Julian

Sokkal jobban kellene éreznem magam ahelyett, hogy úgy szorongok, mintha életem legfontosabb döntése előtt állnék. Ez egyike volt azoknak a „választhatsz a rossz és a még rosszabb közül” helyzeteknek. Bárhogy is döntök, mindenképpen ráfizetek.

– Kell egy ital – mormogtam.

– Mindjárt hozok is neked, édesem – ugrott fel készségesen egy csinos szőke nő a velem szemben lévő bőrkanapéról, hogy teljesítse a kérésemet.

Colin rám nézett és elmosolyodott. – Ez könnyen ment.

Nem pont erre gondoltam. Kellett egy ital, de nem vártam el tőle, hogy ő szolgáljon ki. Vendég volt. Egy perccel később tért vissza egy margaritával, a pohár széle sóval volt beszegve. Nem pont ilyen italra vágytam, de megteszi.

– Köszönöm – mondtam, miközben képtelen voltam felidézni a nevét.

Elmosolyodott. – Bármikor, Julian. Ha bármire szükséged van, csak kérned kell.

Mosolyogtam és bólintottam, figyelmen kívül hagyva a flörtölést. Nem volt kedvem a csajozáshoz, ami cseppet sem vallott rám.

– Hölgyeim, kaphatnánk egy percet? – kérdezte Colin.

A négy nő, akik követtek minket a fedélzet alá, gyorsan felpattant, hogy magunkra hagyjanak minket. A jachtom mahagóni borítású nappalijában pihentünk. A felső fedélzetről leszűrődő hangos zene emlékeztetett rá, hogy ez egy buli. Mintha a dübörgő ritmus nélkül nem tudtam volna. Colin Prescott, a legjobb barátom a világon, és egyben a díszvendége ennek a kis összejövetelnek a Csendes-óceánon, néhány mérföldre Los Angeles partjaitól, már egy órája azt hajtogatta, hogy lazítsak végre.

– Haver, nyugi – mondta Colin a mellettem lévő ülésről. – Engedd el magad. Ez az én születésnapi bulim, te meg teljesen elrontod a hangulatot.

Megvontam a vállam. – Lazítok – hazudtam. – Csak kellett egy kis szünet a napon.

– Nem vagy te laza. Úgy járkálsz körbe, mintha személyesen te lennél felelős azért, hogy a világ ne dőljön össze.

Felkuncogtam. – Bocs. Nem akarok ünneprontó lenni. Menjünk fel.

Felmentünk a lépcsőn a felső fedélzetre, ahol a buli javában zajlott. Nem sajnáltam a pénzt, hogy Colin számára egy zseniális partit hozzak össze: kiváló ételek a város egyik legjobb séfjétől, és rengeteg alkohol. Hallottam egy csobbanást, és tudtam, hogy valaki épp a vízbe ugrott. Életmentőket is fogadtam, mert tudtam, hogy az alkohol és a víz halálos párosítás lehet.

– Ezt kellene tenned neked is – mormogta Colin.

– Mit? – kérdeztem, miközben előtte mentem fel a lépcsőn.

– Ugorj a vízbe, rázd le magadról az aggodalmat – javasolta.

Lenéztem az úszónadrágomra. A buli dresszkódja a fürdőruha volt.

– Talán majd később – vágtam vissza.

Felnevetett. – Kétlem. Tönkremenne az a szép kis frizurád.

Önkéntelenül is végigsimítottam kócos fekete hajamat, amin most nem volt semmilyen hajformázó. Amikor hivatalos üzleti tárgyalásra mentem, általában hátrazseléztem. Egy átlagos irodai napon megzaboláztam, de ma szabadon hullott az arcomba, amolyan régimódi, nyers filmcsillag stílusban.

– Ne tartsd vissza magad miattam – mondtam szőke hajú, kék szemű barátomnak. Bár a harminckettedik születésnapját ünnepelte, egy nappal sem látszott többnek huszonötnél.

Felértünk a felső fedélzetre, ahol patakokban folyt az alkohol, tüzelve az improvizált táncparketten vonagló testeket. Újabb csobbanásokat hallottam, tudtam, hogy valaki megint használta a csúszdát. Mindenki jól érezte magát.

– Boldog születésnapot – mondta egy gyönyörű vörös hajú nő, és szájon csókolta Colint, majd végigsimította a kezét a férfi csupasz mellkasán, és elviharzott.

Colin úgy vigyorgott, mint egy idióta.

– Ez meg ki volt? – kérdeztem.

Megvonta a vállát. – Fogalmam sincs.

Elnevettem magam a nő merészségén. Ijesztő volt, mennyi bőrfelület maradt szabadon. Biztos voltam benne, hogy némelyik nő fürdőruhája néhány országban illegálisnak minősülne. Egy darab fogselyem is többet takart volna.

Felsóhajtottam. Ez volt a cél. A két dolog, amit Colin a legjobban szeretett a világon, a szép nők és a vízen lenni. Elég nehéz értelmes születésnapi ajándékot venni egy olyan pasinak, akinek mindene megvan, amit csak akar.

– Kell egy rendes ital – mondtam.

– Jó, én addig köszönök pár embernek, akit tényleg ismerek – felelte Colin, majd elindult.

Egyenesen a bárhoz mentem, kértem egy whiskyt tisztán, majd a mulatozással ellentétes irányba indultam. Általában én voltam a társaság lelke, de ma ez csak egy újabb napnak tűnt, ami könyörtelenül telt a döntésemig. A korlátnak támaszkodtam, és néztem a hullámokat, miközben az életemen gondolkodtam.

Nem telt bele sok idő, Colin is mellém könyökölt a korláthoz. Egy ideig hallgatott.

– Még mindig az apád végrendelete miatt vagy oda? – kérdezte.

Megvontam a vállam. – Nem vagyok oda, csak kicsit feszült vagyok.

Felnevetett. – Szerintem az ugyanaz.

Eltoltam a homlokomból egy rakoncátlan fekete fürtöt, és felé fordultam. – Vagy elveszítem mindezt, vagy kapok egy béklyót a nyakamba. Ezt a döntést nem lehet csak úgy, hirtelen meghozni.

Lassan bólintott. – Megértem. Nem is várnám el tőled. Szerintem el kell döntened, mi a fontosabb neked.

Felnyögtem. – Nem tudom. Szeretem az életemet úgy, ahogy van. Egy feleség csak extra adag drámát jelentene. Nem akarok párkapcsolatot. Nem akarom azt a nyűgöt, hogy folyton elszámolással tartozzak valakinek.

– Vagy hogy lebukj, ha félrelépsz, vagy ha elkalandozik a tekinteted – tette hozzá Colin.

– Pontosan. Szeretem a szabadságomat. Szeretem azt a luxust, hogy flörtölhetek egy vonzó nővel, ha éppen úgy tartja kedvem. Nem akarom, hogy az a bizonyos béklyó visszatartson.