– Jaxon, én... – Abban a pillanatban, hogy Brielle meglátta Jaxon Vance-t, a legfiatalabb bátyját, könnyek szöktek a szemébe, és végiggördültek az arcán. Jaxonhoz rohant, szorosan átölelte, és keservesen zokogni kezdett.

– Mi a baj, Brielle? Na, ne sírj! Marcella, megint keresztbe tettél Brielle-nek? – Jaxon olyan dühös pillantást vetett Marcellára, amivel tüzet lehetett volna gyújtani.

– Nem, Jaxon, nem erről van szó. Nem az ő hibája, én csak... Nem Marcelláról van szó...

– Helyes... Csak hogy tudd, ha Marcella valaha is bántana, szólj nekem, jó? Nem fogja megúszni szárazon. – Jaxon meg sem próbálta leplezni a Marcella iránti megvetését.

Sohasem értette, miért vették a szülei a fáradságot, hogy hazahozzák Marcellát. Ha valami kifinomult, okos hölggyé vált volna, talán még elviseli. De nem, egy nagy semmit hoztak vissza, egy olyan unalmas, vidéki tuskót, mint egy száraz szelet fehér kenyér. Valahányszor meglátta Marcellát, úgy érezte, mintha rossz szag töltené be a szobát. A ruhái olcsók voltak, ő maga pedig félénk, mintha folyton rettegne valamitől. Inkább jól beolvasott neki, semmint hogy hagyja lejáratni a Vance nevet. Brielle viszont? Ő olyan volt, mint a kis hercegnőjük – ragyogó, éles eszű, kedves, és a család összes fiútagja rajongott érte.

Máskor Marcella ilyenkor csak magába roskadt volna, a padlót bámulva, visszatartva a könnyeit és próbálva nem szipogni. Jaxon világossá tette – ki nem állhatja a könnyeket, különösen Marcella esetében. Ha sírt, csak még dühösebb lett. Ezúttal azonban más volt a helyzet; Marcella egyetlen könnycsepp nélkül, fittyet hányva mindenre ment fel a lépcsőn.

Jaxon egy pillanatra kizökkent, de gyorsan túllépett rajta. Brielle-nek szüksége volt rá.

Ekkor belépett Lenora. – Látta valaki Marcellát?

– Nem tudom. Anya, mi történik? Brielle az előbb még vigasztalhatatlanul zokogott.

Mielőtt Lenora válaszolhatott volna, Marcella lépdelt le a lépcsőn, a csomagjait cipelve.

– Mégis mit művelsz, Marcella? – Lenora láthatóan elképedt.

– Nem fogok köntörfalazni, Vance asszony. Elköltözöm, és megváltoztatom a bejelentett lakcímemet. Intézzük el a papírmunkát minél előbb. A mai naptól kezdve végeztem a Vance névvel.

Lenora megdöbbent, de dühösen ráförmedt: – Csak úgy fogod magad és elmész? Mit fognak mondani az emberek? Nem költözhetsz el, hacsak férjhez nem mész!

– Remek. Holnap visszatérek a férjemmel. – Ezzel Marcella a bőröndjét húzva távozott, döbbent csendet hagyva maga után.

Magához térve Jaxon így szólt: – Várj csak... Anya, Marcella komolyan gondolja? Elhagy minket? Úgy fog tűnni, mintha mi raknánk ki a szűrét, ráadásul férjnél van?

– Ez nem szép tőled, Marcella. Nem mehetsz el csak úgy... – Hirtelen Brielle kiszabadult Jaxon öleléséből, és Marcella után rontott.

– Brielle, hová mész? – Jaxon visszatartotta.

Brielle arca könnyáztatta volt: – De Marcella olyan szomorúnak tűnik. Jaxon, mégiscsak a családunk tagja.

– Az a nő mindig csak a drámát csinálja! Anya, mit tegyünk...

– Várj csak egy percet. Látni akarom ezt a „férjet” holnap. Kizárt, hogy bárki rendes embert kifogott volna magának – horkant fel Lenora.

*****

Marcella beült egy Uberbe, elővette a telefonját, megnyitott egy ismert társkereső alkalmazást, és elkezdte pörgetni a profilokat. Az egyik megragadta a figyelmét: „Elegem van a családalapítási nyomásból. Ál-házastársat keresek, hogy a szüleim végre leszálljanak rólam. Keress az alábbi számon.” Bingo!

Ronan Thorne éppen a papírmunkába temetkezett a Zenith Groupnál, módszeresen haladva a feladataival. Amikor váratlanul megcsörrent a telefonja, felvonta a szemöldökét, de felvette: – Halló?

– Ál-házasságot keresel, ugye? Én is. Intézzük el még ma. – Marcella nem vesztegette az időt, rögtön a lényegre tért. El kellett kerülnie a Vance család minden kétségbeesett próbálkozását, és a hivatalos lakcímének megváltoztatása elengedhetetlen volt. A házasság jó álcának tűnt ehhez. Így nem hagyott nekik semmilyen kiskaput, amit kihasználhattak volna.

Ronan a telefonjára nézett, amelyre a féltestvére korábban üzenetet küldött neki arról, hogy feladott egy ál-házassági hirdetést. Azt hitte, csak viccel, de nem. Felidézve a családja szüntelen vakrandi-szervezéseit és a házassági nyaggatást, egy pillanatra elhallgatott, mielőtt válaszolt volna: – Rendben, találkozzunk.

– Megbeszéltük.

Marcella egy elegáns steak-étterem fenntartott asztalánál pillantotta meg Ronant, amint az nyugodtan kávéját kortyolgatta. Elegáns fekete öltönyében úgy festett, mintha egy divatlapból lépett volna ki – határozott állkapcsa és fellépése tekintélyt parancsoló volt. Megjelenése kifogástalan volt, az ing gombjaitól kezdve a csuklóján lévő márkás óráig minden egy rendkívül módszeres és zárkózott emberre utalt.

Ronan végigmérte Marcellát. Visszafogott, mégis tagadhatatlan szépség, az a fajta, akinek nincs szüksége sminkre ahhoz, hogy megforduljanak utána a férfiak. Épp megszólalni készült, amikor Marcella letett elé egy szerződést: – Légy az ál-férjem. Szükségem van rá, hogy bármikor elérhesselek. Havi harmincezer dollárt fizetek az idődért. Menjünk most a városházára. Nálad vannak az irataid?

Ronant váratlanul érte a lány nyers határozottsága.

– Nem elég? Ráteszek még harmincezret. – Marcella számára a pénz nem számított; a legfontosabb az ígérete volt. A pénzkeresés volt a legkisebb gondja.

– Nem a pénzért csinálom. Ez az én ajánlatom: kísérj el a rendezvényekre, jelenj meg a családi összejöveteleken, és én is megteszem ugyanezt érted. Maradjon ez egy egyenlő partneri viszony, kötelezettségek nélkül.

– Áll az alku.

– Nálunk vannak az iratok. Oda kell érnünk a városházára zárás előtt. Induljunk.

Épp időben érkeztek a városházára, hogy megkapják a házassági anyakönyvi kivonatot. Közvetlenül ezután Ronan küldött egy ismerősnek jelölést Marcellának WhatsApp-on: – Itt tudsz elérni.

A profilképe egy egyszerű fekete-fehér fotó volt; a felhasználóneve pedig csupán ennyi: „Ronan”.

A lány visszaigazolta, mire Ronan hűvösen így szólt: – Vissza kell mennem az irodába. Később megírom a címemet. – Azzal már ott sem volt, sietett vissza az autójához és a munkájához.

Marcella a házassági anyakönyvi kivonatra nézett. Ez túl egyszerű volt. Félhangosan kimondta Ronan nevét, miközben elszántsága megacélozódott; elhatározta, hogy holnap végleg elszakad a Vance családtól. A történelem nem fogja megismételni önmagát.