– Eresszenek el! Amit csinálnak, az törvénytelen!

Nara vadul küzdött az őrök ellen, csuklói csavarodtak a vasszorításban.

Felemelte a fejét, és égő szemekkel egyenesen Kaelenre meredt. Olyan erősen szorította össze a fogát, hogy hallani lehetett a csikorgást.

– Kaelen – követelte –, tényleg a szemembe tudsz nézni, és azt mondani, hogy valóban Shaya Aura?

A szeme duzzadt volt – vörös, üveges, szívszorítóan gyönyörű –, de egyenes. Elszántan egyenes.

A hátán pedig… azok a brutális, csipkézett korbácsnyomok…

Egy csúnya, fülsiketítő pofon Kaelen lelkiismeretének.

Kezei ökölbe szorultak.

Ő volt az, aki ellátta azokat a sebeket.

Ő bugyolálta be a hátát rétegről rétegre, napokon át.

Egykor megesküdött, hogy soha többé nem engedi, hogy bárki is egy ujjjal hozzáérjen.

És mégis…

Ösztönösen lépett felé egyet.

De Shaya rácsimpaszkodott a karjára.

– Kaelen, a gyomrom… fáj… – nyöszörögte, a hangja törékeny volt, és épp elég édes ahhoz, hogy méreg legyen.

Jeges víz zúdult végig Kaelen gerincén.

Igaz. Shaya halálos beteg.

Mit számít, ha átadja neki ezt a rivaldafényt? Nara fiatal. Neki még van ideje. Jól lesz.

Lenyomta magában a kavargó bűntudatot, és hideg hangon megszólalt:

– Ő az én tervezőm. Ezt biztosan tudom. Shaya Aura, a Kardos Global vezető tervezője.

Shaya sugárzott a boldogságtól.

Nárának pedig – csak egyetlen könnycsepp gördült le az arcán.

Még azután is, hogy Kaelen a háta mögött titokban feleségül vette Shayát…

Még azután is, hogy elhatározta, elengedi…

Még mindig meg akarta óvni azt a közös öt évet.

Istenem, mekkora bolond volt.

Kaelen meglátta azt a könnycseppet, és valami fájdalmasan összeugrott benne.

Öt év alatt, mindegy, mennyit szenvedett, Nara soha nem sírt.

De most…

Ismét előrelépett.

– Ne csak álljanak ott! – mordult rájuk Shaya élesen. – Vetkőztessék le! Vagy nekem kell megcsinálnom? Kaelen, igaz?

Duzzogott, és hozzábújt, a megsebzett feleséget játszva.

Kaelen nagyot nyelt. Tekintete Nárára villant.

– Ha nem loptál semmit… akkor nincs takargatnivalód.

Nara felnevetett.

Még mindig a hideg padlón térdelt. A ruhája pántja elszakadva. A háta védtelen, csupa heg. A teste esetlen szögben kicsavarodva.

Nevetése – vékony, éles, instabil – egyenesen áthasított a mormogó tömegen.

– Elég! – förmedt rájuk Kaelen. – Vigyék a színfalak mögé, és vizsgálják meg.

Nem bírt tovább ránézni.

Shaya kinyitotta a száját, hogy hozzátegyen valami kegyetlenséget, de a Kaelen szemében rejlő hideg figyelmeztetés elhallgattatta.

Az őrök megindultak, hogy elvonszolják Nárát – de a lány kitépte magát a szorításukból.

– Semmi szükség rá! Ha Kardos úr úgy gondolja, hogy át kell vizsgálni, miért bújnék a színfalak mögé, mint egy bűnöző? Nem lenne az gyanúsabb? – Gúnyosan elmosolyodott. – Vetkőztessenek le, igaz? Rendben – megcsinálom én magam.

És egy vad mozdulattal letépte magáról a holdfehér estélyit, és félredobta.

Megdöbbent kiáltások törtek ki a teremben.

Csak a fekete alsóneműjét viselve, világos bőre szinte ragyogott a fények alatt…

de ugyanígy ragyogtak a hátába és lábába brutálisan belevájt korbácsnyomok is.

– Istenem… mi történt vele?

– Ezek… ütésnyomok?

A riporterek megindultak előre, a kamerák őrülten kattogtak.

Nara egyetlen vakuvillanással sem törődött.

Egyenesen Kaelent és Shayát nézte.

– Ez minden. Semmi más nem maradt, csak az alsóneműm. Ha Mr. Kardos és Ms. Vance úgy gondolják, hogy még mindig rejtegetek valamit… – Széttárta a karját. – Jöjjenek, és kutassanak át maguk.

Kaelen arca eltorzult – döbbenet, iszonyat, és valami sokkal sötétebb dolog látszott rajta.

Azok a hegek.

Emlékezett rájuk.

Arra a félig halott lányra, akit öt évvel ezelőtt hozott ki a Vance család alagsorából. Összetörten. Véresen.

Éjszakákat töltött azzal, hogy visszahozza az életbe.

Soha nem hordott vállnélküli ruhákat.

Soha nem voltak teljesen intim viszonyban sem – mert a lány nem bírta elviselni, hogy megmutassa neki a hátát.

Most pedig megmutatta magát az egész világ előtt.

És életében először… Kaelen félelmet érzett.

Shaya arca elkomorult, amint meglátta a hegeket.

Mi a fenét akar csinálni ez a nő?

Gyorsan odavágta: – Nara, ne játszd itt a tragikus hősnőt. Azért dobtak ki, mert egy rongy voltál. Anya és apa ki nem állhatta a viselkedésedet. És most a tisztességtelenséged bizonyítékaival flancolsz? Gusztustalan!

– Micsoda? Ezek attól vannak, hogy fűvel-fával lefeküdt?

– Hány éves volt… tizenhét? Tizennyolc? Hű, biztos nagyon vad lehetett. Nem csoda, hogy kidobták.

A tömeg arckifejezése eltorzult – undor, megvetés, ítélkezés.

Shaya ajka diadalmasan görbült mosolyra.

Na és mi van, ha ő osztotta ki azokat az ütéseket?

Az ő alagsoruk volt. Nem voltak kamerák.

A szülei úgysem fognak beszélni.

Ő irányítja a történetet.

Még ha Nara tagadja is – ki hinne neki?

Kaelen tágra nyílt szemekkel meredt Nárára.

– Szóval innen vannak a sebek.

Nara érezte, ahogy meghűl benne a vér.

A tekintete…

Az undora…

Ha a tekintetek ölni tudnának, ő már darabokban lenne.

Tekintetét Shaya felé fordította…

és hajszálpontosan ugyanazt az arckifejezést látta, mint öt évvel ezelőtt.

Tiszta, kárörvendő kegyetlenséget.

Nara felnevetett – a hang olyan rideg volt, hogy szinte megrepedt.

– Shaya, csak mert senki sem látta, ahogy bántalmazol, még nem jelenti azt, hogy átírhatod a történelmet. Tényleg azt hiszed, hogy fröcsöghetsz itt a mocsokkal, és ezt mindenki le fogja nyelni?

– Mire célzol? – csattant fel Shaya, de egy leheletnyi bizonytalanság átcikázott az arcán.

Nara felemelte a kezét, és megmutatta a gyémánt karkötőt.

– Azt állítod, hogy ez a karkötő a Devotion kollekció része. Azt állítod, te tervezted. Akkor mondd el mindenkinek – mit is csinál?

Csend ereszkedett a teremre.

Shaya erre nem számított.

Az igazság az volt, hogy még csak azt sem tudta, hogy a karkötő egyáltalán része-e a kollekciónak. Csak egy okra volt szüksége – bármilyen okra –, hogy tönkretegye Nárát.

Most, hogy sarokba szorították, ideges pillantást vetett Kaelenre.

A férfi nem válaszolt.

Még jobban összeráncolta a homlokát.

Valami itt nagyon nem stimmelt.

Nara látta – látta a zavart, a feszültséget, ahogy megfeszül a férfi állkapcsa.

– Elég volt – mondta Kaelen élesen. – Shayának nem kell bizonyítania semmit. Ha azt mondja, hogy ez az ő terve, akkor az is. Add vissza a karkötőt, és hagyjuk, hogy csendben elmenj.

Milyen nagylelkű.

Milyen irgalmas.

Mintha kegyelmet gyakorolna.

Nara egy halk, hideg kacajt hallatott.

– Ti ketten talán megbocsáttok és felejtetek. De én nem fogok.

Felemelte a csuklóját…

és kétszer megkoppintotta a karkötőt.

Egy kattanás hallatszott.

A középpontban lévő gyémánt oldalra tolódott…

és egy lágy, kék fénysugár lőtt ki a levegőbe.

Egy holografikus vetítés kelt életre, megvilágítva a helyszín elején lévő hatalmas kijelzőt.

Az egész terem felhördült.

Szemek nyíltak tágra.

Testek dermedtek meg.

És aztán a videó elindult…

a tömeg pedig megdöbbent csendben nézte.