(Clara szemszöge)

A farm kerítésén ültem, és a horizontot figyeltem. Egyszerűen imádtam, ahogy a lenyugvó nap nyomán narancs és vörös színekben játszó égbolt összeér a hegyekkel, majd az ég lassan besötétedik. Nem sokan szeretik az alkonyt. Én egyszerűen imádtam.

Holnap lesz a tizennyolcadik születésnapom. A nyári napforduló teliholdjának napja, amikor a Hold a legalacsonyabban jár az égen. Épp most érettségiztem évfolyamelsőként, és felvettek az egyetemre. Anyukám és apukám olyan büszkék. Különösen az anyukám. Folyton hallani, ahogy azt meséli az embereknek, mennyire büszke a kicsikéjére.

Egy Chelan nevű kisvárosban élünk Washington államban. Tizennyolc csodálatos éve hívom ezt a helyet az otthonomnak. A családommal egy fehér zsalugáteres, vörös farmházban lakunk. Egy kétszintes házban, amely telis-tele van a gyermekkorom boldog emlékeivel. Emlékszem a napra, amikor megtanultam biciklizni. Egyedül is végig tudtam menni az ösvényen, amely apukám almafarmjához vezetett. Két teljes percig bírtam a rózsaszín biciklimen, mielőtt elestem a kövezeten. Apukám aggódva szaladt felém, amikor meglátta, hogy a térdemet szorongatom, a fehér nadrágomat pedig elborítja a vér. Felnéztem rá, és azt mondtam: "Sajnálom, apa. Nem maradtam fent sokáig, és megkarcoltam magam." Eltört belőle a nevetés, és azt mondta, büszke rám, amiért ilyen sokáig bírtam. Felkapott, és bevitt a házba, hogy kitisztítsa a sebemet. Ekkor figyelt fel először a gyors sebgyógyulásomra. "Nos, Clara, te valóban különleges vagy" – mondta.

Itt, Chelanben, apukám termeszti egész Washington állam legédesebb Red Delicious almáit. Ötször egymás után nyerte meg érte a díjat. Apukám azt mesélte, amióta "megkaptak" engem, az almák valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva hihetetlenül édesek és lédúsak lettek, és az elmúlt évek során mindvégig ilyenek is maradtak. Ráadásul a fák egész évben gyümölcsöt hoznak. Még egy áldás amiatt, hogy "megkaptak".

Sosem unom meg hallgatni a történetet arról, hogyan is kaptam a nevemet, a CLARA-t. Anyukám azt mondta, abban a pillanatban, ahogy a karjába vett, a körülöttünk tomboló vihar hirtelen lecsendesedett. A felhők szétnyíltak, feltárva a nyári napforduló teliholdját, melynek fénye egyenesen rám ragyogott. Úgy festettem, mint egy csillogó gyémánt... egy csillag. Anyukám ott, abban a pillanatban a Clara nevet adta nekem emlékeztetőül. Egy olyan értékes baba, mint amilyen én vagyok, fényt jelent a legsötétebb időkben is.

Igen, tudom, hogy örökbe fogadtak, de semmi pénzért nem cserélném el az örökbefogadó szüleimet. Még ha a vér szerinti szüleim nem is akartak engem, hatalmas szívességet tettek nekem azzal, hogy a lehető legjobb szülőknek adtak, akiket csak kívánni lehet. Anyukám egy apró termetű fülöp-szigeteki nő. A helyi általános iskolában tanít. Hatalmas szíve van, minden diákját szereti, és egyenesen "a gyermekeinek" nevezi őket. Imádom a főztjét. Amikor átjönnek a barátai, befészkeli magát a konyhába, és annyiféle fülöp-szigeteki ételt főz, amennyit csak bír. Még jó, hogy imádok futni. Különben a sok főztjétől biztosan alaposan meghíznék.

Az apukám, akinek a leggondoskodóbb zöld szeme van, a legszelídebb ember ezen a bolygón. Egy légynek sem tudna ártani, még ha próbálna sem. Lehet, hogy ott van a szekrényben az a puskája, de még sosem használta senki ellen. Csak célba lőni szoktunk vele időről időre. Azt mondja, nem árt, ha az ember meg tudja védeni magát. Járok vele horgászni, kempingezni, bútorokat barkácsolunk, a fenébe is, még autót szerelni is megtanultam tőle. Igen, én vagyok apuci pici lánya.

Hamarosan elmegyek itthonról, hogy az egyetemen orvosi előkészítőre járjak. Anyukám azt szeretné, ha orvos lenne belőlem. Apukám... nos, ő inkább annak örülne, ha a farmon segítenék neki. Felnevetek arra a gondolatra, ahogy vitatkoznak rajta, hogy elmenjek-e vagy sem, de aztán belém hasít az érzés. A szomorúság. Fáj elhagyni a szüleimet, de anya azt mondja, az áldásokat meg kell osztani másokkal. Úgy gondolja, hogy nagyszerű dolgokra vagyok hivatott. Vagyis fenét. Nem gondolja, hanem tudja.

Anyukámmal ellentétben én magas vagyok, 173 centi. Hosszú lábam és hosszú, fekete hajam van. Világos bőröm és mézszínű szemem van. Apukám azt mondja, furcsállja, hogy a fiúk nem döngetik az ajtónkat, mert szerinte gyönyörű fiatal nővé cseperedtem. Nincs szívem megmondani neki, hogy egytől egyig megfélemlítem őket. Még a hormonoktól túlfűtött sportolókat is, akik minden lánynál "be akarnak vágódni". Nálam viszont nem jön össze nekik. Szükségük van rám, hogy segítsek nekik az iskolai feladatokban. Ha velem szórakoznak, az átmenő jegyük megszerzésének esélyével szórakoznak.

Megérintem a nyakláncomat. Semmit sem tudni a biológiai szüleimről. Csak ez a nyaklánc maradt tőlük családi örökségként. A medál egy fogyatkozásban lévő holdat formáz, melynek csúcsán egy csillag van, annak a közepén pedig egy gyémánt pihen. Valamilyen írás van belevésve, amit nem tudok elolvasni. A medálomhoz hasonlóan nekem is van egy fogyatkozásban lévő holdat és csillagot formázó anyajegy a csípőmön. Anyukám azt mondta, idővel talán eltűnik, mint a legtöbb anyajegy. Az enyém viszont mintha az évek során egyre kifejezettebbé vált volna. Néha úgy képzelem, mintha ragyogna.

A szél hirtelen feltámad, körülöttem kavarog, én pedig megérzem az illatot. A frissen nyírt fű és a faforgács illatát. Két kedvenc dolgomét.

"Érzed ezt, gyermekem? Kövesd!" – szólal meg egy női hang.

Csak ültem ott, megpróbálva elhessegetni a gondolatot. Amikor először hallottam hangokat, és elmondtam anyukámnak, teljesen kiborult. Azt akarta, hogy menjek el pszichiáterhez, mert hangokat hallani nem jó jel. Elmagyaráztam, hogy ezek a hangok csak iránymutatást adnak, mit tegyek. Anyukám azt mondta: "Rendben, de mielőtt bármit megtennél, amit ezek a hangok mondanak, ülj le, és gondold végig. ÉS, ha már túl sok lesz, és nem tudsz megbirkózni vele, szólj nekem, hogy felkereshessünk egy szakembert." Eddig bármit is hallottam, az nem sodort bajba. Szóval miért is ne követhetném ezt az illatot? Amikor a szél ismét feltámad, leugrom a kerítésről, és az illat nyomába eredek.

Hogy hová fog vezetni, nem tudom. Csak remélem, hogy valami igazán jó dologhoz vezet.