HARMADIK FEJEZET – A vihar

DOMINIC SZEMSZÖGE

Az irodámban ültem, és a rólunk készült felkapott videót néztem, amin Clarával egy forró légyott közepén vagyunk. Titokban érkeztem az országba. Hogy a fenébe találtak rám a paparazzók, és hogy készítettek videót?

Be fogom perelni a hotelt a hanyag biztonság miatt. Hogy létezik, hogy kifizetem a legdrágább lakosztályt, és még sincs magánéletem?

Ez egyáltalán nem jó! Tudom, hogy apám dühöngeni fog. Már így is rengeteg kép és videó keringett rólam a neten különböző nőkkel, és apám szigorúan figyelmeztetett: ha még egyszer előfordul ilyesmi, kirak a cégéből.

Fel-alá járkáltam az irodámban, azon tanakodva, mit tegyek. Ekkor az ajtó kivágódott, és apám rontott be, arcán mély haraggal.

– Mi ez a rengeteg mocsok a blogokon? Miért kell mindig szégyent hoznod rám?

– Nem az én hibám, apa. A hotel…

– Elég! – szakított félbe apám. – Nem hagyhatom, hogy tovább rombold a nevemet és ezt a drága céget a botrányaiddal. Lemondasz az ügyvezetői posztról, és az unokatestvéred veszi át a helyedet.

Ezzel a lendülettel ki is viharzott az irodából.

– A francba! – káromkodtam, és az asztalra csaptam az öklömmel.

Ez nem mehet így. Nem mondhatok le az ügyvezetésről az első napomon. Soha!

Tudtam, hogy az egyetlen kiút, ha magam hozom helyre a káoszt, amit okoztam. Azonnal Clara irodájához siettem, de nem volt ott.

Lementem az előcsarnokba, és ott találtam őt; úgy állt ott, mint egy elítélt bűnöző. Tudtam, hogy nem szokott hozzá az ilyesmihez, és azt sem tudja, mit tegyen. Rögtön odaléptem hozzá, és megragadva a karját kivezettem az épületből, egészen a parkolóig.

– Azt hittem, azt mondtad, nem te voltál az a hotelben.

– Ez most nem fontos. Miért rólam beszél mindenki? Ó, Istenem! Ez nem történhet meg velem – kezdte idegesen harapdálni a száját, miközben remegett a keze.

Én már hozzá voltam szokva a bulvárhoz, így engem nem érdekelt, de tudtam, hogy neki nehéz lehet. Most az egész ország róla beszél.

Hirtelen támadt egy ötletem. Az egyetlen mód, hogy mentsük a helyzetet, ha eljátssza a menyasszonyomat. Igen, a közmegítélés máris megváltozna: nem egy javíthatatlan playboy lennék, hanem egy férfi, aki egyszerűen nem bírja levenni a kezét a menyasszonyáról.

Már láttam is magam előtt a szalagcímeket: „A milliárdos örökös, Dominic Blackwood rátalált a szerelemre, és büszkén mutatja be menyasszonyát.”

Ez sokkal jobb cím lenne, rengetegen gratulálnának nekünk. A botrány pozitív hírveréssé alakulna, ami jót tenne a cégnek is.

Azonnal elmagyaráztam mindent Clarának, de nem tetszett neki az ötlet.

– Szóval az a megoldás a pletykák elkerülésére, hogy még több beszélnivalót adunk nekik? Mi lesz, ha rájönnek, hogy hazugság? Az még nagyobbat ütne a hírneveden.

Bizonyos szempontból igaza volt. Ha a nyilvánosság megtudja, hogy becsaptam őket, még jobban meg fognak vetni.

Ekkor Clarának hívása érkezett.

– Micsoda?! – kiáltott fel, a szeme megtelt aggodalommal. – Már indulok is!

Letette a telefont, és már futni készült, de én visszatartottam.

– Mi történt?

– A nagymamám kómába esett – mondta, és könnyek szöktek a szemébe. Az egész teste remegett, és rögtön láttam, hogy a nagymamája jelenti neki a mindenséget.

– Szállj be! – mondtam, és elvittem a kórházba.

Amikor odaértünk, az orvos elmagyarázta, hogy a nagymamájának szívbetegsége van. Azonnal elájult, amikor meglátta az unokája botrányát, és most szívátültetésre van szüksége.

Clara majdnem összeesett, amikor meghallotta a műtét árát. Több tízezer dollárba került, és tudtam, hogy nem tudja kifizetni.

Hirtelen egy újabb ötlet ötlött fel bennem. Valami, amivel mindketten jól járnánk.

– Lenne egy javaslatom.

– Mi az? – kérdezte vörös, a sírástól bedagadt szemekkel.

– Kössünk névházasságot, és én kifizetem a nagymamád műtétjét.