Brielle zokogva ragadta meg Lenora karját: – Anya, kérlek, ne haragudj Marcellára! Biztosan nem akart semmi rosszat. Lehet, hogy csak... elszakadt nála a cérna, tudod?

Lenora dühe kissé csillapodott. Nem volt igazságos, hogy jelenetet rendezett, és nyilvánosan, bizonyíték nélkül tolvajnak bélyegezte Marcellát.

– Jól van, ha ártatlan vagy, akkor bocsánatkéréssel tartozom neked. – Lenora nem volt az a fajta, aki kibújik a felelősség alól. Ha tévedett Marcellával kapcsolatban, kész volt bocsánatot kérni.

Marcella jeges pillantást vetett Lenorára, de nem szólt semmit. Követte az eladót, hogy átvizsgálják.

Brielle szeme könnyben úszott: – Anya, szerinted... talán Marcella megváltozott?

– Kicsim, láttam már eleget. 21 évig volt távol, nem mi neveltük fel. Eleinte próbált beilleszkedni, alázatos és kedves lenni. De előbb-utóbb mindenkinek kibújik a szög a zsákból, jó vagy rossz értelemben. Brielle, ne feledd, hogy bár Marcella is Vance, te vagy a család valódi büszkesége. Maradj távol a rossz hatásától!

Lenora legrosszabb rémálma vált valóra: Marcella a keresztnevén szólította, és teljesen közömbösen viselkedett Brielle-lel szemben. Érezte, hogy Marcella eddig visszafogta magát; az pedig, hogy ilyen hamar kimutatta a foga fehérjét, igencsak nyugtalanító volt.

Könnyek gyűltek Brielle szemébe. Megrázta a fejét, miközben azt mondta: – Nem akarom elhinni, hogy Marcella lopna. Egyszerűen nem tudom elhinni.

Lenora sóhajtva simította meg Brielle haját: – Túl jó vagy és túl ártatlan. Túlságosan óvtunk téged mindentől.

Látva Brielle-t ebben az állapotban, Lenora Marcellával szembeni neheztelése csak tovább nőtt. Még azon is elgondolkodott, nem volt-e hiba hazahozni őt. Mostanra fényévnyi távolság választotta el őket egymástól.

Marcella az üzletvezető kíséretében tért vissza, aki sűrű szabadkozások közepette kért bocsánatot Lenorától: – Nagyon sajnálom, Vance asszony. Az egyik biztonsági címkét nem távolítottuk el megfelelően, ez a mi hibánk. Kártérítéssel fogjuk jóvátenni a dolgot...

– Tessék? – Lenora megdöbbent. Az összes lehetséges forgatókönyv közül egy hibás címke meg sem fordult a fejében.

Szokásos higgadtságát elveszítve Lenora így szólt: – Ez súlyos hiba!

– Borzasztóan sajnáljuk... Többé nem fordul elő...

Brielle szemében titkolt pánik villant meg. Magában mormolta: „De hát ennek úgy kellett volna lennie...”

Marcella egyetlen pillantásától Brielle szíve hevesebben vert, s sietve kibökte: – Hál' istennek tisztázódott ez a zűrzavar. Mondtam én, hogy Marcella nem tenne ilyet, ugye?

Lenora sarokba szorítva dadogta: – Én... bocsánatot kérek, Marcella. Csak...

– Menjünk haza. Beszélnünk kell – jelentette ki Marcella, és elsőként indult meg a kijárat felé.

Lenora dühösen meredt az üzletvezetőre: – Magával még beszélek erről a hibáról!

Az üzletvezető majdnem elsírta magát, arra gondolva: „Egy ilyen hiba talán elcsendesedett volna, ha nem Vance asszonyról van szó. Micsoda balszerencse!”

Miután Marcella és a családja elhagyták a boltot, a feszültség szinte tapintható volt az autóban. Brielle, abban a reményben, hogy elsimíthatja a kedélyeket, óvatosan megszólalt: – Marcella, ne haragudj, kérlek! Anya igazán nem akarta...

– Brielle, mégis mire gondoltál, amikor becsúsztattad azokat a Chanel rúzsokat a táskádba az üzletben? – vágott közbe Marcella jéghideg hangon.

Brielle arca falfehérré vált: – Én... Nem, én nem...

Mielőtt Lenora közbeavatkozhatott volna, Marcella kikapta Brielle táskáját, és a tartalmát az ülésre borította. Két limitált kiadású Chanel rúzs gurult ki belőle. Rájuk mutatott, és azt mondta: – Magyarázd meg ezeket.

Brielle pánikba esve dadogott: – Ezek... nem tudom, hogy kerültek oda...

Lenora óvón karolta át a lányt: – Marcella, nem dobálózhatsz csak úgy vádakkal! Ha azok Brielle-é, akkor miért nem szólalt meg a riasztó, amikor kijöttünk a boltból?

– Mert azok teszterek, nem eladásra szánt termékek. Nincs rajtuk biztonsági címke. Úgy tűnik, Brielle-nek drága az ízlése. – Marcella szavait csöpögő gúny járta át. Lenora bekapta a csalit, és hevesen védelmébe vette másik lányát: – Elég legyen, Marcella! Biztosan csak véletlen volt. Visszavisszük őket, nem történt semmi baj. Nem fogod terrorizálni Brielle-t!

– Terrorizálni? Engem az első csipogásra tolvajnak nevezett. De Brielle-nél ez csak egy tévedés? Ha annyira véletlen volt, miért van belőle kettő? Ön hihetetlen, Vance asszony. Brielle-nek mindig készen áll egy kifogása.

– Marcella! Minden szezonban rengeteg ilyen dolgot adunk Brielle-nek. Nincs szüksége arra, hogy lopjon. Egész életében velünk volt, tisztességes nevelést kapott. Nem engedem, hogy befeketítsd a testvéred nevét, pláne nem az én házamban.

Marcella csak megvonta a vállát. Abszurd volt látni, ahogy Lenora ilyen vakon védi Brielle-t. Marcella néha elgondolkodott azon, nem történt-e valami csere, de nem, a DNS-teszt nem hazudott. Ő volt a valódi Vance-gyerek, éppúgy, mint Brielle. A kettős mérce mégis kristálytiszta volt. Egy egyszerű gyanú miatt Marcellának bocsánatért kellett esedeznie, Brielle-nek viszont kérdés nélkül hittek. Marcella számára ez az irónia már-már mulatságos volt. Nos, a mai nap után ez már nem az ő problémája lesz.

Diszkréten leállította a felvételt a telefonján, és merőn bámult ki az ablakon.

– Anya, esküszöm, nem értem, hogyan történhetett ez... – Brielle egyre jobban zokogva kapaszkodott Lenorába, miközben gyanakvó pillantást vetett Marcellára.

Lenora megszorította Brielle kezét, és így vigasztalta: – Sss, minden rendben van, hiszek neked. Te sosem tennél ilyet.

*****

Amikor a luxusautó leparkolt a Vance-rezidencia előtt, egy vidám hang kiáltotta el magát: – Anya, Brielle, jól sikerült a vásárlás? – És ezzel a lendülettel a beszélő úgy ment el Marcella mellett, mintha ott sem lett volna.