkéntelenül is azon tűnődött, vajon mekkora utat tehetett meg a fejlődésben.