ADELINE

A bruncholóhely már teljesen megtelt, mire odaérünk. A sor az ajtón túl, egészen az utca végéig kígyózik, én pedig már éppen mondanám Reidnek, hogy felejtse el az egészet, és vigyen a legközelebbi kifőzdébe. De ő megszorítja a kezemet, és úgy vigyorog, mint aki mindent eltervezett.

– Bízz bennem. Megéri majd – mondja.

megforgatom a szemem, de titokban? Valahol imádom, hogy valami ennyire…