Freya csak egy csendes, *farkastalan* lány volt, aki próbálta túlélni az életet. Amióta a szülei tíz évvel ezelőtt meghaltak, nem volt könnyű sora.

(***10 évvel ezelőtt***)

A nap magasan járt az égen, és melegen sütött. Tökéletes nap volt arra, hogy Garrick elvigye a lányait a rétükre ebédelni! Ahogy nézte, amint a társa és a kislánya bepakolják a piknikkosarat, nem tudta megállni, hogy el ne mosolyodjon. A világ legszerencsésebb emberének érezte magát. Mindig is egy családra vágyott, és arra, hogy jó apa lehessen. Azt hitte, a társa megtalálása volt élete legjobb napja, egészen addig, amíg a kis hercegnője, Freya világra nem jött. A kislány az ujja köré csavarta az apját. A legboldogabb, szinte tökéletes életet élte a lányaival, és a mai nap is tökéletesnek ígérkezett. Ma volt Freya 8. születésnapja, és mi lehetne jobb módja az ünneplésnek, mint elmenni a kedvenc helyükre, a rétre!

Miután kiértek a rétre, Garrick leterítette a takarót, és elkezdte kipakolni az ebédet, miközben nézte, ahogy Freya a legnagyobb mosollyal az arcán rohangál és virágokat szed. Miután hagyta egy kicsit futkározni, Garrick végül odahívta, hogy megebédeljenek. Pont ahogy Garrick elképzelte, a mai nap tökéletesen alakult a családja számára. Ahogy hagyták, hogy leülepedjen az étel, miközben feküdtek és szívták magukba a napsütést, a Kőrisfa falka szirénái hirtelen megszólaltak. Freya anyja azonnal felkapta a kislányt, és pont, amikor futásnak eredtek volna hazafelé, meghallották a kóborok morgását. A kóborok elzárták a hazavezető utat. Garrick azonnal közéjük és a családja közé állt, készen a harcra. Tudta, hogy a falkatársai már úton vannak, de még túl messze jártak ahhoz, hogy segítsenek; tudta, hogy gyorsan kell cselekednie, hogy biztonságban tudhassa a lányait. Ahogy az egyik kóbor Freya és az édesanyja felé ugrott, Freya anyja farkasalakot öltött, készen a küzdelemre, de mielőtt a kóbor egyáltalán közel érhetett volna, lángba borult... Garrick ott állt, lángokba burkolózva. Nem égette meg őt, sem a családját nem bántotta. Garrick egy főnix volt, fajtájának utolsó képviselője. Csak a társa tudta, hogy kicsoda ő valójában. Ahogy egyre több kóbor kezdett támadni, Freyának végig kellett néznie, ahogy a szülei az életükért küzdenek. Garrick energiája a lángok fenntartására kezdett kimerülni, de ez nem jelentette azt, hogy nem tudott harcolni. Néhány kóbornak sikerült Garricket beljebb szorítania az erdős területre, elszakítva őt a családjától, míg Freya és az anyja bekerítve maradtak. A következő pillanatban a kóborok rávetették magukat Freyára és az anyjára. Az édesanyjának sikerült megvédenie Freyát a harc során, de ez az életébe került.

Hatalmas üvöltés hallatszott a rét széléről, ahogy a Kőrisfa falka alfája megjelent. Miközben a harcosok elüldözték és megölték a maradék kóborokat, az Alfa egyenesen oda ment, ahol Freya volt. A kislány sírt, miközben az édesanyját ölelte. *Hol van az apukám?* – kérdezte Freya. A férfi nem szólt semmit, csak abba az irányba nézett, ahonnan néhány harcosa visszatért, ők pedig csak megrázták a fejüket; nem találták sem őt, sem a kóborokat. Egyszerűen köddé vált, így feltételezték, hogy halott. Ahogy a falka elkezdte eltakarítani a pusztítást, Freyát a falka kórházába vitték, hogy megbizonyosodjanak róla, nem esett-e baja. A vérfarkasok gyorsabban gyógyulnak, mint az emberek, de csak miután a farkasuk beérik, és 16 éves korukban találkoznak. Freya még csak 8 éves volt, így meg kellett vizsgálniuk. Miután hazamehetett, az Alfának más tervei voltak. Azonnal Freyára hárította a felelősséget, mondván, az ő hibája, hogy kint voltak. Ha nem kérte volna, hogy a születésnapján oda menjenek, Garrick még mindig élne. Garrick a legjobb barátja volt, akit épp most veszített el. A dühét Freyán vezette le.

Egy hétbe telt, mire Freyát árvaházba adták. A Kőrisfa falka kitaszította Freyát az alfájuk által terjesztett pletykák miatt; miszerint az ő hibája volt, hogy a szüleit megölték. Freya még csak 8 éves volt, nem értette, miért kezdte el gyűlölni a falka, vagy miért hibáztatják őt a szülei haláláért. Egyáltalán nem értette az egészet. Amint az alfa talált egy falkát, amelyik befogadta, azonnal elküldte, de nem anélkül, hogy a Kőrisfa falka alfája el ne mondta volna a Félhold falka alfájának, mi történt. Vance alfa beleegyezett, hogy befogadja Freyát a falkájába, és megengedi az árvaháznak, hogy átvegyék, de nem igazán hitte el, amit a Kőrisfa falka állított. Viszont abban sem igazán akadályozta meg a falkáját, hogy az ártatlan gyermek ellen forduljanak.

Freya csak egyre jobban és jobban elveszett...

(***Két évvel a 18. születésnapja előtt***)

Freya az árvaházban nőtt fel. Fizetségül azért, hogy befogadták a Félhold falkába, neki kellett főznie a falkaház lakóira, és neki kellett takarítania, súrolnia az összes fürdőszobát és hálószobát a falkaházban. Borzalmasan bántak vele. A falka minden tagja utolsó rongyként kezelte. Ők is őt hibáztatták a szülei haláláért, mindenki ezt tette, így időnként Freya maga is elhitte nekik. Elvégre még mindig élnének, ha nem akarta volna megünnepelni a születésnapját, igaz?

"Nem" – gondolta Freya, a szülei sosem hibáztatták volna ezért. Ő csak egy gyerek volt, nem lett volna szabad őt okolni emiatt. Freya csak dolgozott tovább, a tanulásra koncentrált, és minden áldott nap elviselte a fenyegetéseket és a bántalmazást. Ő jobb volt ennél, és egy napon ezt be is fogja bizonyítani.

Pár nappal Freya 16. születésnapja után futótűzként terjedt a hír, hogy nem változott át farkassá. *Farkastalan! Milyen undorító!* – suttogta az egyik lány a másiknak. *Hogy engedheti Vance alfa, hogy egy ilyen a falkánkban maradjon? Szégyent hoz erre a falkára! Mindenkinek megmutatja, milyen gyengék vagyunk!* A pletykák természetesen a suliban is terjedtek. Ez egy középiskola, miért is ne terjedtek volna. Amint Vance alfa és az árvaház igazgatója rájött, hogy farkastalan, azonnal kidobták. Azt hitte, hajléktalanná válik a saját falkájában, de egy idősebb házaspár látta ezt, megsajnálták, és megengedték neki, hogy a garázsukban éljen. Az külön állt a háztól, és már eleve át volt alakítva egyfajta apartmanná, így megfelelt Freyának, amíg meg nem engedheti magának, hogy elköltözzön a falka határain kívülre. Talán kaphatna munkát a kastélyban; a Félhold falka a királyság területén feküdt. Így a gimi után megpróbálhatna ott munkát találni. Freya folyton azt ismételgette magának: már csak két év, és nem kell többé Vance alfát hallgatnia!

(***napjainkban***)

Freya hevesen verő szívvel, rettegve ébredt; egyáltalán nem akart ma iskolába menni. Ma volt a 18. születésnapja, ami azt jelentette, hogy ma mindenki a suliban bántani fogja. Más napokon is bántalmazzák: csúfolják, undorító neveken szólítják, a szülei haláláért hibáztatják, de a születésnapjain akkor támadnak rá, amikor a legkevésbé számít rá, és addig nem hagyják abba, amíg Corbin vagy egy tanár rajtuk nem üt.

Corbin Vance alfa fia, és az egyetlen, aki nem kínozza Freyát. Ő sosem hibáztatta a szülei haláláért, hiába mond mindenki más mást. Hiszen csak 8 éves volt! Ráadásul senki sem volt ott ebből a falkából, beleértve őt magát is, szóval hogy is lehetne egyáltalán véleményük egy ilyen ügyben? Így hát megpróbált segíteni Freyának, amikor csak tudott. Beleértve azt is, hogy a születésnapjain a közelében maradt, mert tudta, mi szokott történni. Még nem ő az Alfa, így nem parancsolhatja meg senkinek, hogy hagyja abba. Freya pedig látszólag észre sem veszi, mennyire törődik vele a fiú. Tudja, hogy nem ők egymás társai, így nem foglalkozik vele. Nem akar barátkozni senkivel itt, mert nem tervezi, hogy ebben a falkában marad. Már csak 6 hónapja van hátra a suliból, és végre elmehet!

"Azt hallottam, hogy egy szörnyeteg, csak passzióból öl. Milyen rémisztő!"

"A királyunk meg csak hagyja, hogy besétáljon a területünkre!"

"Azt hallottam, hogy egyesítették a két királyságot! Hogy mostantól ő lesz a mi királyunk is!"

"Elég nehéz volt elfogadnunk Malachai herceget mint a másodparancsnokát és Voss tábornokot, most meg elvárja tőlünk, hogy befogadjunk egy egész királyságnyi az ő fajtájukból?!"

Freya egyre többet hallott valami őrült démonkirályról, aki a területükön kószál. Még azt is hallotta, hogy csak azért egyesíti a két királyságot, mert megtalálta a társát, és mindent meg akar könnyíteni neki. Freya ezt elég aranyosnak és romantikusnak találta. Különösen egy olyasvalakitől, mint a Pokol Királya, akinek egy szörnyetegnek kellene lennie, aki csak ölni szeret, és mégis már megmutatná egy másik oldalát is.

A nap telt-múlt, és eljött az ebédidő, de persze Freya nem léphetett be az ebédlőbe. Freya túl sovány volt, mindig csak vacsorázott, mert csak napi egy étkezést engedhetett meg magának. Így ebédidőben általában csak a folyosón maradt tanulni, de a mai nap más volt, és meg is fogja változtatni az életét.

~ ~ ~

"Bátyám, biztos vagy benne, hogy a társad itt van?" Valerius már most unta, hogy ennyi farkas veszi körül, Kaelar pedig rákényszerítette, hogy bemenjen egy kanos tinédzserekkel teli iskolába. Valerius tudta, hogy jól néz ki: a maga két méterével, piszkosszőke hajával, élénkkék szemeivel és azzal a rengeteg izommal a nők mindig rávetették magukat, ő pedig ennek minden másodpercét gyűlölte. Ő a társára várt. Még ha további ezer évbe is telne, akkor is várna. Így nevelték őt és a bátyját.

Kaelar csak felkacagott; mivel olvasott a gondolatokban, nem tudta megállni, hogy ne találja szórakoztatónak az öccsét.

Amint Darius leparkolt az autóval az iskola előtt, Kaelar képtelen volt megülni a fenekén. Érezte a lányt, érzékelte őt... és érezte, hogy veszélyben van! Fülhasogató morgást hallatott, és kipattant a kocsiból, a fiúk pedig szorosan a nyomában voltak.

Kaelar majdnem kitépte az iskola főbejáratának ajtajait a zsanérjaikból. Amint átért rajta, egy másodpercre kővé dermedt; el sem hitte, amit lát! Hogyan engedhette meg Darius, hogy ilyesmi megtörténjen az ő felügyelete alatt!

Mindenki megfagyott a helyén, amikor meghallották a legfélelmetesebb, legbaljósabb morgást, amit valaha is el tudtak képzelni, és ami egyenesen nekik szólt.