Nash a parkban futott, és látta a haditengerészeti újoncokat a reggeli edzésük közben. Úgy tűnt, mintha egy örökkévalósággal ezelőtt lett volna, amikor ő is ezt csinálta. A fülhallgatója pittyent, ő pedig az órájára pillantva látta, hogy az unokahúga küldött üzenetet.

„Átkozottul korán van ahhoz, hogy futni menjél. Hé, autocorrect – sosem korán van, hanem k*rva korán.”

Nash felkuncogott, és a képernyőn a gombra bökve felhívta a lányt. A második kicsöngésre felvette. – Vigyázz a szádra, kishölgy.

– Bocsi, legközelebb majd k*rvára tagoltan fogok beszélni – mormogta a lány álmos hangon. – Tegnap este haza kellett vitetnem magam. Meghalt az autóm.

– Ha anyád hazaér, komolyan elbeszélgetünk arról a roncsról.

– Vigyázz a szádra, öreg – ugratta vissza a lány.

– Hadd fejezzem be a futást, és megyek haza.

– Túl korán van ehhez.

– Én még nem is voltam ágyban – mutatott rá Nash, miközben befordult egy újabb körre. – Ma mennem kell a könyvelőhöz.

– Szerezz nekem egy kis pénzt – mondta a lány, mint mindig.

– Ha szerzek neked bármit is, az egy új autó lesz – válaszolta a férfi, majd mormogott valamit az orra alatt.

– Csak nem azt mondtad, hogy sajtburger? – nevetett Quinn.

– Túl átkozottul sovány vagy – mondta Nash.

– Ahhoz képest, hogy ennyi időt töltesz edzéssel, furcsa megszállottságod van a húsosabb nők iránt – nevetett rajta a lány, és Nash hallotta, ahogy Quinn mozgolódni kezd, és elindul a zuhany.

– Mit mondhatnék, szeretem tudni, hogy nem fogom eltörni a játékszereimet.

– Pfuj – mondta a lány egy öklendezést imitálva.

– Megcsinálom az utolsó kört – mondta neki Nash, miközben elfutott az újoncok mellett, akik épp elkezdték a futást. – Jó reggelt! – köszönt oda a kiképzőnek.

– Jó reggelt, uram! – kiáltott vissza a nő, majd a szakasza is kórusban visszhangozta a köszöntést.

– Menj csak flörtölni – mondta Quinn, és a hívás megszakadt.

– Szabad a társaság? – kérdezte a sárga Navy-pólós, kék rövidnadrágos nő, miközben mellészegődött.

– Majdnem végeztem, de miért ne – válaszolta Nash egy könnyed mosollyal.

– Gyakran futsz erre? – kérdezte a nő.

– A mai nap kései nekem – ismerte be a férfi. – Ilyenkorra már otthon szoktam lenni. Ti gyakran csináljátok ezt?

– Minden szerdán – mosolygott a nő.

Igen, flörtölt. Nash benne lett volna a játékban. De lefogadta volna, hogy a nő nagyjából egyidős a lányával. Ez pedig nála kizáró ok volt.

– Legalábbis az újoncokkal – tette hozzá a nő. – Egyedül gyakrabban járok.

Meg is volt. „Egyedül járok ide. Szükségem van egy erős férfira, aki megvéd.” Ami, ha kinyitná azt az ajtót, vagy a szexi kiscicához, vagy a dühös „nincs szükségem férfira” anyoroszlánhoz vezetne. Egyikkel sem akart játszani.

– Talán még látjuk egymást – mondta Nash, miközben a parkoló felé mutatott. – Én itt vagyok. – Rámosolygott a nőre, majd az újoncok felé fordult. – HOO-YAH!

Lehúzódott az útról, hogy nyújtson, miközben a tucatnyi tinédzser tovább futott. Végigcsinálta a rutinját, mielőtt beszállt a felújított, 1969-es Impalájába. Nem tartott sokáig, mire beállt a közös kocsibehajtóra, ami az ő és a húga háza között volt.

Quinn a konyhában várta. – Dögös volt?

– Nem volt rossz, valószínűleg egyidős Harperrel. – Megcsókolta a lány feje búbját, ahogy elment mellette. – Hadd zuhanyozzak le, aztán mehetünk. Rendelj kávét.

– Te vagy a kedvenc nagybátyám! – kiáltotta a tizenhat éves lány a folyosón.

Kevesebb mint tíz perc múlva Nash nedves hajjal, friss ruhában tért vissza. Fekete nadrágot és fehér, rövid ujjú Oxford inget viselt, amit szorosan betűrt. Az izmai megfeszítették a pamutot a vállán és a mellkasán. A bőr- és terepszínű öv a Navy Seabee csattal kihangsúlyozta karcsú derekát. Felhúzta a bakancsát, amit az ajtónál tartott, és Quinnre nézett.

– Kész vagy?

A lány felnézett a telefonjából. Vigyorogva felé fordította a készüléket. – Jó reggelt, skacok! Ez itt a nagybátyám, Garrett, mindenki Nash-nek hívja, mert ez a vezetékneve, és a hadsereg ilyen furcsa. Szereti a telt csajokat és a perverz szexet.

– Ha ezt kiteszed, kikapcsolom a telefonodat – figyelmeztette a férfi. Tudta, hogy nem videózik, mert látta a telefonját a mögötte lévő tükörben. De ezt nem akarta az orrára kötni.

– Nem is videóztam. – Mosolygott a lány, és megfordította a telefont, hogy megmutassa a kezdőképernyőt. – Nem akarom, hogy perverz nők üzengetjenek nekem.

– Helyes. – Levette a kulcsokat az akasztóról, és elindultak.

A kávézás után kitette a lányt, és a város túlsó felén lévő Cooper Stone irodaház felé vette az irányt. Nash nem várta túl nagy örömmel a VCC recepciósát. Egy csinos kis szőke volt, aki azt hitte, ő minden férfi álma.

Személy szerint Nash jobban szerette a természetes idomokat a sebészieknél.

Csalódottan tapasztalta, amikor belépett a Cooper Stone lobbijába, hogy a csinos barnát egy érintőképernyős automatára cserélték. Voltak idők, amikor gyűlölte a technológiát. Homlokát ráncolva szállt be a liftbe a tizenkettedik emeletig.

És kellemesen meglepődött, amikor kinyitotta a könyvelőiroda ajtaját, és meglátta az említett barna nőt.

– Üdvözlöm, Mr. Nash – mondta a műszőke, műmelles nő ál-buján. – Majd szólok Mr. Vance-nek, hogy megérkezett.

– Amber, beszéltünk már erről. Ez most már Maggie feladata. Ha nem tudsz az adatrögzítő részlegen maradni, lehet, hogy át kell gondolnunk a foglalkoztatásodat.

Victor Vance ott állt a két nő mögött a recepciónál. Rövidre vágott ősz haja volt, kék szeme hidegen és élesen villogott. Sötétszürke öltönyt viselt élénk kékeszöld nyakkendővel. Az arcán látható harag láttán a szőke halkan eloldalgott.

– Maggie, tudom, hogy Amber tanított be az elmúlt héten, de kérlek, ne oszd meg vele az előjegyzési naptárat – mondta Victor kedvesen. – Remekül csinálod.

Nash látta barátján a domináns vonásokat abban, ahogy a nőkkel bánt. A szőkét megfegyelmezte, a barnát megdicsérte. A gondolat, hogy ez a nő egy alárendelt pózban legyen, azonnal megkeményítette Nash farkát. Még sosem örült ennyire annak az extra tizenegy másodpercnek, amit öltözködéssel töltött, és hogy nem alsónadrág nélkül indult el.

– Köszönöm – mondta a nő egy kis mosollyal és pírral az arcán.

Nash farka megrándult, alig bírta elfojtani a nyögést.

– Szóra sem érdemes – mondta Victor, majd Nash felé fordult. Az idősebb férfi arckifejezése elárulta Nash-nek, hogy hasonló gondolataik vannak az új recepcióssal kapcsolatban. – Gyere csak be, nézzük meg, hogyan tudok még több pénzt ellopni tőled.

– Közted, Sam bácsi és a lányaim között már nem sok maradt, amit ellophatnál – nevetett Nash, ahogy végigmentek a folyosón.

– De azért még maradt valami? – viccelődött Victor, amint beléptek az irodájába.