**Ronan**

Minél közelebb érünk, annál zöldebb minden. Nem az a fajta pedáns, nyírt zöld, amit a városi kertekből vagy a gondozott pázsitokról ismerni – ez az igazi zöld. Az út a végtelenbe nyúló mezők között kanyarog, a kerítések úgy dőlnek egymásnak, mint a régi barátok, a tehenek pedig lustán legelésznek a délutáni nap alatt. Mateo arca szinte az ablakhoz tapad, a lehelete bepárásítja az üveget,