Valeria szemszöge

Egy óra telt el azóta, hogy felébredtem, és azon a nővéren kívül senki más nem jött be a szobába.

Egyenesen ültem az ágyon, a hasamat fogva. Annyira fájt, de nem a sebtől, hanem az éhségtől.

– Ó, Holdistennő – motyogtam, és szorosan összepréseltem az ajkam, mintha ettől elmúlna a fájdalom.

A fehér lepedők gyógyszerszagot árasztottak. A mellettem lévő gép csipogó hangja egyenletes