– Gyerünk, tűnjünk el innen! Siess! – Valeska megragadta Reid karját, és amilyen messze csak tudta, elhúzta a kocsmától. Ellenállt a kísértésnek, hogy hátrapillantson – az Alfa ott lehetett mögöttük, lazán utánuk sétálva, a prédáját figyelve.

A szíve olyan hevesen dobogott a bordái mögött, hogy már a saját gondolatait sem hallotta.

A dübörgő szerv hangja olyan hangos volt, hogy minden mást elnyomott. Valeska most már értette, miért beszélnek a drogfüggők a színek ízleléséről vagy a hangok látásáról, mert úgy érezte, közel áll egy ilyen állapothoz.

De a félelem és a gyomrában lévő érzés nem a legrosszabb volt. Annak a férfinak a gondolatát, akit hátrahagyott, még a szívverése sem tudta elnémítani.

– Lassíts már; mi a fenéért rohansz úgy, mintha égne a nadrágod? Kint vagyunk, biztonságban; megmenekültél tőle. – Reid próbálta visszafogni a barátnőjét. Jó két-három háztömbnyire voltak már a klubtól; ha az a férfi nem követte őket azonnal, most már nem fogja.

– Mintha nem tudnád, miért akarok minél messzebb jutni. Az istenit, Reid, nem tudnád egy kicsit megmozgatni azt a nagy agyadat? Ő egy átkozott Alfa volt; azok a fenevadak nem állnak le, amíg meg nem kapják, amit akarnak. És most én kerültem a célkeresztjébe. – Valeska felnyögött, és a kezével hadonászott.

Amiből Reid látott, úgy tűnt, elég jól megvoltak együtt, mégis tudta, hogy ilyesmi nem történhet meg. Különös módon Valeska elégedettnek tűnt abban a helyzetben, amibe kerültek, az Alfa pedig örömmel tette rá a koszos karmait. Ha Reid nem ismerte volna jobban – azt hitte volna, Valeska végül követi a férfit a lakására.

Reid figyelte a legjobb barátját – évek óta ismerte Valeskát, és ez a stresszszint nem olyasmi volt, amit egy átlagos napon produkált. A lány a táskájába nyúlt, kikapott egy csomag cigit, és azonnal egyet az ajkai közé szorított.

A keze remegett, de sikerült meggyújtania és beszívnia a borzalmas szagú füstöt. Valeska végre kicsit ellazult, és a legközelebbi falnak dőlt.

– Úgy nézel ki, mint egy kurva – kuncogott Reid, sokatmondóan mozgatva a szemöldökét. Fogalma sem volt róla, hogy a lányban hirtelen egy olyan terv körvonalazódott, ami azonnal fenekestül felforgathatja az életüket.

– Nos, szívesen veszem a bókot; eleve ez volt a szándékom. Figyelj, van egy ötletem – nem fog tetszeni. – Valeska eltolta magát a hideg téglafaltól, közelebb lépett a barátjához, és a füstöt az arcába fújta.

– Köpd ki – nyújtotta felé a kezét Reid, Valeska pedig hálásan elfogadta. Kéz a kézben sétáltak vissza a társasházuk felé. Reid a járdára koncentrált, ügyelve rá, hogy a lány ne botoljon meg semmiben.

Úgy döntött, csendben marad; a legjobb barátjának mindig több időre volt szüksége, hogy hangot adjon a gondolatainak vagy ötleteinek. Néha a csend többet ért egymillió szónál.

– Rendben – fújta ki a levegőt Valeska, a betonra dobta a félig elszívott cigit, és rátaposott. Megnyalta az ajkait, és megszorította Reid kezét, mielőtt egy szót is kiejtett volna a száján.

– Figyelj, ma éjjel el kell mennem. Nem ittam semmit a boron kívül, és biztos vagyok benne, hogy az is elszállt belőlem abban a pillanatban, amint az a mocsok megközelített. A francba! Szóval átöltözöm, felkapok néhány alapvető holmit, és elvezetek abba az átkozott városba. Bármelyik motelnél megállhatok pihenni, és így is időben odaérek. Kérlek, ne haragudj rám; egyszerűen úgy érzem, így lesz a jobb. Ha nem vagyok a közelben – az a rohadék nem fog keresni, és mire hazaérek, már el is felejt.

Valeska sosem gondolta volna, milyen nehéz lesz hátrahagyni Reidet. Húsz év után ez lenne az első alkalom, hogy ilyen hosszú időre elválnak egymástól.

– Nem tetszik ez az ötlet – sóhajtott Reid, olyan őszintén, amennyire csak tudott. Ettől függetlenül értette, hogy nincs joga ilyen önzőnek lenni – mindenki tudta, hogy eljön ez a nap.

Előbb-utóbb el kell engednie a barátját, ahogy Valeskának is őt. – De értem; talán igazad van. Amíg megígéred, hogy visszatérsz – minden döntésedben támogatlak. – Reid megtorpant, megállásra kényszerítve Valeskát is.

Valeska felnevetett, bólintott, és boldogan tette meg a legszentebb ígéretet. Széles mosollyal az arcukon, nevetéssel töltve meg az üres utcákat – végre elérték a társasházat.

Majdnem egy óra telt el, mire nézte, ahogy Reid beteszi a táskáját az autója hátsó ülésére, becsukja az ajtót, és azonnal szoros ölelésbe vonja. Jó tíz percig tartotta őt, amíg végre készen állt az elengedésre.

Reid homonon csókolta, sok szerencsét kívánt, és visszaszaladt az épületbe. Ez volt a legegyszerűbb módja a búcsúnak, legalábbis anélkül, hogy elsírták volna magukat vagy összeomlottak volna.

Valeska beszállt a kocsiba, gyengén intett az épületnek, beindította a motort, és elhajtott anélkül, hogy visszanézett volna. Tudta, hogy hosszú út áll előtte, de nem érdekelte – el kellett tűnnie onnan, mielőtt túl késő lenne.

**FIGYELMEZTETÉS**

*A lelki nyugalmad érdekében itt hagyd abba az olvasást, ha nem kedveled a fülledt, részletes szexuális jeleneteket.*

Egy órányi vezetés után Valeska úgy érezte, rossz helyen fordult le. Amerre csak látott, mindenhol sűrű erdő vette körül – mostanra már el kellett volna érnie a következő várost.

Hogy a helyzet még rosszabb legyen, a semmiből rendőrségi villogók jelentek meg, nyilvánvalóan őt követve. Az ő autója volt az egyetlen az úton, persze hogy kit is követne az a rohadék.

*„Remek, egyszerűen nagyszerű. Mintha nem lett volna már így is elég jó az estém.”* – káromkodott az orra alatt, és lehúzódott az út szélére.

Valeska a hátsó ülés felé nyúlt, megragadta a táskáját a jogosítványával. Vett egy mély lélegzetet, emlékeztetve magát, hogy nem követett el bűncselekményt, ez csak egy szokásos ellenőrzés.

Valeska figyelte a lassan közeledő hatalmas férfit, és öntudatlanul beleharapott az alsó ajkába. *„A fenébe is, egy ilyen darab húsért elkövetnék egy bűntényt is.”* – gondolta magában, azonnal megbánva a piszkos gondolatokat. Gyengéje volt az egyenruhás férfiaknak, különösen a rendőröknek.

Most Valeskának nemcsak egy olyan férfival kellett megküzdenie, aki elkéri a forgalmiját és a jogosítványát, hanem azzal a lehetőséggel is, hogy az illető alakváltó.

Ha az a mocsok közülük való – meg fogja érezni az izgalmát. És újra átfutott az agyán a gondolat, hogy elkapják, és talán az ágyához bilincselik. *„A francba, tudtam, hogy előbb le kellett volna feküdnöm valakivel!”*

Egy kopogás a vezetőoldali ablakon összerezzentette. Valeska felkiáltott, elkapta a tekintetét, és lassan lehúzta az ablakot. – Jó estét, uram, valami baj van? – szólalt meg azonnal, ügyelve rá, hogy ártatlan, tanácstalan lánynak tűnjön.

A hatalmas hím felkuncogott; a magassága miatt nem látta az arcát, és nem is mert felnézni. – A jogosítványát és a forgalmiját, hölgyem. És nem, nincs baj – csak a szokásos. Errefelé nem látunk gyakran autókat ezekben az erdőkben, szóval csak meggyőződöm róla, hogy a sofőrök papírjai rendben vannak. Meglepődne, mennyi kiskorú vezet errefelé.

Ahogy a férfi beszélt, Valeska érezte, ahogy a hideg futkos a hátán. Valamiért a teste felforrósodott a hang hallatán. Ami miatt túlgondolta a helyzetet, az az volt, hogy mennyire ismerősen cseng.

Nem tudta hova tenni, de hallotta már korábban – ez tény volt.

Valeska átadta az iratokat, még mindig elkerülve a tekintetét, remélve, hogy a férfi nem érezte meg az izgalma illatát, vagy egyáltalán őt magát.

A nagytermetű férfi újra felkuncogott, ezúttal szórakozottabban, mint korábban. – Meg kell kérnem, hogy szálljon ki az autóból, hölgyem – jelentette be meglehetősen vidám hangon.

Valeska nem mert visszaszólni – először is, ő egy zsaru volt. Másodszor – nem vesztegethetett el egy egész éjszakát hülye kérdésekkel és a hatósággal való vitatkozással.

Kinyitotta a kocsi ajtaját, óvatosan kiszállt, és a lábai elé nézett. A férfi nem lépett félre, és nem vette a fáradságot, hogy visszamenjen a kocsijához ellenőrizni az iratokat.

– Ezt nevezhetnéd véletlennek; én sorsnak hívom, kisegér. Sokkal aranyosabb vagy, amikor nem próbálsz mérget köpni rám.

A szemei tágra nyíltak, most már végre értette, hol hallotta a hangot. Hogy felejthette el pár óra alatt? Valeska elállt lélegzettel nézett fel, és egy pár intenzív, sötétzöld szemmel találkozott.

Adott magának egy kis időt, hogy szemügyre vegye a vonásait, hiszen technikailag most állt először szemben a férfival.

A testeik közötti távolság túl kicsi volt a kedvére, de Valeska úgy döntött, figyelmen kívül hagyja, legalábbis amíg meg nem figyelt rajta minden apró részletet. A szúrós szemeitől eltekintve a férfi szépsége mellett Aldonis is eltörpülhetett volna.

Az éles állkapcsa elállította a lélegzetét; a tökéletesen formált orr és a telt ajkak olyan látványt nyújtottak, amin Valeska örökké el tudott volna csorogni.

*„Biztosan az ő arcát fogom elképzelni, valahányszor maszturbálok.”* – Ahogy a gondolat befurakodott az elméjébe, Valeska bosszúsan felnyögött.

Nem volt szabad beismernie, még önmagának sem, mennyire dögösen néz ki. A férfi összevonta a szemöldökét, azon tűnődve, mi váltotta ki belőle ezt a dacos viselkedést.

Közelebb hajolt, egyik kezét az autóra tette, a válla fölé, és a papírjait a félig lehúzott ablakon keresztül bedobta a kocsiba.

– Teljes testmotozást kell végeznem, kisegér. Meglehetősen gyanúsnak tűnsz. Mit rejtegetsz? – suttogta a fülébe, és már maguktól a szavaktól is robbanásszerű bizsergés futott le az ágyékába.