4. fejezet

Dante felnyögött, és a háta felől sugárzó fájdalom miatt csak lassan, akadozva tudta kinyitni a szemét. Egy éles kilégzés után felegyenesedett, és fejét rázva borzolta össze a haját, hátha ezzel enyhítheti a sajgást.

Körülnézve rájött, hogy kórházban van, és nem messze tőle fekszik Alessia az ágyban. Úgy tűnt, még nem ébredt fel.

Ahogy elgondolkodott, elhatározta, hogy közelebbről is megnézi az állapotát. A nő szemei csukva voltak, mélyen aludt.

A feje körül azonban kötés volt.

– Beütötted a fejed a földbe – mormogta rekedtes hangon a mozdulatlan Alessiának, aki nem válaszolt.

Eltelt egy pillanat, mire elfordult. Nem bírta megállni, hogy le ne hunyja a szemét, miközben a hátához nyúlt. – Hogy az ördögbe történhetett ez a baleset?

Ugyanebben a pillanatban kinyílt az ajtó, és belépett a kocsijának ziháló, bűnbánó sofőrje.

Meghajtotta a fejét, és Dante előtt majdnem elsírta magát.

– U-Uram, én… sajnálom, nem voltam elég gyors. – A sofőr ereje fogytán térdre rogyott a padlón. Dante csendben elhúzta a száját.

– Keljen fel. Mondja el, mi történt a baleset előtt. – Fájt a feje, így nem emlékezett minden részletre.

A sofőr zokogva mesélte: – Nos, két autó volt – az egyik menekült, a másik pedig üldözte. Ennek során azon az úton kötöttek ki, ahol mi megálltunk. Válaszul hátrébb húztam az autót, és szólni akartam önnek, hogy lépjen hátra, de nem voltam elég gyors. Az orvos sajnos azt jelentette, hogy az ön hátát kissé felsértették az üvegszilánkok. Alessia asszony állapota azonban súlyosabb, mivel beütötte a fejét a földbe, és poszttraumás amnéziában szenved.

Dante gyorsan visszapillantott Alessiára.

– Ez azt jelenti, hogy még nem ébredt fel előttem?

– Igen… sajnos. De az orvos azt mondta, nem tart már sokáig. Szerinte ma délre kinyitja a szemét.

Dante átgondolta a hallottakat, és egyetértően bólintott. – Értem, világos.

A sofőr azonban kissé értetlenül állt a dolog előtt. Danténak most le kellene torkollnia őt, amiért nem volt elég profi a munkájában, aminek az ára a felesége állapota lett. Ezzel szemben Dante most nemcsak kimerültnek tűnt, hanem olyasvalakinek is, akinek nincs kedve dühöngeni.

Ezért a sofőr megkérdezte: – Uram, nem… nem engem hibáztat?

Dante intett a kezével, érzékelve, hogy az ember még mindig ott van. – Jól van, váratlan helyzet volt. Menjen, majd én intézem.

– Ah… persze, természetesen, uram.

Amikor végre egyedül maradt, Alessiát bámulta és felsóhajtott. Hozzá volt szokva, hogy Alessia folyton járatja a száját, és az, hogy most ilyen csendben fekszik az ágyban, furcsának tűnt.

Ahogy telt az idő, Dante az ágy szélére döntötte a fejét, elővette a telefonját és tárcsázott egy számot.

– Nyomozzák ki, mi történt a baleset során. Azonosítsák az autókban ülőket, és azonnal tegyenek jelentést nekem.

A vonal túlsó végén megszólalt egy hang: [„Vettem, uram.”]

Amikor a hívás véget ért, Alessia ugyanabban a pillanatban megmozdult. A keze megremegett, és kinyitotta a szemét a mellette lévő vakító fényre. Kissé tátva maradt a szája, eltakarta a szemét és köhögött. Dante azonnal felé fordult és felállt, hogy segítsen neki.

Megkérdezte: – Hogy érzed magad?

Alessia arcán azonban mély értetlenség látszott. A szíve fájdalmasan lüktetett, miközben a férfira nézett. Kötés volt a fején, és a hasán is, ahol a baleset ereje miatt az üvegszilánk megsebezte.

Halkan szólalt meg:

– Ki… ki vagy te? Miért vagy itt velem?

Rémültnek tűnt a feje és a hasa sajgása ellenére is. Dante ekkor döbbent rá, hogy a felesége tényleg nem emlékszik semmire a baleset után. Egy pillanatra elfeledkezett róla.

– Nem emlékszel rám? – kérdezte tőle. A nő kifújta a levegőt és megpróbált felülni, de nem sikerült.

– Nem. Ki vagy? Különben hívom a rendőrséget.

Dante legmerészebb álmaiban sem gondolta volna, hogy a saját felesége hívja rá a rendőrséget. Leült az ágy szélére és beletúrt a hajába.

– A férjed vagyok. Ez elég válasz neked?

– … F-férj? Férjnél vagyok? Még csak huszonhét éves vagyok, hogy lehetnék férjnél…

– Két évvel ezelőtt voltál egyedülálló és huszonhét. De két évvel később huszonkilenc vagy, és a feleségem.

Alessia érezte, ahogy kalapál a szíve. – Ha te vagy a férjem, el tudod mondani, miért vagyok kórházban, és miért tűnsz te is sérültnek?

– Igazad van – fonta össze a karját a mellkasa előtt. – Én azért sérültem meg, mert megmentettelek. Balesetet szenvedtünk, minden olyan gyorsan történt, és nehéz szívvel vettem tudomásul, hogy még így sem tudtalak teljesen megóvni.

– De élek, nem?

– Élsz. De poszttraumás amnéziában szenvedsz.

– … Micsoda? – préselte ki magából a levegőt. – Mit mondtál?!

Dante megnyomott egy gombot, hogy hívja a kezelőorvost. Miközben várt rájuk, még mindig nem tudta elhinni, hogy minden erőfeszítése ellenére sem sikerült megvédenie őt a bajtól. Nem számított erre.

– Bármit kérdezhetsz az orvostól. A szüleid pedig vacsorára jönnek hozzánk. Rájuk emlékszel?

– A szüleim – suttogta. – Nem. Kik a szüleim, és miért nem emlékszem semmire?

Pontosan ekkor megjelentek az orvosok, és Alessia megkönnyebbült. A szívében kételkedett Dantéban, mert nem tűnt számára elég megbízhatónak. És ezzel a jóképű arcával tényleg ő a férje? Hogy érte el, hogy beleszeressen?

– Alessia asszony, hogy érzi magát? Meg tudja mondani, hány ujjamat mutatom?

Alessia zavartan válaszolt: – A fejemet kicsit fájlalom, és a hasamat is.

– Így van. Balesetet szenvedtek a férjével, és a tettest már kihallgatják az okozott kár miatt. Másfelől a balesetben megsérült, és poszttraumás amnéziát is kapott. De kérem, ne aggódjon, csak időre van szüksége, hogy visszanyerje az elveszett emlékeket. Addig is koncentráljon a sérülései gyógyulására. A többire adunk gyógyszert és tanácsokat.

Az orvos rámosolygott, majd Dante felé fordult. Hozzá is szólt:

– Ami önt illeti, Dante úr, a háta csak könnyebben sérült, önmaga miatt nem kell aggódnia. Kérem, segítse a feleségét a felépülésben.

Hirtelen Alessia szólalt meg:

– Doktor úr, ez… ez a férfi, ez a férfi tényleg a férjem? És már két éve a felesége vagyok?

Az orvos kedvesen rámosolygott. – Igen. Az ön neve Alessia Moretti, huszonkilenc éves, és Dante Valente felesége, aki a Nerva Logistics elnöke. További kérdéseivel remélem, bizalommal fordul a férjéhez, és tőle kérdez személyesen.

Alessia nem kérdezett többet, elpirult az utolsó mondat hallatán. Amikor az ajtó bezárult, Dantéra pillantott, és megköszörülte a torkát.

– Igazad volt. Valóban házasok vagyunk.

Dante halkan felhorkant. – Nos, milyen kérdéseid vannak még hozzám?

– Nincs gyerekünk?