Malakai ujjai már bennem vannak, amikor rájövök, hogy nem vagyunk egyedül. Az a hang, ami kicsúszik a számon, egyáltalán nem is nevezhető szerénynek.

Az erkélyről észlelek némi mozgást odalentről – harcosok fészkelődnek, bámulnak felfelé, úgy tesznek, mintha nem látnák, mi történik, de szánalmasan elbuknak. Az egyikük köhint, a füle lángvörösen izzik.

– Ööö, talán hagynunk kéne egy kis magánéletet