Zaric

A VIP-részleg csendes volt.

Hátra dőltem a székemben, keresztbe tettem a lábam, és az ujjaimmal tétlenül doboltam a karfán, miközben a tekintetem az előttem lévő tárgyra szegeződött.

A vörös kard. Vagyis inkább az a kard, ami egykor vörös volt.

Most tompán és színtelenül hevert egy bársonypárnán. Ezüstösszürke pengéje elkapta a fény legapróbb csillanását is, mégis, a gyakorlatlan szem számár