Nem számítottam rá, szóval azt hiszem, ezért ért ennyire váratlanul. Teljesen készületlenül ért, pont egy olyan időszakban, amikor már majdnem bedobtam a törölközőt, és azt mondtam: bassza meg az egész.

Egy ideje már csak csajoztam kötelezettségek nélkül, és belefáradtam. Valami többre vágytam; valami hiányzott. Egyszer már közel jártam hozzá, de hála az égnek, megmenekültem abból a rémálomból. Kiderült, hogy a nőt jobban érdekelte a státusz, meg az összes többi felszínes baromság.

Szóval hátraléptem egyet, és kiszálltam a játszmából. A környezetemben egyszerűen nem volt senki, aki akár csak megközelítette volna azt, amit kerestem, ezért nem hivatalosan úgy döntöttem, hogy felakasztom a szögre a vágyaimat. Harminckét éves voltam, és azt hiszem, ketyegett a biológiai órám, már ha létezik ilyesmi egy férfinál.

Ekkor osont be az életembe, mindenféle nagy durranás vagy felhajtás nélkül. Ez nem az ő stílusa volt, és talán pont ez volt a titka. Talán így tudott ilyen könnyedén a szívem köré fonódni.

Kész rejtély volt, és teljesen az ellentéte minden nőnek vagy lánynak, akivel valaha dolgom volt. Félénk, csendes, és pokolian édes.

***

A haverom, Jaxson már hetek óta áradozott a gyerekkori barátjáról. Valami Sera nevű csajról, aki Arizonából költözik ide. Hogy a fenébe akarna bárki is ideköltözni, azt nem fogtam fel, de állítólag az apja itt élt, és hozzá jött lakni.

Ahogy Jaxson beszélt róla, egy félénk kis teremtményt képzeltem el, aki még a saját árnyékától is megijed. Úgy állította be, mintha minden nyarat együtt töltöttek volna, és ő védelmezte volna mindentől. Nem igazán volt időm az ilyen típusokra; az ilyen nyafka picsák általában csak a kibaszott agyamra mentek. Mindig félnek kipróbálni valami újat!

Jaxson alig várta, hogy bemutassa a bandának, amikor megérkezik, én meg nem voltam tőle túlságosan elragadtatva, de az ő dolga volt, szóval felőlem felőlem rendben volt.

– Szóval, Cill, azon gondolkodtam...

– Min gondolkodtál, Jaxson? – Húztam meg az első kerekét annak a szépségnek, amin épp dolgoztam. Egy chopper volt valami hollywoodi nagymenőnek, aki valószínűleg kevesebb mint egy hét alatt rommá töri az egészet. Szar ügy, az ő hetvenötezer dollárja úszik el. Miért is érdekelne engem?

Visszanéztem Jaxsonra, amikor nem válaszolt azonnal. Jó viszonyban vagyok a srácaimmal. Nemcsak a motoros bandám tagjai voltak, de legtöbbjük nekem is dolgozott, csúcsminőségű motorokat építettünk.

Tudtam, hogyan válasszam külön a kettőt, és nagyon büszke voltam a termékekre, amik kikerültek a bemutatótermemből. Ha valaki nem tette oda magát, repült. Szerencsére ez nem sűrűn fordult elő, de volt már rá példa.

– Miért nem adod oda Serának a recepciós állást? Úgysem találtál még senkit a helyre, és szerintem ő tökéletes lenne.

– Nem tudom, ember, ahogy beszélsz róla, nem biztos, hogy illene ide.

– Nem tudod meg, amíg meg nem próbálod. Ugyan már, mi baj történhet?

– Hadd gondolkodjam rajta, oké? Nem ígérek semmit. – Letöröltem az olajat a kezemről, miközben végignéztem a munkámon.

– Ez is valami. Köszi, haver, tudtam, hogy ő lenne a tökéletes választás.

– Bejön neked ez a csaj?

– Kicsoda, Sera? Áh, dehogy, olyan nekem, mintha a húgom lenne. Csak úgy érzem, vigyáznom kell rá, vágod?

– Oké, értem. Mikor is jön?

– Pár nap múlva itt lesz; mindenképpen elhozom, hogy megismerjétek.

– Persze, Jaxson, addigra szólok. Ha más nem, egy próbaidőt bármikor adhatok neki.

Vigyorogva ügetett el, szóval biztos voltam benne, hogy lefutott meccsnek tekinti, de majd meglátjuk. Ahogy mondtam, nincs időm félénk kislányokra.

A bandám kemény és lármasabb népség, és én vagyok az egyetlen finomultabb anyaszomorító a csapatban, de én sem vagyok egy herceg.

Az a szemétláda másfél napig rágta a fülemet, amíg már majdnem lekevertem neki egyet, csak hogy legyen egy kis nyugtom.

Igen, szükségünk volt egy recepciósra. Az előző túl görcsösen akarta, hogy megdugják, én meg sosem szarok oda, ahonnan eszem, szóval a ribancnak mennie kellett. Ha akár csak egy kicsit is érdekelt volna a dolog, talán megdöntöttem volna, mielőtt utnak eresztem, de nem.

Nem igazán jöttek be az agyonhasznált típusok, hacsak nem én voltam az, aki használja őket.

Nem vagyok annyira elcseszett, mint amilyennek látszom, legalábbis ezt mondogatom magamnak. Tehetős, tekintélyes családból származom, minden földi jóval megáldva, de valamiért tizenhat éves korom körül úgy döntöttem, hogy kitörök a fenébe.

Bebasztam a gyeplőt az elit iskoláknak és a Harvard orvosi karának, ami ott virított előttem, és úgy döntöttem, a saját boldogságomat követem.

Hála az égnek, az apám mindenekelőtt támogatja a gyerekeit, különben anyám bűntudatkeltéssel kényszerített volna bele valami olyanba, amitől életem végéig nyomorultul éreztem volna magam.

Az sem segített, hogy két évvel később a nővérem, Sienna Sterling úgy döntött, művészeti diplomáját tetoválóművészként kamatoztatja, és esküszöm, anyám a mai napig engem okol érte.

Sienna Sterling a felelős a tetkóimért; ő és a férje, Everett Halloway nyitottak egy szalont, ahol előkelő vendégkörnek készítenek tetoválásokat és piercingeket, szóval nagyjából lefedtük a „keményfiú” kategóriát.

Saját motoros műhelyem van, és egy motoros bandát vezetek, míg Sienna Sterling és Everett tetoválják és kilyuggatják a bandát.

Nem vagyunk valódi bűnbanda, nem járunk körbe verekedni meg hülyeségeket csinálni. Nem vagyok barbár; inkább jótékony célokra gyűjtünk, például hétvégente segítünk idős hölgyeknek megjavítani a beázó tetőt, meg ilyesmik. De a valóság az, hogy történnek dolgok, és néha az ilyesmi kórházban végződik.

Vannak riválisaink, akiknek nem tetszik a stílusunk, de teszünk rájuk. Inkább vagyunk őrangyalok, mint a pokol angyalai, és a közösség szeret és tisztel minket.

Ez nem jelenti azt, hogy nem tennénk tönkre valakit, vagy hogy még nem tettük meg, csak azt jelenti, hogy nem erről szólunk. Nem vagyunk dicsőségvadászok, egyszerűen csak imádunk motorozni.

***

Most hétfő van, és Jaxson bármelyik percben hozhatja a csajt bemutatni. Még mindig nem voltam biztos ebben, de Jaxson a barátom, szóval mit lehet tenni?

Hallottam, ahogy a gépe lefékez kint, és felálltam, hogy kimenjek, mert a belső szentélybe senki nem léphetett be, hacsak nem volt a banda tagja.

Jaxson valami... valami előtt sétált.

Amikor meglátott, az arca ellágyult egy vigyorban.

– Cillian, ő itt Seraphina.

Érdektelenül figyeltem őt, miközben Jaxson bemutatott minket, mielőtt kinyújtottam volna a kezem, hogy kezet rázzunk.

A keze puha és kicsi volt az enyémben, enyhén remegett, én pedig kíváncsi voltam, mi történhetett, amitől ez a kis hattyú máris ilyen ideges. Tény, hogy a külsőm felnőtt férfiakba is belefojtja a szót, de ő az egyik emberemmel volt itt, szóval nem kellene félnie.

Mindegy, nem volt időm pátyolgatni valami ijedt kis szüzet, aki a saját árnyékától is fél.

– Seraphina.

– Örvendek a szerencsének, Mr. Sterling.

Felvont szemöldökkel néztem Jaxsonra. Remélem, tudta, mit csinál, amikor ezt a bárányt a Sterling Szindikátus barlangjába hozta. Az alakjából nem sokat láttam, mert apró termetét egy legalább háromszor nagyobb kapucnis pulóver jótékony homálya fedte, a lábait meg... azt hiszem, szűk farmerbe préselte, a lábfejét pedig a legöregebb tornacipőbe, amit valaha láttam.

– Örvendek, Seraphina. Hogy tetszik eddig a költözés?

Elarult, mi a fene, ez a csaj túlságosan is félénk. Remélem, nem az a visszahúzódó típus, aki minden apróságra elsírja magát, vagy ha valaki felemeli a hangját, mert a srácaim élve fogják felfalni. Bassza meg, mire gondolt Wilder?

– Jaxson azt mondja, érdekli az állás.

– Igen, uram.

– Itt vagyok fent, Seraphina. Figyelj, ha itt akarsz dolgozni, ennél többre lesz szükség. Ezek a srácok durva kuncsaftok, és néhányan azok közül, akiknek motorokat építünk, még náluk is rosszabbak. Nem is beszélve azokról, akikkel telefonon kell beszélned, szóval össze kell kapnod magad.

Láttam, ahogy Jaxson megböki, mielőtt felemelte a fejét és rám nézett.

– Meg tudsz birkózni ezzel?

– Igen... öhm, igen, uram, igen, azt hiszem, meg tudom oldani.

Kihúzta magát, felemelte a fejét, és a szemében látszott, hogy valami háború dúl odabent.

Gondolom, azt kértem tőle, hogy menjen szembe a természetével. Oké, Jaxson a haverom, a lány meg a barátja, szóval miatta adok neki egy hetet, vagy legfeljebb kettőt, hogy belejöjjön. Ha azt látom, hogy nem válik be, elengedem, barátság ide vagy oda.

– Holnap kezdhetsz. Gyere nyolcra, hogy megmutassam, mi a dörgés. Nem lesz túl nehéz.

Van egy táblázatunk a rendszerben, és a rendelési rendszerünk is szervezett, szóval csak azt kell nyomon követned, mi megy ki, és mennyit kell pótolni hetente.

Minden egyedi rendelés rajtam megy keresztül, nincs kivétel. Ha bármivel kapcsolatban kérdésed van, gyere hozzám, és ha bárki zaklat, ugyanez a helyzet. Világos?

– Igen, uram.

– És hagyd ezt az urazást, csak azokat a nőket szeretem, akiket az ágyamba viszek, ha így hívnak. – Az arca majdnem felrobbant a pírba. Oh, öröm és boldogság, egy kemény motoros bandát vezetek, erre megkapom ezt a kibaszott Pollyannát mindenesnek. Mi a szar!

Jaxson vigyorgott, mint egy idióta, miközben kivezette az irodából, hogy körbevezesse. Hallottam a srácok mormogását, ahogy köszöntötték, szóval Jaxson valószínűleg figyelmeztette őket a lány cinege-természetére, mert nem hallottam trágár megjegyzéseket visszaszállni.

Lehet, hogy pokolian félénk, de azok a szemek... igen, azok a szemek, baszki, valami elképesztőek voltak.

***

SERA

***

Nem igazán tudtam, mit gondoljak Jaxson főnökéről. Ő... nem is tudom... nagyon megfélemlítő a százkilencven centijével, a tetoválásokkal borított vaskos bicepszével és a feszülős fekete pólója alatt kirajzolódó mellizmával. Zavarba ejtett, és azt hiszem... forróságot éreztem?

Sosem éreztem még ilyesmit senki iránt, legalábbis valóságos személy iránt nem. Elpirultam már attól is, hogy a bűnös élvezetemre gondoltam, a sötét titkomra, arra a dologra, ami égetett.

Arra a részemre, aminek rejtve kell maradnia, nehogy az emberek azt higgyék, elmebeteg vagyok, vagy legalábbis még inkább az, mint gondolják. Jaxson nagyon izgatott volt, hogy itt dolgozom, de nem tudom, nem vagyok biztos benne, hogy a Cillian Sterlinggel való mindennapi munka mit tenne az egyensúlyommal.

***

CILL

***

Jaxson körbevezette, bemutatta a fiúknak, akik a változás kedvéért a legjobb formájukat hozták. Remélem, tényleg tudta, mit csinál. Annyira erősködött, hogy adjak neki esélyt, de a lány... nem tűnik olyannak, aki ide illene.

Lármát hallottam az irodám előtt, és néhány elég színes megjegyzést a srácoktól, persze poénnak álcázva, de már az ajtó kinyílása előtt tudtam, ki érkezett meg.

– Ki ez a lány?

– Mi a fenét akarsz, Castellan? Megmondtam, hogy ne járkálj ide bejelentés nélkül.

– Ugyan már, Cillian, régi barátok vagyunk, miért ne ugorhatnék be?

– Mert nem akarlak itt látni. Ez a hajó már elment, szóval kérlek, lépj tovább.

– Tudod, sokkal kedvesebbnek kellene lenned hozzám. Lehet, hogy van néhány új ügyfelem a számodra.

Próbálta hozni a csábító formáját, ja, persze, attól csak rossz szájízem lett.

– Nem érdekel.

Ez felkeltette a figyelmét, mivel egy haszonleső, pénzéhes kis kurva volt, és nehezen hitte el, hogy nem mindenkit a vágy vagy a pénz irányít, mint őt.

– Mit... hogy érted ezt? Meg se hallgattál...

– Ha ezek az emberek a te barátaid, akkor nem érdekelnek sem ők, sem az üzletük, most pedig tűnj el, dolgom van. – Visszafordultam az asztalomon lévő papírokhoz, ő pedig sértődötten kivonult az irodából.

Az ajtón túl hallottam, amint megismétli a kérdést, hogy ki az a Seraphina. Őrült pszichopata dög, féltékeny lenne mindenre, aminek melle van, még egy tinilánynak látszó teremtményre is, aki férfiruhákba rejti a testét.

– Kopj le, Juliette.

Ez Jaxson volt, védelmező üzemmódban, és jobban is tette, mert Castellan reggelire megenné a kis nyusziját.

Már épp felálltam volna, hogy közbeavatkozzam, de meggondoltam magam. Ha ide akar illeszkedni, meg kell tanulnia, hogyan védje meg magát.