52. FEJEZET

SIENNA SZEMSZÖGE

Nem tudtam, mióta fekszem az ágyon összegömbölyödve, de még mindig remegtem. A könnyeim elapadtak, de az az érzés a mellkasomban nem tágított.

Roman mellettem ült, és ujjait könnyedén végighúzta a karomon. Nem sokat szólt.

– Ettél ma valamit?

Lassan megráztam a fejem, még mindig a lepedőt bámulva.

– Éhes vagy most? – kérdezte, ezúttal lágyabban.

Bólintottam, még mindig