Killian szemszöge

12 évvel korábban

– Killian…? – Anyám az éjszaka közepén ébresztett fel, könnyek töltötték meg nagy barna szemét, és finoman peregtek le hosszú, sötét szempilláiról.

Kótyagosan ébredtem, és láttam, hogy fölöttem áll.

– Anya? – kérdeztem, az éjszakai sötétségen keresztül figyelve őt. Hideg volt; a kis házunkban nem volt sok fűtés. Nem volt sok pénzünk fűtésre, de anyám soha nem mutatta úgy, mintha szegények lennénk. – Mi a baj? – suttogtam neki, nem akarva felébreszteni a többieket, akik a házban laktak.

– Apád meghalt… – mondta halkan, a hangja remegett.

Rémült volt. De mitől?

– Elment, édesem – mondta újra.

Amit apámról hallottam, nem volt jó ember. Terhesen hagyta el anyámat, elutasítva őt, és arra kényszerítve, hogy egy másik falkában éljen. Gyakran szörnyetegként emlegette őt.

– Te vagy az egyetlen életben maradt rokona… – folytatta. – A bétája jön érted. El kell menned vele…

– Micsoda? – kérdeztem, gyorsan felülve az ágyban; anyám elhallgattatott, és magához ölelt. – Tudom, hogy ez hirtelen jött. De neked kell lenned Cyrene Alfájának. Soha nem akartam ezt neked ilyen hamar, kicsikém.

Fogalmam sem volt, mit jelent egy falkát vezetni és Alfának lenni. Nem találtam a szavakat, és be kellett vallanom, rettegtem. Csak tegnap még a barátaimmal rohangáltam és gyerek voltam. Most pedig holnap ilyenkor már egy teljesen más falkában leszek, és vezetőként kell viselkednem.

Semmi sem volt ennek értelme számomra.

– Te is jössz velem, ugye? – kérdeztem remegő hangon.

Még jobban sírt, megrázta a fejét, és szorosabban ölelt.

– Attól tartok, nem tehetem – mondta rekedten. – Az én helyem itt van. A tiéd pedig ott. Hihetetlen Alfa leszel, Killian. Sokkal jobb, mint az apád valaha is volt. Csodálatos dolgokat fogsz véghezvinni az életedben…

– Nem hagyhatlak csak úgy itt – suttogtam, és az én szemem is megtelt könnyel. Nem gyakran sírtam, még ilyen fiatalon sem. De a gondolattól, hogy anyámat ebben a pokolban hagyom, gyomorgörcsöm lett.

– Figyelj rám – suttogta, az arcát a kezei közé véve. – Apád sok rosszat tett életében. Sok embert megbántott. Valószínűleg sokat fogsz hallani róla, ha Cyrene-be érsz. Miatta élnek az olyan farkasok, mint mi, így… mert annyit akart, hogy mindenkitől mindent elvett. De te, drága Killianem, helyrehozhatod a dolgokat, és jobbá teheted mindannyiunk számára…

– De hogyan? Hiszen csak kilencéves vagyok… – mondtam, nem tudtam elrejteni az aggodalmat a hangomból. – Mit tehetnék? Miért nem jöhetsz velem?

– Apád túl veszélyessé tette a helyzetet. Vannak, akik még mindig ártani akarnak nekünk. A követői most szétszéledtek, még mindig az árnyékban leselkednek. De te jobbá teheted a dolgokat. Fényre hozhatod őket. Keményen dolgozhatsz, és hatalmasabbá válhatsz, mint apád valaha is volt. Megvédheted azokat, akik úgy élnek, mint mi… A hatalmadat jóra használhatod.

– Megígérem – suttogtam, szorosan átölelve anyámat. – Nem foglak cserbenhagyni. Amikor feljutok a csúcsra, és fel fogok jutni, visszajövök érted. Megbüntetem azokat, akik rosszat tettek velünk, és nem állok meg, amíg ez a királyság újra biztonságos nem lesz. Meg nem történtté teszem, amit apa tett.

…

– Killian Alfa? Hallott engem? – Barrett hangja szakította félbe a gondolataimat. Körbenéztem a konferenciaasztalnál, amely körül a tanács többi Alfája gyűlt össze.

A Hesperia Alakváltó Akadémia Alakváltás és Harc kurzusáról beszélgettek, és arról, hogy az eredeti professzor meghalt egy kóbor támadás során. Barrett, a tanács feje, éppen új professzort készült kinevezni.

Tudtam, hogy engem fog kinevezni; buta lett volna, ha nem teszi. Én voltam az egyik legerősebb és legalkalmasabb Alfa a feladatra. Barretten kívül én voltam a legkeményebb és legvadabb Alfa a vidéken. De még hosszú út állt előttem, mielőtt túlszárnyaltam volna elhidegült apámat, aki kilencéves koromban halt meg.

– Azt akarja, hogy vegyem át a professzori feladatokat – mondtam, hátradőlve a székemben. Ez nem volt sem kérdés, sem ajánlat.

Barrett a többiekre nézett, akik már régen elhallgattak.

– Igen – válaszolta Barrett. – Hajlandó lennél rá?

Nem volt választásom; én voltam a legfiatalabb Alfa a tanácsban. És a legújabb. Technikailag még próbaidőn voltam, és nem utasíthattam vissza őket, ha fel akartam jutni a csúcsra.

Azonban a tanítás gondolata bosszantott. Lehetetlen megtanítani a diákoknak azt, amit én csinálok. Biztosan az agyamra megy majd az amatőr harcuk.

De azért bólintottam.

– Igen, uram – mondtam végül hosszú szünet után.

– A Diáktanács beszélni akar majd veled. Szólok nekik, hogy számítsanak rád.

A gyűlés véget ért, és már hallottam, ahogy a többiek arról beszélnek, hogy este elmennek a helyi kocsmába.

– Killian Alfa, csatlakozol hozzánk végre egyszer? – kérdezte az egyik Alfa, hátba vágva. – Vagy megint valami béna kifogással állsz elő?

– Igen, Killian. Gyerünk már! Péntek van. Szórakozzunk egy kicsit. Még fiatal vagy. Élj, amíg tudsz!

Az utolsó dolog, amit akartam, az volt, hogy egy csapat részeg Alfával menjek a kocsmába. Valójában haza akartam menni, olvasni egy könyvet és pihenni. Kimerültem az egész napos edzésektől és megbeszélésektől. Általában nincs időm magamra, és ha van is, nem akarom azokkal tölteni, akikkel egész nap együtt vagyok.

– Kihagyom – mondtam nekik, miközben bepakoltam a dolgaimat az aktatáskámba. – Talán majd legközelebb.

Mindig azt mondom: „talán majd legközelebb”, pedig tudom, hogy nem gondolom komolyan. Nem vitatkoztak; összenéztek, fintorogtak egyet, majd elhagyták a tárgyalót.

– Hé, Killian, ébredj fel – hallottam Barrettet magam mögött, aki követett az ajtón át. Lassítottam a tempón, hogy beérjen. – Tényleg nagyra értékelem, hogy beáldozod magad a csapatért. Tudom, hogy a tanítás nem a te asztalod, de szerintem ez jót fog tenni neked.

– Köszönöm a lehetőséget – mondtam neki, és bizonyos értelemben komolyan is gondoltam. Bizonyíthattam neki és a többieknek. Gyakorolhattam a képességeimet és fejleszthettem magam. – Őszintén szólva, talán nem is lesz olyan rossz – vigyorodtam el.

Barrett felnevetett, és vállon veregetett.

– Még az is lehet, hogy élvezni fogod – mondta vigyorogva. – Nem tudnék alkalmasabb Alfát a feladatra. Már most látom; nagy dolgokat fogsz véghezvinni. Örülök, hogy végre a tanácsban vagy. Jó hétvégét! A Diáktanács hétfőn reggel vár az akadémián, pontosan!

…

Szívemre vettem Barrett szavait; hitt benne, hogy nagy dolgokra vagyok hivatott a jövőben. Pont úgy, ahogy anyám is hitte. Egyiküket sem akartam cserbenhagyni. De mégis volt bennem egy rész, amely aggódott, hogy vajon jobb leszek-e az apámnál.

Anyámnak igaza volt; amint a Cyrene falka Alfája lettem, pletykákat kezdtem hallani apámról. Olyan dolgokat, amiket korábban sosem hallottam; olyanokat is, amikről szerintem még anyám sem tudott.

Például azt, hogy apám a Lunalith farkas iránti szerelme miatt halt meg. Korábban soha nem is hallottam Lunalith farkasról, és volt bennem egy rész, amely nem hitte el, hogy léteznek. Úgy tudtam, ez csak egy legenda. De több forrásból is hallottam a történetet.

Apám beleszeretett egy Lunalith-be, és emiatt vesztette életét. A szerelem volt az, ami gyengévé tette a világmindenség leghatalmasabb alakváltóját. Nem voltam biztos benne, hogy azért, mert a Lunalith-ek a világ leghatalmasabb farkasai, vagy magának a szerelemnek a hatására. De akárhogy is, megfogadtam, hogy soha nem hagyom, hogy az történjen velem, ami apámmal.

Ami azt jelentette, hogy megfogadtam: soha nem leszek szerelmes.

Ez a fogadalom bonyolulttá vált, amikor Barrett Alfa házába léptem a lánya, Valora tizennyolcadik születésnapján, és a farkasom elámult a szépségétől.

Rekedtes suttogása miatt az egész testem megdermedt, és végigfutott a hátamon a hideg.

– Érzem őt… a társunkat…

Basszus.