Elara szemszöge

Néztem, ahogy távolodnak. A szívemben még mindig ott hullámzott a döbbenet.

Miért kérte Kaelen a jelenlétemet ilyen határozottan?

Az egyetlen alkalom, amikor találkoztam vele, a diplomaosztómon volt, és ő olyan égő, furcsa tekintettel nézett rám, mintha egy darab sajttorta lennék, rajta egy cseresznyével – vagy a prédája.

Biztos voltam benne, hogy nem pszichopata, de azért tartottam tőle a távolságot.

Leginkább azért, mert tudtam, hogy amellett, hogy a világ legerősebb Alfája, megrögzött szoknyavadász is, aki arról ismert, hogy soha nem fekszik le kétszer ugyanazzal a lánnyal.

Nem engedhettem meg magamnak, hogy egy ilyen férfival keveredjek viszonyba. Ezek után soha többé nem találkoztunk. Azt hittem, már teljesen elfelejtett.

De a mai napból ítélve... még mindig emlékszik rám.

Körbenéztem, és azt láttam, hogy mindenki bement a birtokra a ma esti partira. Beszélnem kellett Conraddal. De ebben a piszkos rongyban be sem engednének az ajtón.

Így hát visszarohantam a szobámba, hogy átöltözzem.

A szobalányom, Marlowe segített kiválasztani egy ezüst, hátul kivágott ruhát, amely úgy simult a domborulataimra, mint a holdfény. Egy káprázatos gyémánt nyaklánc pihent a mellkasomon, ragyogó fényt árasztva magából.

Marlowe gyöngyös hajtűkkel és friss liliomokkal formázta meg a hajamat. A természetes virágillat ott lebegett a levegőben, ahogy lépkedtem, és az illatom jobb volt, mint bármelyik parfüm.

– Te jó ég, de gyönyörű vagy! – Marlowe megigazította a liliomokat, és felsóhajtott: – Ma este te leszel a figyelem középpontjában!

Belenéztem a tükörbe a saját tükörképemre, és magam is kissé meglepődtem.

Főiskolás koromban rengeteg hódolóm volt. És szerettem kicsípni magam és jól kinézni az emberek előtt.

De miután hozzámentem Conradhoz, mindezt feladtam. Mert több időt akartam fordítani arra, hogy jó Luna legyek, minthogy jól nézzek ki.

De ez nem vált be a házasságunkban.

Nagyjából este nyolc órakor elhagytam a szobámat, és elindultam a bankett-terembe.

Elegánsan felöltözött vendégek érkeztek. Mindannyian hallották, hogy Alfa Kaelen itt van, és mindannyian alig várták, hogy találkozzanak vele.

Conradot, Lilith-t és az összes Pyrewood Enklávé-i vént a lépcső tetején találtam, amint aggódva beszélgettek.

– ...Szóval még mindig nem találjuk Luna Elarát? – kérdezte az egyik vén.

Conrad homlokát ráncolta. Lilith megtörölte a szeme sarkát, és felzokogott: – Talán miattam bujkál. Annyira sajnálom, Conrad. Az én hibám, hogy te és a Lunád külön vagytok...

– Ne butáskodj – mondta mély hangon Conrad. – Még több katonát küldök, hogy keressék meg. Nem fog sokáig rejtőzködni.

Lilith átkarolta a férfi karját egy édes, ártatlan mosollyal: – Remélem, visszatér az eljegyzési partinkra. Mit gondolsz, örülni fog nekünk?

Nem bírtam tovább.

Így hát előreléptem, és megszólítottam: – ...Conrad!

Egyszerre rántották a fejüket az irányomba. Lilith gyorsan hallatott egy apró sikolyt.

Conrad szemei tágra nyíltak. Ott állt, figyelmen kívül hagyva a szeretőjét, és csak engem bámult. Láttam a döbbenetet, a csodálatot és a vágyat a szemében.

– ...Elara... Hol voltál?! – motyogta. – Lenyűgözően nézel ki ma este.

– Feleségül veszed őt? – kérdeztem remegő hangon.

A szeme elsötétült.

– Ne hibáztasd Conradot. Azt hitte, elmenekültél – mondta gyorsan Lilith, az arca még mindig sápadt volt. – Mindenesetre jó, hogy újra itt vagy. Mindannyian aggódtunk.

A tekintetemet a nőre szegeztem.

– Aggódtatok? Nos... van is miért! – kiáltottam remegő hangon. – Elütöttél egy teherautóval! Egy gyilkos vagy!

Mindenki egyszerre hördült fel.

– Teherautóval? Miről beszélsz?! – kérdezte megdöbbenve Conrad.

Lilith-re mutattam: – Elütött egy teherautóval, és kidobta a testemet az erdőbe. Ha a túrázók nem találnak rám, már halott lennék!

Az összes vén döbbenten kapott a szívéhez, és rémülten néztek Lilith-re.

Árnyék suhant át Lilith arcán, mielőtt újra könnyekben tört volna ki:

– Ez nevetséges! Conrad, te tudod, hogy én még egy kismadárnak sem tudnék ártani. Elara... teljesen megőrült.

– Megnézhetjük az irodám előtti biztonsági kamerát. Vagy megkereshetjük a teherautó sofőrjét. Akkor majd megtudod, hogy nem hazudtam!

Conrad bólintott egy katonának, aki elsietett, hogy megkeresse a biztonsági kamera felvételeit. Tizenöt perccel később sietve tért vissza, arcán vonakodó kifejezéssel.

– ...Megnéztem a felvételeket – motyogta. – De nincs rajtuk se teherautó, se autóbaleset...

Az elmém teljesen leblokkolott.

Hogy lehet ez?

– T-talán a felvételt megvágták... – suttogtam.

– Elég! – mordult fel sötéten Conrad. – Miért kell Lilith-t támadnod?! Ő nem csinált semmit!

Lilith megingott a lábán, és felzokogott.

– ...Ne hibáztasd őt... Én tettem tönkre a házasságotokat. Megvan az oka, hogy gyűlöljön engem... – mondta záporozó könnyekkel. – Annyira megalázó. Talán csak a halál bizonyíthatja az ártatlanságomat!

Hirtelen egy oszlop felé vetette magát.

CSATT!

Nekiütközött, és vérző fejjel a földre rogyott.

– LILITH!! – kiáltotta Conrad.

Ahogy a karjaiban tartotta őt, felém fordult, és dühösen rám meredt: – Lilith meg akarja ölni magát! Na, most boldog vagy? Mikor lettél ennyire szívtelen és jéghideg?

– ...Én vagyok jéghideg? – kérdeztem remegve, könnyeimmel küszködve. – Ez a nő megpróbált elütni... És megölte a meg sem született gyermekemet! Ő maga vallotta be az autóbaleset előtt...

Conrad felmordult: – Őrült vagy! Ha valami, hát én örülök, hogy a gyerekünk nem született meg! Legalább nem egy őrült nő az anyja!

Fagyos csalódottság lett úrrá rajtam.

Beismerte.

A társam, a férjem örült annak, hogy a gyermekünk meghalt.

Fásultan megfordultam, hogy elmenjek, kétségbeesett könnyek homályosították el a látásomat. A lábaim túlságosan is erőtlenek voltak a járáshoz. De csak annyit akartam, hogy a lehető legmesszebb legyek tőlük.

– Hová mész? – kiáltotta a hátam mögött Conrad. – Elara, gyere vissza!

– ...Hagyd őt, Conrad... – mondta lágyan Lilith.

Alig értem el a kapuig, mielőtt elestem volna.

Egy hatalmas kéz épp időben kapta el a karomat.

Felkaptam a fejem, és Alfa Kaelent láttam meg.

A hatalmas csillár arany árnyalatúra festette jóképű profilját. Katonái vették körül, elzárva a többi vendéget. Csak én mehettem a közelébe.

Smaragd szemei elsötétültek, amikor a tekintetünk találkozott.

Pillantása domináns és egyenes volt, mintha a prédája lennék, akit élve akar felfalni.

– Luna Elara – mondta ki a nevemet mély, csábító hangon. – Jó újra látni téged.

Gyorsan visszanyertem az egyensúlyomat: – Üdvözlöm, Alfa Kaelen.

Még mindig fogta a kezemet.

Hirtelen elektromosság cikázott végig a testemen, amitől kis híján felnyögtem. Még a lábaim között is bizsergést éreztem.

Gyorsan elhúztam a kezem, a szívem dübörgött.

...Mi a fene volt ez?

– Válthatnánk pár szót négyszemközt, mielőtt a parti elkezdődik? – kérdezte udvariasan Alfa Kaelen, tudomást sem véve a testemben végbement változásról.

– Ó... Rendben.

– Várj! – kiáltotta a hátam mögött Conrad. Nem akarta, hogy elmenjek.

De én figyelmen kívül hagytam őt, és gyorsan távoztam.

Kaelen visszavezetett a lakosztályába, és megparancsolta a katonáknak, hogy csukják be az ajtót.

– Kérlek, foglalj helyet.

Leült a kanapéra, és a vele szemben lévő fotelra mutatott.

Leültem. Csábító illata betöltötte az orromat, és beleszédültem. Titokban összeszorítottam a lábaimat.

– Miről szeretne beszélni, Alfa Kaelen? – kérdeztem, próbálva megőrizni a hidegvéremet. – Ha ez a projektről szól, talán közvetlenül Conraddal kellene megbeszélnie...

– Nem erről van szó.

Elővett egy dokumentumot, és átcsúsztatta nekem az asztalon, tekintetét továbbra is az enyémbe fúrva.

Megint az az intenzív, birtokló pillantás.

– Ez egy szerződés – mondta. – Azt akarom, hogy legyél a Lunám egy évig, miután elválsz Conradtól.