AELIANA

A családi társalgóban szinte harapni lehetett a feszültséget. Apám, Evaric, nem pusztán dühös volt; csak úgy sugárzott belőle az az alfákra jellemző düh, amelytől általában a falka minden tagja térdre rogyott. De ma este nem akartam behódolni. Belefáradtam abba, hogy én legyek a törékeny üvegbaba, akitől mindenki retteg, hogy végül darabokra törik.

– Nem ő a hibás, apa! Hagyd abba! – kiált