Vannak pillanatok egy történetben,

amikor az ember nem belép az elbeszélésbe –

hanem visszatér hozzá.

Nem kinyilatkoztatásként.

Nem válaszként.

Hanem mint egy hiányzó darab,

amely végre a helyére kerül.

Ilyen érzés volt,

amikor megérkezett.

A fivér.

Nem kopogott.

Nem lépett át drámaian semmilyen küszöböt.

Nem hozott lezárást.

Valami csendesebbet hozott.

Folytonosságot.

Nem a múlt lépett be az ajtó