Rocco POV

Nem tudom, mi ütött belém.

Szerintem mindenkit sokkoltam a teremben, beleértve magamat is.

Az egyik percben még Roxot követtem, és a motorépítésről beszélgettünk. Nagyszerű lenne újra útra kelteni azt a kicsikét. A tulajdonosa most már újra tud járni, és biztos voltam benne, hogy alig várja, hogy újra nyeregbe pattanjon. Én, akárcsak mi mindannyian, úgy gondoltam, hogy lehetetlen újjáépíteni. A következő pillanatban pedig felemeltem Roxanne-t, és ahhoz a székhez vittem, amit Blade ajánlott neki.

Ülök, őt az ölemben tartom, a karommal átölelem, nem túl szorosan, és várom, hogy küzdeni kezdjen, hogy lekerüljön rólam, de nem tette; teljesen mozdulatlanul ült, mintha próbálná felfogni, mi történik. A lányok sokatmondóan néztek rá, de csendben maradtak; elég volt, hogy vették az adást, bár ezt nem volt olyan nehéz kitalálni.

A srácok mind úgy fogják értelmezni ezt, hogy kijelöltem a területemet.

Ezt csináltam volna?

Meg akartam védeni, és mellette akartam lenni; sok mindenen ment keresztül mostanában, és ha csak egy kicsit is javíthattam a kedvén, hát meg akartam tenni. Bárcsak a srácokkal mentem volna, hogy segítsek neki berendezkedni a lakásában, de túl sok dolgunk volt itt.

– Kérsz inni, Roxanne? – kérdezte az egyik srác, aki korábban a motorokat szerelte, de nem emlékszem a nevére; új volt itt, egy jelölt, de a jobbik fajtából, asszem Caleb a neve.

– Mindjárt kapok vizet, de azért köszi a felajánlást – válaszolta édes hangon, amitől ismét félig merev lettem.

– Hogyne, édesem. Ha bármire szükséged van, csak szólj. – Minden erőmre szükségem volt, hogy ne ordítsam le a fejét, hogy „kopjon le”. Még a körülöttem lévők is olyan pillantást vetettek rá, ami azt mondta: „Hülye vagy.”

Még közelebb húztam magamhoz a lányt, egyértelműbbé téve az igényemet, mire Caleb megadóan felemelte a kezét, és hátrált.

– Mit csinálsz? – kérdezte Roxanne halkan; nem ellenkezett.

– Megvédelek. Nincs szükséged rá, hogy ezek a srácok azt higgyék, szabad préda vagy. Szabadabban mozoghatsz, ha azt hiszik, már foglalt vagy. – Ez igaz volt, a srácok nem fognak nyomulni rá, ha úgy hiszik, már lefoglaltam magamnak.

– Most azt kéne mondanom, hogy köszönöm? – kuncogott vissza.

– Azt akarod, hogy ezek a srácok fűzzenek? – Kissé bosszús voltam, és attól tartottam, hogy igent mond.

– Nemrég léptem ki egy rossz kapcsolatból, nem sietek belevágni egy újabba. – Talán nem ezeket a szavakat akartam hallani, de ettől kicsit jobban éreztem magam.

– Akkor az, hogy a csajom vagy, meg fog védeni. – Megdörzsöltem az orrommal a fülét, ő pedig megfészkelődött az ölemben, amitől a félig merev farkam még keményebb lett. Jobb lesz ezt nem megismételni. Így szereztem magamnak egy csajt. Nem akartam, hogy idáig fajuljanak a dolgok, de most, hogy felajánlottam neki, hogy legyen a csajom, rájöttem, hogy nincs ezzel semmi bajom.

– Rendben, haladhatunk lassan, megismerhetjük egymást. Ennél többre egyelőre én sem vágyom. Ki tudod bírni szex nélkül? – válaszolta halkan. Nem vagyok benne biztos, hogy rájött, milyen jól esett, amikor igent mondott.

– Tökéletes. Megcsókolhatlak? – Bármit elfogadok, amit ad nekem. Nem tudom megmondani, miért, de ez a lány hatással van rám – ledönti a falakat, amiket magam köré építettem.

Az a két óra, amit vele dolgozva töltöttem, arra késztetett, hogy jobban meg akarjam ismerni. Szellemes volt, és nemegyszer megnevettetett a nagyképű, pimasz szájával. Visszaadta mindazt, amit tőlünk kapott, és tetszett, hogy nem hajtott ránk, és nem is félt tőlünk.

– Talán. – kuncogott vissza, meg sem mozdulva, boldogan feküdt a mellkasomon, miközben a karommal átöleltem a derekát. Jó érzés volt a karjaimban tartani, erős, tónusos test, egy gramm zsír sem volt rajta; nem olyan volt, mintha mindjárt összetörném, ahogy az a sok puha testű lány esetében érződött.

Tetszett, hogy ugrat. Nő még sosem állított ilyen kihívás elé. A legtöbben jönnek, és hozzád vágják magukat, közszemlére téve mindenüket, amijük csak van, amitől gyakran elfordítom a fejem – nem érdekel olyasmi, amit a srácok többsége már kipróbált –, de Roxanne kihívást jelentett számomra, és lefogadom, hogy minden egyes lépésért meg fog küzdeni velem, amit előrefelé teszünk.

– Bánnád, ha bejelenteném a srácoknak, hogy az enyém vagy? – kérdeztem, megcsipkedve a fülét, majd lágyan rá is haraptam.

– Megvéd ez a kóborló kezektől és attól, hogy nyomuljanak rám? – kérdezte, én pedig a fülébe morogtam.

– Ki nyomult rád? – Ízekre akartam szedni az illetőt.

– Hátrább az agarakkal, nagyfiú. Te is ott voltál, amikor udvariaskodott, de én vettem a lapot, hogy többet akar, és te is. – vicsorgott vissza rám Roxanne, és ez jobban felizgatott, mint azt szerettem volna beismerni.

– Igen. Igen. Vettem, és hogy válaszoljak a kérdésedre: mérget vehetsz a formás kis fenekeddel, hogy megvéd. Amint kinyilvánítom, hogy az enyém vagy, a srácok közül senki sem fog „nyomulni rád”, ahogy te fogalmaztál; és ha mégis, majd én elintézem őket. Csak szólsz nekem, én meg betöröm az orrukat emlékeztetőül. Ezzel még nem leszel a hivatalos csajom, csak azt jelenti: el a kezekkel, amíg mi dűlőre jutunk. – Reménykedtem benne, hogy Roxanne igent mond, ráadásul ez az egyetlen módja annak, hogy megvédjem. Roxanne máris sokkal nagyobb tiszteletnek örvend, mint némelyik „lefoglalt hölgy”, mert évekkel ezelőtt befogadták a családba, csak épp nem tudott róla. A fenébe is, még én sem tudtam, hogy tiszteletbeli családtag, amíg meg nem hallottam, ahogy a srácok a műhelyben erről az édes kis teremtésről beszélgetnek.

– Meg tudom védeni magam, évek óta ezt csinálom. – Roxanne még mindig nem hátrált meg. Talán túlságosan is nyomulok.

– Ha beengedsz, többé nem kellene „egyedül megvédened magad”; a srácokkal mi majd fedezzük a hátadat. – Miért volt ilyen nehéz elérni, hogy ez a lány akarjon engem? Nők hevernek a lábaim előtt, és most az egyszer eldöntöm, hogy tetszik egy csaj, ő meg megnehezíti a dolgom. Legbelül imádom ezt, de frusztráló is egyben.

A vadászat elkezdődött.

– Hadd gondoljam át – válaszolta Roxanne, és belekortyolt a vizébe, a jégkockák koccantak a pohár falán, ahogy iváshoz döntötte, én pedig lenyűgözve figyeltem, hogyan mozog a karcsú torka nyelés közben.

Roxanne nem szállt le az ölemből, boldogan folytatta a beszélgetést Blade-del és a lányokkal, és még több lány jött oda körénk ülni; a barátai is visszatértek. A ribancos azonban még mindig kint szórakozott a jelöltekkel. Csak egy felvarrós tag ért hozzá, de ő minden lányra rámászik, aki széttárja a lábát; nem érdekli, kik azok, amíg hajlandóak rá. A hangokból ítélve az a lány már öt különböző sráccal is volt. Ez biztosan rekord. Van még egy jelöltünk, aki talán megfontolná, hogy megdugja, és egy, akiről el sem tudom képzelni, hogy ágyba vigye. Ő inkább úgy nézett ki, mint aki legszívesebben felpofozná egy kicsit, ahelyett, hogy lefeküdne vele. A többiek el vannak foglalva a feladataikkal; nincs idejük szórakozni. Mondjuk, azoknak sem lett volna idejük, akik már megkapták a lányt, de én szemet hunytam felette. Néha hagyni kell, hogy megéljék a kis örömeiket, amíg senki sem sérül meg, és a munka el van végezve.

Jelöltnek lenni kemény dolog, és ha egy hosszú, nő nélküli időszak után egy kicsit szórakoznak, az úgymond feltölti az akkumulátorokat.

Roxanne megmozdult, hogy letegye az üres poharát az asztalra; nem volt benne semmi bonyolult, csak egy egyszerű mozdulat, de ahogy a farpofái a félig merev farkamon mozogtak, attól annyira megkeményedett, hogy a farmerom feszülni kezdett, és azt hittem, ott helyben felrobbanok. Régen volt már, hogy egy lány mindenféle erőfeszítés nélkül ilyen közel juttatott az elélvezéshez. Csak önmagát adta, és ez is elég volt.

Megérkezett a pizza: harminc doboz. Remélem, elég lesz mindenkinek.

A jelöltek elkezdték a munkájukat, körbejártak, és először a felvarrós tagoknak kínálták a pizzát, aztán nekünk, a vendégként jelen lévő lányoknak, ők majd csak a legvégén kapnak, ha marad még addigra. Legtöbbször semmit sem kapnak, és a legtöbben amúgy is túlságosan el vannak foglalva a dugással, vagy azzal, hogy minél több figyelmet csikarjanak ki a srácokból, semhogy az evéssel bajlódjanak.

Szórakoztat, ahogy figyelem őket; olyan kétségbeesetten próbálnak a család részévé válni, de nem veszik észre, hogy soha nem lesznek azok. Még ha teherbe is esnének, senki sem ismerné el sem őket, sem a gyereket a sajátjának, mert túl sok mindenkivel fekszenek le ahhoz, hogy bárki is beismerje: az övé is lehet.