Vivian hegyes cipőinek kopogása visszhangzott mögöttem, ahogy beléptem a házba. Nem néztem hátra, de éreztem, ahogy a tekintete a hátamba mar.

Ledobtam a metszőollót az előszobai asztalra, szándékosan nem törődve azzal, hogy letöröljem a földet a nyeléről. Talán szerencsém lesz, és véletlenül hozzáér.

– Siena. – A hangja követett, nyugodt volt, de félreérthetetlenül éles.

Mentem tovább, egyenesen