A reggeli ébresztőm hangjára ébredek. Alig bírok felállni a padlóról. Gyengének érzem magam, szédülök. A gyomrom korog a tegnap esti fájdalomtól. Még mindig nem akarom elhinni, hogy akkora fájdalmat éltem át, amitől elájultam. Már hosszú ideje nem éreztem ehhez foghatót. Belegondolni is idegtépő, hogy az úgynevezett társam okozta ezt nekem. Azt hittem, a visszautasítás a legrosszabb, amit tehet velem, de ezzel kétségkívül magasabbra tette a lécet.

Sóhajtva telepszem le a franciaágy szélére. Felhúzom a pólómat, és magamban felsikítok a hasam látványától: kék-zöld foltok borítják az egészet. Megpróbálok hozzáérni, de a maró fájdalomtól azonnal elrántom a kezem. El sem hiszem, hogy ez a valóság. Kimerültem. Kyra már kezdett jobban lenni, de most alig érzem őt. Csak a halk szűkölését hallom az elmémben.

Kopogás hallatszik az ajtón, amitől összerezzenek.

– Gyere be! – kiáltom elhaló hangon, minden maradék erőmet összeszedve.

Egy fiatal nő lép be a szobába szolgálólány egyenruhában. Úgy tűnik, nincs több húszévesnél.

Udvarias mosollyal az arcán lép felém.

– A Luna kéri a jelenlétét a reggelinél. Harminc perc múlva tálalnak – mondja ugyanazzal a kimért mosollyal.

– Rendben, köszönöm – felelem halkan. Megpróbálom viszonozni a mosolyát, de túl gyenge vagyok hozzá, hogy sikerüljön.

Meghajol, majd elhagyja a szobát.

Azt hiszik, hogy ezek után van kedvem velük reggelizni? Mindazok után...

Csak egy éjszakát töltöttem itt, de máris elegem van. Hogyan bírhatnék ki itt több időt?

Hiányoznak Silasék. Még telefonom sincs, hogy felhívjam őket. Remélem, jól vannak. Különösen Mina; még egy éjszakát sem töltött el úgy, hogy ne én olvastam volna neki esti mesét.

Újabb sóhaj hagyja el az ajkaimat, az arcomat a párnába fúrom, és kiengedek egy sikolyt. A sikítás általában segít, de sajnos most ez sem használ.

********

Ahogy azt valószínűleg már tudod, a Luna parancsának megszegése sosem marad büntetlenül, és mivel túl gyenge vagyok bármiféle büntetés elviseléséhez, összeszedtem az erőmet, hogy lezuhanyozzak és felöltözzek, annak ellenére, hogy a víz érintése is fájt.

Ma szerda van, tehát tanítási nap. Hosszú idő után először alig várom, hogy iskolába menjek. Wow, sosem hittem volna, hogy eljön a nap, amikor ilyesmit mondok. Ebből is látszik, hogy elértem a mélypontot.

A járás nehezemre esik a hasfájás miatt, de valahogy sikerül kijutnom a szobából. Leszegett fejjel, a könyves táskámat szorítva indulok az étkező felé. Tegnap, amikor bejöttem a házba, láttam, merre van, így ismerem az utat.

– Francba – káromkodom halkan, amikor nekimegyek valakinek. Nem ismerem az illető illatát. A hasamhoz kapok, és próbálom palástolni a fájdalmamat.

– Sajnálom – mondom gyorsan, és mennék tovább, de hirtelen egy kéz megragadja a felsőm hátulját, és visszaránt.

Előttem Jace Vane áll, Drake unokatestvére és a jövőbeli Béta.

Gondolom, neki mentem neki.

– Nem így illik köszönteni a sógorodat – jelenti ki higgadtan.

Gyermeki mosoly bujkál az arcán, kék szemében pedig komisz fény csillog. Nagyon hasonlít Drake-re, de a vonásaikban van egy határozott különbség. Drake jóképű és férfias arcával szemben Jace-ben van valami fiús báj... Ráadásul barátságos aura lengi körül, ami teljesen más, mint Drake rideg és uralkodó fellépése. Persze Drake lehet, hogy csak azért ilyen, mert ő a jövőbeli alfa, vagy egyszerűen csak azért, mert egy seggfej.

– Hé! – Jace az arcom előtt hadonászik, zökkentve ki a gondolataimból.

– Szia – felelem.

– Jace vagyok, Drake unokatestvére. – Kezet nyújt.

Elfogadom a kedves gesztust, és kezet rázok vele.

– Tudom, ki vagy – mormogom, de meghallja.

– Oh. – Megvakarja a tarkóját, mintha azon gondolkodna, mit mondjon.

Kihasználom az alkalmat, hogy továbbmenjek az étkező felé, de megállok, amikor utánam szól.

– Te pedig Cas lehetsz, Drake társa.

Visszafordulok, és dühösen meredek rá.

– Nem vagyok a társa. – Megyek tovább az étkezőbe. Jól esik találkozni valakivel, aki úgy beszél velem, mintha megérdemelnék egy kis tiszteletet, de nem akarom feldühíteni a Lunát, ezért időben oda kell érnem a reggelihez.

Jace felveszi a ritmust mellettem.

– Nem vagy a társa? – kérdezi, és játékosan meglöki a vállamat. Hiszen most találkoztunk először! Hogy lehet ilyen közvetlen?

Azt hiszem, válaszolnom kell a kérdésére.

– Technikailag a társa voltam, de már nem – magyarázom.

Megkönnyebbülten sóhajtok fel, amikor megpillantom az étkezőasztalt. A Luna is épp most érkezik. Elkapom a tekintetemet, ahogy felvillannak bennem a legutóbbi találkozásunk emlékei.

Jace megöleli őt, majd helyet foglal az asztalnál.

– Cas drágám, hogy telt az éjszakád? – kérdezi tőlem.

Szörnyen.

– Rendben volt.

– Jól aludtál? – kérdezi kedvesen.

Alig aludtam valamit, egész éjjel fájt mindenem, amíg el nem ájultam.

– Igen, jól. Köszönöm a kérdést.

Int nekem, hogy üljek mellé, én pedig engedelmeskedem. Meg kell mondanom, meglep, hogy a Luna ilyen kedves hozzám a tegnapi gorombaságom után.

Drake néhány perccel később jön le, fehér pólót, fekete nadrágot és fekete bőrcsizmát visel, ami tökéletesen áll rajta. Olyan hétköznapi a szettje, de a fenébe is, ahogy most ránézek, elakad a szavam. Majdnem elfelejtem, mennyire haragszom rá. Szerencsére a lüktetés és a zúzódás a hasamban emlékeztet rá, hogy Drake Vane egy szemétláda.

– Szia, anya – mondja, és fél kézzel megöleli, mielőtt kihúzna egy széket és leülne. Rám sem bagózik. Úgy döntök, én is így teszek.

Amint Drake leül, valaki belép az étkezőbe.

A szívem darabokra törik, amikor tekintetünk találkozik.

Sloane Thorne. Miatta utasítottak vissza. Vörös haja lágyan ring ide-oda, ahogy az asztal felé sétál.

Ez csak egy dolgot igazol. A fájdalom, amit tegnap éjjel éreztem, az ő hibájuk volt. Az ő hibája. Akaratlanul is Drake-re nézek. Minden dühömmel őt méregetem. Hogy tehetett ilyet? Pontosan tudnia kellene, mit okoz nekem azzal, ha egy másik lánnyal fekszik le, mégis megtette. Ha nem is tisztel engem, legalább némi emberség szorulhatott volna belé.

A szolgálók hozzák az ételt, és miközben tálalnak, a szemem Drake-re szegeződik. Ebben a pillanatban tiszta szívemből gyűlölöm őt.

Csak az tart a székemben, hogy a Luna mellettem ül. Tényleg nem akarok ujjat húzni vele. Ha nem ülne itt, esküszöm, nekimennék ennek a beképzelt, idegesítő, jövőbeli alfának.

Ahogy a Luna Sloane Thorne-t figyeli, egyértelmű, hogy nem támogatja ezt a kapcsolatot...

Ki támogatná? Ő a jövőbeli alfa, a társával kellene lennie, ráadásul mindenki tudja, hogy a likánok többsége a saját fajtájához vonzódik. Persze Sloane most oda van érte, de eljöhet a nap, amikor talál egy likánt, és úgy dobja Drake-et, hogy az csak úgy nyekken.

Beleharapok az előttem lévő tortillába, és a szemem azonnal felcsillan. Még sosem ettem ilyen finomat. Majdnem elfelejtettem, hogy tegnap napközben alig ettem valamit. A gyomrom elégedetten korog, ami azt jelenti, Kyra is értékeli – legalább az étel segít neki, hogy jobban érezze magát.

– Köszönöm a reggelit, felséges volt – mondom, és fejet hajtok a Luna előtt, amint kiürül a tányérom. Felállok az asztaltól, hogy minél előbb eltűnjek a házukból.

Korán akarok indulni, hogy beugorhassak Silasékhoz köszönni. Ez Mina első éjszakája nélkülem a házban. Általában nehezen alszik el. Remélem, jól aludt.

– Mégis hová mész? – hallom a Luna hangját a hátam mögül.

– Iskolába? – felelem, ami inkább kérdésnek hangzik.

– Drake elvisz – jelenti ki vidáman, mintha attól, hogy Drake fuvaroz, hirtelen elfogadna majd.

Jelenleg nem is érdekelhetne kevésbé, hogy elfogad-e vagy sem.

Tekintetem Drake-re téved, és ismét elfintorodom.

– Inkább gyalog megyek – vágom rá azonnal. Meg sem próbálom elrejteni a hangomból a megvetést.

A Luna épp megszólalna, de Jace félbeszakítja.

– Velem is jöhet – kapja fel a kulcsait, és még mielőtt a Luna ellentmondhatna, kihúz a házból.