***Hazel***

Az ajtó épphogy csak bekattan mögöttünk, máris kopognak.

Nem udvariasan.

Nem is agresszívan.

Csak… ott van.

Jocelyn lépés közben megdermed. Megfordulok, a szívem már megint a torkomban dobog, ő pedig egy olyan pillantást vet rám, ami azt mondja: *kérlek, ne legyen ez is valami újabb baj*, mielőtt az ajtóhoz lép.

Kinyitja.

Egy férfi áll ott.

Csupa feketében. Nem lezser feketében – szánd