– Ő… ő elment, Cormac… én pedig… én…

A szavak megakadtak a torkomban. A földön ültem, tenyerem a fagycsípte fűhöz simult, és ugyanazt a haldokló virágfoltot bámultam, ami három napja nem változott semmit.

Cormac leguggolt mellém, a lehelete felhőt rajzolt a levegőbe. – Még mindig itt vagy.

– Hová máshová mehetnék?

– Bepréseled magad valahová. Bárhová, ami nincs csonttá fagyva. – Kifújta a levegőt,