Miután Jaxson hazavitte, behívattam az irodába. Volt néhány kérdésem, amire választ vártam.

Még mindig fülig ért a szája az izgalomtól, ami arra engedett következtetni, hogy több van köztük, mint amit bevallott.

– Mi a helyzet, Cill? Látni akartál?

– Ja, gyere be, ülj le.

Figyeltem őt, ahogy velem szemben helyet foglalt, és a laza tartását, ahogy elterült a székben.

– Biztos vagy benne, hogy bírni fogja az itteni munkát, Jaxson? Ez nem egy hétköznapi, átlagos iroda.

– Ne aggódj, haver, rendben lesz, csak hagyd, hogy beilleszkedjen, és nagyszerű munkaerő lesz, ígérem.

– Miért vagy ennyire oda ezért a lányért? Azt hittem, nem érdekel téged „úgy”.

– Nem, ember, olyan, mintha a kishúgom lenne, csak... nehéz időszaka volt mostanában, és csak vigyázni akarok rá, vágod. Mindig is közel álltunk egymáshoz. Az apáink olyanok, mintha testvérek lennének.

– Oké, ha te mondod. Hallottam, ahogy korábban összekaptál Castellannal, az hogy ment?

– Komolyan, mit láttál valaha abban a tarantulában, tesó? Tiszta méreg az a nő.

– Hát nem tudom? Szerinted, ha tudtam volna, hogy skizofrén, belekezdek? Ismered ezeket a nőket, az egyik arcukat mutatják, amikor be akarják akasztani a horgot, aztán amikor a legkevésbé számítasz rá, vérszívó piócákká változnak.

– Megijesztette a kis barátnődet?

– Áh, Sera nem olyan puhány, mint amilyennek gondolod, meg tudja védeni magát...

– Engem aztán megvezetett...

– Ez csak most van így, amíg meg nem találja a helyét, de hidd el nekem, Sera jó fej csaj, és ért a motorokhoz.

– Hogy érted azt, hogy ért a motorokhoz?

– Régebben együtt szereltük az első gépemet nyaranta, amikor meglátogatott. Még motorozni is én tanítottam meg, amikor vagy tizennégy éves volt.

– És mi a helyzet a családjával, meg miért nem jár iskolába?

– Befejezte a középiskolát, és kivesz egy kis szünetet az egyetem előtt.

Valami volt ebben. Ahogy fészkelődni kezdett, amikor rákérdeztem, az egész lénye megváltozott. Mi a franc lehetett a gond a sulival?

– Jól van, haver, ha biztos vagy benne, akkor teszünk egy próbát. Hogy jár be reggelente?

– Én hozom, amíg el nem készül a kisteherautója. Az öregje meg az enyém még dolgoznak rajta, legfeljebb egy hét még.

– Amíg van mivel jönnie, addig rendben.

Hagytam menni, mert nem volt több megbeszélnivalónk, meg amúgy is volt dolgom bőven. Később ügyfelek jöttek a gépeikért, és két új motort is el kellett kezdenem.

Kiverték a fejemből a nap hátralévő részében, ahogy éltem a szokásos sűrű életemet. Egy motoros műhely zajos hely, ahol a férfiak egyszerre hat különböző dolgot csinálnak, miközben alkatrészekért és szerszámokért kiabálnak egymásnak.

Semmi sem hasonlított a bemutatóteremre, ahol a kész termékeket állítottuk ki. Lehet, hogy Castellannak tényleg voltak mély zsebű ügyfelei, de ahogy megmondtam neki, semmi közöm nem kell hozzájuk, ha az ő haverjai. Az ő köre egyszerűen nem az én világom.

Társadalmi ranglétrán kapaszkodó sznobok, akiknek nincs jobb dolguk, mint úton-útfélen konfliktust és káoszt kelteni. Anyuci pici fiai a kétszáz dolláros hajvágásukkal és a nyafka stílusukkal, nem, kösz. Az én motorjaim motorozásra valók, nem dísztárgyak.

A nap végén mindenki ment a maga dolgára, mivel kedd volt, a közös motorozás általában hétvégén volt, hacsak nem volt valami különleges tervünk. A legtöbb emberemnek családja volt, akikhez haza kellett érniük.

Ez volt az egyik legfontosabb kikötésem. Aki családos, annak oda kell tennie magát otthon is, mert ha elhanyagolod a családodat, tőled sem várhatok semmi jót, szóval meg kellett mutatnod, hogy vagy elég férfi ahhoz, hogy helytállj.

A legtöbb tevékenységünk családorientált volt, kivéve, ha szétrúgni mentünk valaki seggét, olyankor a hölgyeket otthon hagytuk. Egy verekedés nem nőnek való hely, a női jogok meg bekaphatják, ha máshogy gondolják.

Körülbelül tíz keresztgyerekem volt, mert összetartó banda vagyunk. A nők közel álltak egymáshoz, és mindig terveztek valamit. Minden az étel körül forgott, gondolom, ez történik, ha gyerekeid vannak.

Tisztességesnél is jobb bért fizettem a srácaimnak, mert megengedhettem magamnak, és mert megérdemelték. Bármelyikük tudta, hogy bármikor fordulhat hozzám segítségért, mert én így működöm. Némelyik feleség még akkor is felhívott, ha a férje nem tette a dolgát. Van egy anyám és két nővérem, szóval a fenébe is, az én bandámban senki nem szúrhat ki az asszonyával az én felügyeletem alatt.

Ha egy ürge nem teljesítette a rá eső részt, és szép szóval nem lehetett rávenni, hogy belássa a tévedését, akkor repült. Ha a feleség vele maradt, az az ő dolga volt, ha meg úgy döntött, hogy lapátra teszi, akkor mi vigyáztunk rá, amíg újra lábra nem állt.

Hála az égnek, ezt csak kétszer kellett megtennünk, de a bandában lévő pár ügyvéd értett hozzá, hogyan szerezze meg azoknak a nőknek és a gyerekeknek a mocskoktól azt, amire szükségük volt, szóval minden rendben ment.

A nőket nem taszítottuk ki csak azért, mert a férjük kiesett. Ha egyszer a Sterling Szindikátus tagja lettél, családtag voltál, férfi, nő és gyerek egyaránt.

Megszólalt a telefonom, pont amikor fel akartam szállni a Dodge Tomahawk V10-esemre.

– Mi van, anya?

– Ez aztán a szép beszéd, kisfiam.

– Szia, anya, hogy vagy ma?

– Szemtelen. Jössz vacsorára vagy nem?

– Kedd van, és nem a kedvenc sültemet csináltad krumplival?

– Tudod, hogy azt csináltam, Cillian, szóval hányra várjalak?

– Mit szólsz a fél nyolchoz? Addigra lesz időm lemosni magamról a koszt.

– Nagyszerűen hangzik, drágám. Hozol valakit?

– Mint ahogy huszonegy éves korom óta minden egyes alkalommal elmondtam, amikor megkérdezted: nem. Most már fejezd be a nyomulást. Ha találkozom valakivel, te leszel az elsők között, akik megtudják.

– Ennek nincs semmi értelme. A barátnőm, Evangeline – emlékszel Évára, tudod, szeret a kártyákkal babrálni, pedig nem kellene –, szóval ő megesküdött nekem, hogy ma találkozni fogsz álmaid nőjével.

– Sajnálom, hogy csalódást kell okoznom neked és Madame Laveau-nak, de nincs ilyen szerencsém.

– Nem is tudom, miért hallgatok egyáltalán Évára, a jóslatai szinte soha nem válnak valóra, bár volt az a bizonyos alkalom...

– Anya, ha azt akarod, hogy még ebben a világévben odaérjek, akkor le kell tenned. Vacsora közben majd szórakoztathatsz Éva boszorkányságaival, oké, szépségem?

– Ó, jól van, de remélem, nem firkáltad össze tovább a testedet, mióta utoljára láttalak?

– Anya...

– Jó, jó, csak elkeserít, amit művelsz magaddal, és kérlek, a lelki békém kedvéért légy óvatos azon a halálcsapdán, amivel jársz. Nem tudom, mi baj volt azzal a tökéletesen rendes Volvóval, amit a legutóbbi születésnapodra kaptál.

– Nem vagyok hatvanéves szűz...

– Cillian Alexander Sterling, vigyázz a szájadra!

Hallottam a nevetést a dorgálásában, a jó öreg anya, el kell ismerni, sosem adja fel.

– Hamarosan találkozunk, szépségem.

Letettem és hazamentem. Hosszú estének ígérkezett a Sterling-vacsoraasztalnál; anyám szentírásnak vette bolond barátnője, Éva szavait, és halálra fog nyúzni minden egyes nő miatt, akivel ma találkoztam.

Ha csak tudná, hogy az egyetlen nő, akivel ma találkoztam, egy félénk kis teremtmény volt, akihez bottal se nyúlnék.

***

Másnap fél nyolckor már vártam rá. Tegnap este túl sok időt töltöttem azzal, hogy rajta agyaltam, hogyan fog itt beilleszkedni, nem is beszélve arról, hogy minden alkalommal próbáltam nem az arcát elképzelni, amikor anyám Éva jóslatait emlegette.

Kiverték mindezt a fejemből, miközben a megérkezését vártam. Meg kellene vizsgáltatnom az agyamat, amiért egyáltalán belementem ebbe.

Ez a személy nagyon szorosan fog velem együtt dolgozni, én pedig kemény főnök vagyok. Szeretem, ha a dolgok egy bizonyos módon készülnek el, és ha nem így történik, nem mindig vagyok túl kedves, amikor kifejezem a tetszésemet, ha értik, mire gondolok.

Ha az üzletemről van szó, tudok egy igazi szemétláda lenni, és ha ez a csaj valami nebáncsvirág, aki minden apróságra elsírja magát és érzelgősködni kezd, akkor meg van lőve.