KATYA

Némán sétálunk. Ismerős csendben. Egy olyan csendben, ami valami furcsa nosztalgiát hordoz, amire nem számítottam.

Csináltam már ilyet – egymás mellett sétáltam ugyanebben a parkolóban egy olyan férfival, akin akármennyire is próbáltam, nem tudtam kiigazodni. Az emlék bekúszik, mosolyt csal az arcomra, majd azonnal maga alá temet a szekunder szégyenérzet. Az idő tényleg kegyetlen, nem igaz?