Balor olyan gyorsan kapta hátra a fejét, hogy azt hitték volna, mindjárt letörik. Balor teljesen szótlan maradt. Freya több mint dühösnek tűnt. Balor nem bírta visszatartani az apró kuncogást, ami kibukott belőle. *Kurvák? Miféle ostobaságokról beszél?!* Kaelar pont olyan zavart volt, mint a fenevadja. Balor apró kuncogása egy kiteljesedett nevetőgörccsé fajult. Képtelen volt uralkodni magán.

Freya haragja ezzel szemben lassan elpárolgott. Nem is vette észre, hogy a könnyek már folytak az arcán. Lehajtotta a fejét. – S-szóval a-azoknak az ő-őröknek i-igazuk v-volt a-akkor... – Freya alig tudta kinyögni; hallani lehetett, ahogy elcsuklik a hangja.

Balor azonnal abbahagyta a nevetést. – Miről beszélsz? Milyen őrök? Egyáltalán miért zaklattak téged őrök?! – Balor kezdett kissé pánikba esni. *Kibaszottul ki mondta neki, hogy kurváink vannak, vagy mi a fasz?!* Kaelar fortyogott a dühtől. Az emberek mindenféle hazugságokat mondtak a kicsijének róluk! És az sem segített a helyzeten, hogy látta őt sírni.

*Mit tegyek? Azt hiszi, van egy másik nőnk, Kaelar! Nem tudom, mit csináljak!* Balor rettegett attól, mi történik, ha a lány nem hajlandó meghallgatni őt.

*Mondd el neki az igazat! Kezdd azzal, hogy nincs más nő az életünkben, és aztán mondd el neki, ki az a Bane! Nyugodj meg! Azt mondta, ad nekünk egy esélyt, nem hiszem, hogy csak úgy hinne valami jöttment, kibaszott őröknek a mi szavunkkal szemben! Csak magyarázd el neki ezt az egészet! És mesélj neki a démonok párválasztásáról. Annak meg kell nyugtatnia az idegeit. Annyira sebezhető, Balor. Nekünk kell lennünk a békéje. Mondd el neki, mit jelent ő nekünk! Kérlek...* Kaelar szinte könyörgött Balornak.

*Rendben, rendben, meg tudom csinálni.* Balor sosem volt egy bőbeszédű fajta. Mindig csendben maradt, amíg nem volt rá szükség, de Freyáért hajlandó volt kilépni a komfortzónájából, és azzá a párrá válni, akire a lánynak szüksége volt.

Freya nem válaszolt Balornak, amikor az őrökről kérdezte. Teljesen elfelejtkezett róluk, amíg ez az egész el nem kezdődött. Valószínűleg még mindig kint várakoznak, hogy befejezzék a megbeszélést, ami úgy harminc perce véget is ért. Amíg Balor látszólag elmerült a gondolataiban, Freya egyszerűen odasétált a kis kanapéjához, és egy nehéz sóhajjal lerogyott. Nem akart arra gondolni, hogy Kaelar és Balor férfikurvák, de igazán nem is hibáztathatta őket, nem igaz? Mármint sokkal, de sokkal régebb óta élnek, mint ő. Nem várhatta el tőlük, hogy évezredek elteltével is szüzek maradjanak...

– Mindegy – csak ennyit akart mondani Freya. Már egyáltalán nem akarta folytatni ezt a beszélgetést.

– Kicsim, figyelj, nincsenek ku... – Balort a mondat közepén félbeszakították.

– Csak felejtsd el, oké?! Hallani sem akarok róla! Csak menj el a barátoddal, és hívj, akit akarsz. Nem érdekel. Csak menj el, jó? – csattant fel Freya.

– Először is, most minden átkozott szavamat meg fogod hallgatni, érted, párom? Fogalmam sincs, mi a faszról beszélsz! Nincsenek kurvák. Nem tudom, ki tömte a fejedet hazugságokkal, de ha megtudom, kibaszottul kitépem a torkukat. Azt mondtad, adsz egy esélyt, szóval kérlek, ne adj fel minket. Nem csináltunk semmi rosszat. Sajnálom, hogy felnevettem; őszintén azt hittem, hogy csak viccelsz vagy ilyesmi. Kicsim, én, vagyis mi, *soha* nem voltunk más nővel. Még egyetlen csók sem csattant el, édesem. Minden első alkalom a mi párunké, a tiéd lesz. A démonok nem fekszenek le fűvel-fával. Mi *nem* vagyunk farkasok. Nekik nevetségesen magas a nemi vágyuk, és valamiért képtelenek a nadrágjukban tartani a szarukat, amíg nem találkoznak a párjukkal. Őszintén szólva szánalmas. – Balor szünetet tartott, hogy megbizonyosodjon róla, Freya figyel-e. Persze, hogy figyelt, hiszen mindig ezt tette. – Az anyánk évszázadokon át nézte, ahogy a Holdistennő megáld más teremtményeket párokkal, majd végignézte, ahogy ezek a párok úgy bánnak egymással, mint a szarral: megcsalták, verték, megerőszakolták a párjukat és másokat is. Anyánk megesküdött a Holdistennőnek, hogy ha valaha is megáldja egy párral, ő és a fajtája sosem lesz olyan, mint azok a *korcsok*. Azt hiszem, a Holdistennő meghallotta őt, és elfogadta a 'kihívását'. Látod, szerelmem, a Holdistennő és a mi anyánk testvérek. Bárki is teremtette az összes Istent és Istennőt, gondoskodott róla, hogy a Holdistennő és a Tűzistennő ikrek legyenek. Nem tudom, miért, de így tettek. Mindegy is, amikor anyánk rájött, hogy a nővére meg akarja áldani őt és a népét párokkal, azonnal elmondott nekik mindent. Annyira izgatottak voltak. De még azelőtt sem háláltak együtt akárkivel, mielőtt a népünk megkapta a párok áldását. Anyánk nem így vezette őket. Persze voltak, akik az emberi módon estek szerelembe, és családot alapítottak, de anyám szilárdan hitt abban, hogy meg kell várni az igaz szerelmet, vagyis a 'párt', és semmi kevesebbet nem várt el a királyságától. Természetesen elfogadta a szerelmes párokat, és támogatta is őket, de mindez azelőtt volt, hogy a Holdistennő megáldott minket párokkal. – Balornak kezdett megfájdulni a feje. Kaelar nem fogta be a száját; folyamatosan ügyelt arra, hogy Balor helyesen mondja el a történetet, és egyetlen lépést se hagyjon ki. – Bár megmondta, hogy az ő királysága soha nem bántaná a párját úgy, mint a Holdistennő többi teremtménye, azt hiszem, ez nem volt neki elég jó. A Holdistennő így is úgy döntött, hogy 'átkot' szór a mi fajtánkra. Biztosra akart menni, hogy megfelelünk az elvárásainak. Tudod, kicsim, mi senki mással nem hálhatunk együtt, csakis a mi párunkkal. A hímek farka nem keményedik meg, a nőstények nem tudnak izgalomba jönni; nem tudunk semmit tenni, vagy szexuálisan bármit érezni senki más iránt, csak a kijelölt párunk iránt. Ez nem feltétlenül átok a mi fajtánk kilencvenöt százaléka számára, de a maradék százalék, aki megpróbálja megtörni az átkot, vagy aki a végén árt a párjának, az meghal. Nincs szürke zóna, ez egyszerűen fekete és fehér, Freya. Vagy elfogadjuk a Holdistennő áldásait, és igazán szeretjük a párunkat, vagy a legleírhatatlanabb halált haljuk. Igen, ha a démonok meghalnak a földön, fel tudjuk támasztani őket a Pokolban, de ha így elárulják a Holdistennőt, végleg meghalnak, és még én sem tudom megmenteni őket. Nem mintha egyáltalán akarnék is ilyen férfit vagy nőt a királyságomban. – Balor megállt a történettel, hogy megnézze, Freyának van-e valamilyen kérdése.

– Ó... én... Mi... Szóval... – Freya úgy érezte, képtelen mindezt feldolgozni. Valósággal sokkot kapott. Fogalma sem volt erről a történelemről; az iskolában a természetfelettiek története órán sosem tanították nekik, pedig kellett volna. Biztosan tudnak erről mások is?

– Több mint tízezer évet vártunk rád, Freya. Mi *soha* nem árulnánk el téged, *soha* nem bántanánk, és *soha* nem adnánk okot arra, hogy ne bízz bennünk. Te vagy a mi világunk, kislányom. Várnánk rád még további ezer éveket is. Senki sem fontosabb nálad ezen a bolygón, univerzumban, galaxisban. – Balor egész végig tartotta a szemkontaktust Freyával, hogy a lány tudja: csakis az igazat mondja. *EL NE FELEJTSD ELMONDANI NEKI, HOGY KI AZ A BANE, TE PÖCSFEJŰ MAJOM!!* Kaelar úgy üvöltött, mint egy vad banshee. – És kislány, Bane nem egy nő. Bane egy démon. Ő a mi pokolkutyánk. Szeretnél megismerkedni vele? – Balor halkan felkuncogott, látva a döbbenetet a lány arcán, ami gyorsan zavarodottságba csapott át. Kibaszottul aranyos volt.

– Mit szólnál, ha ezt még halo...

*Áááh!* Freya összerezzent, és leesett a kanapéról. Teljesen megfeledkezett az ajtóban álló férfiról. – SZÍVINFARKTUST AKARSZ NEKEM OKOZNI?! – Freya próbálta lecsillapítani heves szívverését.

Balor egy percet sem vesztegetett, azonnal felkapta a párját, tudva, hogy az érintése segít majd megnyugtatni őt, még ha csak egy kis ijedtségről is volt szó. Ez persze nem akadályozta meg abban, hogy a legrosszabb gyilkos pillantását vesse régi barátjára, amit csak magából ki tudott préselni, és hidd el, a pillantásai ölni tudnak.

– Valójában miért vagy itt, Brant? – Balor és Kaelar is teljesen megfeledkeztek arról, hogy Brant ott van.

– Nem is tudtam, hogy a mi királynőnk máris egy nagy játékmacivá változtatott téged, Balor. – Brant meg sem próbálta visszatartani a vigyort, ami az ajkain formálódott. – Mármint, téged igazán senki sem tud megszelídíteni, nem igaz? Mindig ezt hajtogattad. 'Senki sem lesz képes soha irányítani engem, nem érdekel, kik ők, vagy milyen *különlegesnek* hiszik magukat. Még a párom sem irányíthat engem.' Azt hiszem, ezek voltak a pontos szavaid, nemde? Így hallva nem hangzik olyan rosszul, de az a gyűlölet, ami a hangodból áradt, amikor ezt mondtad, félelmetes volt. Olyan élénken emlékszem rá. – Brant tudta, mit csinál, mindig is élvezte bosszantani Kaelart és Balort, de különösen Valeriust.

– Tévedtem – mondta Balor nyugodtan, anélkül, hogy különösebben érdekelte volna a dolog, vagy egyáltalán odafigyelt volna Brantra. Balorban egy cseppnyi harag sem tudott lenni, amíg a kicsijét a karjaiban tartotta. Freya mindent jobbá tett, még a legkisebb érintésével is.

Brant álla majdnem a padlót verte. Biztos volt benne, hogy már a megjelenésével is ki tudja hozni a sodrából a barátját, de amikor ez nem jött be, egyértelműen azt hitte, hogy a párja előtti kínos helyzetbe hozás már működni fog – ám ismét csúfosan kudarcot vallott.

Balor és Kaelar mindketten csak magukban nevettek. Mindig is élvezték mások gondolataiban olvasni. Természetesen Freya gondolataiban soha többé nem olvasnának a lány engedélye nélkül; érezték, mennyire felzaklatta, amikor a megismerkedésük utáni hazaúton az autójukban a fejébe láttak, és sosem akarták, hogy újra így érezzen. Azt akarták, hogy teljesen megbízzon bennük.

Brant még mindig a saját gondolataiba merülve figyelte, hogyan bánik Balor a párjával. Igazán különleges látvány volt. A nagy, gonosz, ijesztő fenevadat megszelídítették. Hihetetlen volt.

– Sajnálom, hogy cserbenhagytalak titeket és Val-t... Csak haza akarok térni. Nem álltam készen arra a sok felelősségre, de most már igen. Elég sokáig voltam távol. Vissza akarom kapni a kapitányi posztomat – mondta Brant magabiztosan.

Balor még csak rá sem pillantott. – Lecseréltek téged.