Abban a pillanatban feléjük fordultam, ahogy letettem a tollat, amivel aláírtam a szerződést.

– Vetkőzzön!

A parancs Caspiantól érkezett. Bár nagyon nyugodt hangon mondta, mégis úgy éreztem, mintha rovarok másznának a bőrömön. Megborzongtam, a szemem tágra nyílt a félelemtől.

– Mi van? Hát nem az imént írta alá a szerződést? Miért késlekedik még mindig? – Killian összefonta a karját, végigmérve engem, miközben az arca gúnyos grimaszba rándult. – Tudnia kellett volna, mire vállalkozik, amikor aláírta a szerződést, baba. Szeretjük a fájdalmat. Olvashatta volna, mielőtt ellátta kézjegyével. – Mutatott mögém a szerződésre, amit csak átfutottam, amikor megláttam az első bekezdést.

– Itt... itt előttük? – dadogtam, halálra váltan.

– Miért? Hol máshol szeretné? A szobájában?

Nyelten egyet, tudva, hogy igaza van. Tudtam, mibe megyek bele a szerződés aláírásával. Bár nem álltam készen rá, nem volt választásom. Az aláírásommal már megadtam a beleegyezésemet.

Vettem egy mély levegőt, mielőtt a pólóm szegélyére tettem a kezemet. Lassan a fejem fölé húztam. Feszélyezve éreztem magam, ahogy éreztem tüzes tekintetüket. Olyan volt, mintha a szemükkel vetkőztetnének meg.

A nadrágom következett. Nem foglalkoztam a csipkés melltartómmal, mert meg akartam őrizni egy szemernyi méltóságot, mielőtt végleg feladnám magam nekik. Megszabadultam a nadrágomtól, így csak a hozzá illő bugyiban és melltartóban maradtam.

– Forduljon meg. Mutassa meg, mit kapunk – utasított Killian. Összefont karral figyelt. Bár Caspian egy szót sem szólt, éreztem forró tekintetét magamon. Azok a szemek sokkal többet mondtak, mint Killian szája.

Remegő lábakkal megfordultam, hogy megmutassam nekik a hátamat. Szörnyen feszélyezve éreztem magam, várva, hogy rámutassanak valamilyen hibámra. Az árvaházi éveimet leszámítva nem voltam még meztelen senki előtt, legalábbis felnőttként nem.

Hosszú, fojtogató csend támadt. Túl hosszú volt, és ettől ideges lettem. Harapdáltam az alsó ajkamat, nem szóltam egy szót sem, türelmesen várva a parancsukra.

– Nem is rossz. Megfordulhat – parancsolta Killian újra.

Nem rossz? Ökölbe szorítottam a kezemet. Tudtam, hogy nem vagyok olyan szép, mint a többi lány, de ez nem adta meg neki a jogot, hogy ilyen szavakat használjon rám.

Vettem egy mély levegőt, mielőtt megtettem, amit kért. Szembefordultam velük, elrejtve a dühöt az arcomról. Ez csak egy aláírt üzlet volt. Nem számított, mit mondanak nekem. Amíg információkat kapok róluk, nem érdekeltek a sértések.

– Szabaduljon meg azoktól is. – A bugyimra és a melltartómra mutatott, az utolsó darabokra, amik a méltóságomat őrizték. Ha azok eltűnnek, semmim sem marad.

Nem tettem meg azonnal, amit parancsolt. Lassan kikapcsoltam a melltartómat. Kis melleim láthatóvá váltak. A tekintetük oda vándorolt, a világosbarna bimbóudvaraimra és rózsaszín mellbimbóimra. Killian szeme felcsillant a látványra, de Caspian egyáltalán nem reagált. Úgy nézett rám, mintha csak egy fa állna előtte.

A földre dobtam a melltartómat, majd lehúztam a bugyimat is. Lehajoltam, hogy levegyem a lábamról, majd teljesen meztelenül álltam előttük.

Killian szeme a puncimon lévő szőke pihékre vándorolt, majd bólintott. Bár nem mosolygott, láttam rajta, hogy jobban tetszem neki meztelenül, mint felöltözve.

– Maga még szűz, ugye? – kérdezte hirtelen Alaric, megijesztve érzelemmentes hangjával.

Hideg futkosott a hátamon, és éreztem, ahogy a puncim összerándul. Volt valami a velem szemben álló férfiban, ami megőrjített.

– Kérdést kaptál! – csattant fel Killian.

Egy sikoly szakadt ki belőlem, miközben hevesen bólogattam. Kínos volt ilyen férfiaknak bevallani, hogy még szűz vagyok. Ha tudtam volna, kerestem volna egy férfit, hogy elvegye a szüzességemet, mielőtt meglátogatom őket.

– Feküdjön az ágyra. Feküdjön a hátára, és tárja szét a combjait – parancsolta Killian, míg Alaric összefont karral, unatkozva figyelte az eseményeket.

Mi a fene lehet a baj ezekkel a testvérekkel? Az ember azt hinné, hogy azonnal rám vetik magukat, amint meztelenre vetkőzöm előttük. Ki gondolta volna, hogy olyan érzelemmentesek lesznek, mint a kő?

Istenverte fivérek! Ha nem írtam volna alá azt az átkozott szerződést, az arcukba vágtam volna a mappát!

Dühösen megfordultam és az ágyhoz léptem. Ráfeküdtem, ahogy parancsolták, hanyatt fekve, majd lassan szétnyitottam a lábamat. Szorosan behunytam a szemem, nem akarva látni azt az unatkozó kifejezést az arcukon, amikor a puncimat nézik.

Egyetlen nő sem akarna ilyen helyzetbe kerülni. Már a gondolata is fájt.

– Nyissa ki a szemét, nyuszika – parancsolta Killian. A hangja már nem volt olyan közömbös, mint néhány pillanattal ezelőtt. Rekedtesen szólt.

Lassan kinyitottam a szememet. Arra számítottam, hogy az arcuk semleges lesz, reakciók nélkül, de nem ezt láttam.

Bár a kifejezésük nem sokat változott, láttam, hogy tetszik nekik a látvány.

Úgy meredtek a puncimra, mintha valami különleges csemegét látnának. Kék szemük teljesen átalakult. Tudtam, hogy nem lehetséges, mégis, teljesen aranyló borostyánszínűvé változott.

Megdöbbenve figyeltem őket, túl kábultan ahhoz, hogy egy szót is kinyögjek. Mondhatni, megfagyott körülöttem az idő, úgy tátottam a számat a férfiakra, mintha idegen lények lennének.

Killian lassan végignyalta az ajkát. – Az ujjaiddal feszítsd szét a puncidat! Látni akarom a rózsaszín szirmokat!