A csend az első dolog, ami felbasz.

Nincsenek a cipőm alatt ropogó, száraz papírszirmok. Nincs az ajtóm aljára tapadó, betegesen édes rothadásszag. Nincs emlékeztető arra, hogy valakinek odakint halálvágya van, és azt hiszi, elég hülye vagyok ahhoz, hogy eljátsszam miatta az ijedt kis Ómegát.

Hm.

Bámulom a padlót a lakosztályom előtt. Csak csiszolt márvány. Ezúttal nincs egy csokor összeaszalódott