– Nem hiszem el, hogy ők tényleg kibaszott párok! Ez egy baromság! Én vagyok az, aki a kezdetektől fogva ott van! Én próbáltam vigyázni rá! Nem pedig ez az értéktelen, kibaszott lélekszívó! – Corbin teljesen elvesztette az eszét amióta az iskolai jelenet lejátszódott. Neki kellett volna megmentenie őt, neki kellett volna vigasztalnia! Nem pedig annak az átkozott fenevadnak!

– Le kell nyugodnod. Nem leszel képes tisztán gondolkodni, ha nem teszed – próbálta Sienna csillapítani ezt az őrültet. Kezdetben Corbint akarta. Ő lett volna a leendő alfájuk, és a lány vágyott a luna pozícióra. Még nem találta meg a párját, és esze ágában sincs valaha is megtalálni. Azonnal elutasítaná, ha az illetőnek nem lenne hatalma. Azért ment Corbinhoz, hogy megpróbálja elcsábítani, hátha a férfi megjelöli és egybekelnek, de ez kudarcba fulladt, amikor találva Corbint, épp a szobáját törte-zúzta. Arra sem számított, hogy ilyen könnyen bevallja az érzéseit Freya iránt, és még jobban megdöbbent, amikor megtudta, hogy a lány az Obszidián Király párja. Ekkor mondta Siennna Corbinnak, hogy segít neki megszerezni Freyát, és aztán ő megtartja Kaelart magának. – Tudom, hogy lehetetlen küldetésnek tartod, de az is lesz, ha nem nyugszol le a picsába! – Sienna kezdte elveszíteni a türelmét ezzel a bolonddal.

– Egyszerűen nem bírom elviselni a gondolatot, hogy ez a fickó egyáltalán hozzádér az én Freyámhoz! Tudom, hogy nála lakik, és lefogadom, hogy még be is mászik mellé az ágyba! Undorító. Tudom, hogy túl tiszta hozzá, és önszántából sosem adná oda magát ilyen könnyen. Mi van, ha rákényszeríti, hogy olyasmit tegyen, amit nem akar? Akkor hogy a fenébe segítsek neki?! – Corbin most már csak értelmetlenségeket zagyvált. Sienna nem tehetett mást, csak a szemét forgatta. Ez a férfi teljesen elvakult.

– Nos, amíg te itt önsajnálatba merülsz, én elmegyek megcsináltatni a körmömet. Most nem tudok veled foglalkozni. Pápá! – Sienna túl izgatott volt, hogy elhúzzon.

Corbin csak meredt az ajtóra. *Nem hiszem el, hogy tényleg az ő segítségét akarod. Semmit sem ér.* Corbin belső farkasa gyűlölte azt a nőt. *Nem fog segíteni nekünk megszerezni Freyánkat. Ő csak Kaelar királynője akar lenni, ami amúgy is esélytelen. Érzem, meg fog próbálni megszabadulni Freyától.* A farkasa nyugtalan volt. Nagyon törődött Freyával, és ugyanolyan kétségbeesetten akarta, mint az emberi énje.

*Nyugodj meg. Nem engedem a Freya közelébe. Hagyom, hogy azt higgye, segít nekünk. Ő csak egy gyalog ebben a játszmában. Semmi több, és semmi kevesebb.* Corbin próbálta lecsillapítani a farkasát. Nem volt rá szükség, hogy két őrült elme próbálja végrehajtani a tervet. *Ő fogja elvinni a balhét. Amikor megszerezzük Freyát és elvisszük innen, úgy fogom beállítani, mintha ő vitte volna el. Végül is mindenki tudja, milyen megszállottan vágyik a hatalomra, szóval senki sem fog kételkedni, és amikor Kaelar nem tud belőle semmilyen információt kiszedni, megöli. Miközben ez történik, mi magunkénak fogjuk tudni Freyát, és kurva messze leszünk innen.* Corbinnak csak a tökéletes pillanatra volt szüksége ahhoz, hogy a terve a helyére kerüljön.

~ ~ ~

– Mit gondolsz erről a helyről? – kérdezte Valerius Kellant, miközben elindultak Kaelar és Freya otthona felé. Úgy döntöttek, egyelőre elhalasztják a lerészegedést és Darius terrorizálását. Kaelarnak tudnia kellett, hogy a Vance-szel kapcsolatos helyzet egy hatalmas félreértés. Mindketten attól tartottak, hogy Balor azonnal utána megy, amint Freya ma este elalszik, és nem akartak egy teljesen felesleges háborút kirobbantani.

– Rendben van, vagyis hát nem olyan, mint otthon. Félre ne érts, az erdő lenyűgöző. Imádom az itteni kis tavakat és patakokat. Békés hely, tökéletes arra, hogy kitisztítsd az elmédet, de egyszerűen nem az otthonom. Hiányzik a királyságunk, de tudom, hogy most ebből kell otthont teremtenünk. Ezzel megbékéltem, amíg ti itt vagytok nekem, és meg is találom a páromat – mondta Kellan egy halvány mosollyal, remélve, hogy Valerius nem kezdi el ugratni az érzelgőssége miatt.

– Az otthon ott van, ahol a testvéreim vannak. – Csak ennyit mondott Valerius, Kellan vállára tette a kezét, és adott neki egy apró szorítást. Valerius lehet, hogy olykor egy seggfej, de pontosan tudja, mikor van szüksége rá a családjának. – Hát, ez itt a mi királynőnk otthona, Kellan. – Valerius odapillantott, és látta a homlokráncolást Kellan arcán. Neki sem tetszett, de mi a fenét tehettek volna? Ha Freya itt akart maradni, akkor legyen így.

– Várj! – suttogta-kiáltotta Kellan Valeriusnak. – Mi van, ha épp babákat csinálnak odabent? Balor kinyírna minket, ha rányitnánk, miközben tökig benne van a párjában, és őszintén, Val, én élni akarok – hadarta Kellan. Tudta, hogy Kaelar sosem bántaná őket, de Balor kiszámíthatatlan. Pontosan ezért retteg tőle mindenki ennyire.

– Úristen, hahahah, nevetséges vagy! – Valerius nem tudta visszatartani a nevetését. – Nem hiszem, hogy ez a garázs hangszigetelt, és egyetlen nyögést sem hallok, szóval nyugodj meg, te őrült. – Valerius bekopogott, és várta a választ.

– Ki a fene az már megint! – hallotta Valerius Balor hangját a túloldalról, amiben már most érezhető volt a bosszúság. *Remek.* – gondolta magában. Az ajtó feltárult, és egy ingerült játékmacit fedett fel. – Val! Kellan! Gyertek be, csatlakozzatok a bulihoz! – mondta Balor szarkasztikus hangon.

Valerius és Kellan egy pillantást váltottak, majd óvatosan beléptek a helyiségbe. Kellan csak rámosolygott Freyára, és leült a kanapéra, miközben Valerius a földbe gyökerezett. Nem hitt a saját szemének! – Mi a faszt keresel te itt?! – köpte Valerius Brantnak. Hogy meri azt hinni, hogy csak úgy megjelenhet, amikor a fene kedve tartja?!

– Val... Én... – Mielőtt Brant egyáltalán megmagyarázhatta volna, Valerius már rajta volt, és záporoztak rá az ütések.

– Pofa be! – *ütés* – Nincs jogod Valnak hívni! – *ütés* – Szemétláda vagy! – *ütés* – Gyűlöllek! – *ütés* – Cserbenhagytál minket, és azt hiszed, csak úgy visszasétálhatsz az életünkbe, mintha mi sem történt volna?! – *még két ütés* – Baszd meg! – Valerius csak ütötte és ütötte. Annyi felgyülemlett harag volt benne ezen férfi iránt. Épp ideje volt, hogy mindent szabadjára engedjen!

Balor azonnal megragadta Freyát abban a másodpercben, amikor Valerius nekiesett Brantnak. Tudta, hogy ez nem lesz szép látvány, és nem akarta, hogy a lány a kereszttűzbe kerüljön. Freya csak az arcát Balor hasába temette, nem akarta nézni. Kellan teljesen ledöbbent, megpróbálta lefeszíteni Valeriust a szegény emberről, de folyamatosan kudarcot vallott.

Brant egyszer sem próbálta megállítani Valeriust, tudta, hogy megérdemli az egészet. Cserbenhagyta két legjobb barátját a saját önző okai miatt. Kaelar felajánlotta neki az Elit csapat kapitányi posztját. Igen, rengeteg felelősséggel járt, de hatalmas megtiszteltetés volt, hogy helyet kínáltak neki a király oldalán. De mit tett Brant? Elmenekült. Az éjszaka közepén elment, és soha többé nem tért vissza. Először Kaelar és Valerius azt hitték, talán úgy érezte, kötelessége elfogadni, de ők sosem erőltették volna rá. Brant volt a legjobb harcos a királyságban. Logikusnak tűnt felajánlani neki a feladatot, de mit kaptak cserébe? A saját legjobb barátjuk magukra hagyta őket. Brant nem csak pár napra ment el, nem, több mint nyolcezer évig volt távol. Hosszú idő elteltével Kaelar végre talált valakit, aki méltó volt az Elit csapat vezetésére, és átvitte a legkeményebb kiképzésen, amit a harcosai valaha is megtapasztaltak. Kellan egyszer sem hátrált meg, kiállt minden próbát, a teljes kiképzést, és ami a legfontosabb: soha, de soha nem hagyta el Kaelart vagy Valeriust. Miután Kellan Kaelar kapitánya lett, a három férfi szorosan összekovácsolódott. Valerius és Kaelar már el sem tudná képzelni az életét Kellan nélkül. Ötezer éve mellettük van, és esze ágában sincs elmenni.

Miután Balor végignézte, ahogy Valerius a szart is kiveri Brantból, úgy döntött, le kell húznia róla; jobban mondva Kaelar döntött helyette. Balor hagyta volna, hogy Valerius addig üsse, amíg csak a szíve bírja, de mindig is Kaelar volt a józanabb kettejük közül.

– Most már elégedett vagy? – kérdezte Balor.

– Még kibaszottul nem – sziszegte Valerius.

– Bármi is legyen – Balort nem érdekelte. Freya felé fordult, és szorosan átölelte. – Kicsim, most mennem kell. Kaelarnak és Valnak sok mindent meg kell beszélniük Branttal, és mindannyian tudjuk, hogy én nem vagyok a legjobb a megbeszélésekben. De mindig itt vagyok neked, bármire is van szükséged, vagy csak ha beszélni akarsz, csak szólíts engem, jó, édesem? – Balor fel-le dörzsölte az orrát a lány nyakán, minél többet magába szívva az édes illatából. Olyan átkozottul édes volt az illata. Mellkasából egy halk morgás tört fel. – Szeretlek, viszlát, kislányom. – Balor lenézett imádnivaló, aprócska párjára. – Én is szeretlek. – mosolygott Freya, és egy apró csókot nyomott az arcára. Amikor elhúzódott, látta, hogy Balor szemei visszahalványulnak Kaelar sötétbarna szemeivé, és csak felmosolygott rá.

– Szia – Kaelar csak rávigyorgott.

– Hé, te – válaszolta Freya. Ahogy ránézett, mintha ő lenne az egyetlen ember a világon, a legértékesebb személy; a lány nem tudott mit tenni, minden alkalommal elpirult.

– Szóval lecseréltetek, mi? – Brant lassan felült a földről.

– Ez nem ilyen egyszerű, Brant. – Valerius elkezdte és elmagyarázott mindent Brantnak. Elmagyarázta, mi történt velük, amikor elment, mennyi időbe telt megtalálni Kellant, mennyit jelent Kellan számukra, és hogy sosem heverték ki, hogy magukra hagyta őket. Pár órát beszélgettek minderről, és arról is, hogyan tovább. Kaelar egyértelművé tette, hogy Kellan a kapitány, és az is marad, történjen bármi, és ha Brant tényleg haza akar térni, bizonyítania kell nekik. Valerius megpróbálta felhozni a Vance-ügyet, de Kaelar azonnal lesöpörte az asztalról. Majd holnap aggódik emiatt.

Freya végig ott volt, és magába szívott minden feléjük dobott információt. Nagyon elfáradt. Egy apró ásítás szökött ki az ajkain, megmozdult a kanapén, és a fejét Kaelar ölébe hajtotta. Kaelar megfeszült; a párja az ölében feküdt, arccal egyenesen az ágyékához. Csak nézett le rá, és képtelen volt megakadályozni, hogy elkalandozzanak a gondolatai.

*Nézd azokat a telt, duzzadt, dacos ajkakat, vajon milyen ízük van, és milyen érzés lenne a mieinken, és a mi...* Balor incselkedését Kaelar szakította félbe, aki hirtelen felállt, és kissé hangosan felkiáltott: – Mindenki kifele, de azonnal! – Kellan és Brant zavartan néztek fel rá, de Valerius észrevette a domborulatot a farmerjában, megragadta a két idiótát, és kirángatta őket.

Freya, akit ez a hirtelen mozdulat kissé elkábított, aggódva kérdezte: – Mi a baj? Mi történt? Jól vagy?

– Freya, kicsim, nézd, mit teszel velem... – Kaelar Freya felé fordult, és nézte, ahogy a lány zavart kis arca vörösebb lesz, mint egy paradicsom.