Kibaszottul nem kapok levegőt.

A tinta vastag, mély és maradandó – úgy van a bőrébe vésve, mint egy rohadt bélyeg.

Sienna.

Végigfut a bordáin, a háta felé kanyarodva, mintha ott lenne a helye. Mintha mindig is ott lett volna a helye. Nem, nekem van ott a helyem.

Nem. Nem, ez nem… Nem így kellene lennie.

Gideon felé fordulok, a hangom alig tör át a torkom szárazságán. – Mikor… – Az ajkaim elnyílnak