Nézőpont: Tessa

A csizmám a repedezett járdán húzódott, ahogy végre visszaértem omladozó házunkhoz. Minden lépés tompa, lüktető fájdalmat sugárzott szét a combjaimban. A nyers, el nem múló csípés a lábaim között a klubban túlélt borzalmas megpróbáltatás állandó, kegyetlen emlékeztetője volt. Gyakorlatilag kisprinteltem abból a VIP szobából, kétségbeesetten próbálva elmenekülni a könyörtelen idegen fojtogató jelenléte elől, aki elvette az ártatlanságomat. Csak a saját ágyam szentélyére volt szükségem. Egy forró zuhanyra volt szükségem, hogy lemossam a bőrömről a rajta maradt illatát.

Ahogy betoltam a nehéz bejárati ajtót, az olajozatlan zsanérok lehangoló nyikorgása visszhangzott az üres térben, amit azonnal kísért az olcsó cigaretta és a penész ismerős bűze. Beléptem, egy halk kattanással becsuktam magam mögött az ajtót, abban a reményben, hogy észrevétlenül felosonhatok az emeletre.

– Hé. Gyere vissza. –

Keserű mostohanyám, Myra, már úgy várt rám, mint egy ragadozó. A foltos, megereszkedett kanapé szélén gubbasztott, és gyilkos pillantásokat lövellt kimerült alakomra.

– Szükséged van valamire? – kérdeztem kimért hangon. A kezemet a hideg fém kilincsen tartottam, kétségbeesetten remélve, hogy elmenekülhetek a szűk hálószobámba.

Myra szemei félelmetes résekre szűkültek. – Van pofád ezt kérdezni tőlem. Gyere ide. – Felemelt egy éles, manikűrözött ujjat, és agresszívan intett a kijárattól elfelé. – Állj meg ott középen. –

Egy remegő sóhaj hagyta el az ajkamat, és egyenesen a súlyosan alulbútorozott, düledező nappalink közepére léptem. A hámló tapéta mintha bezárult volna körülöttem. Myra felállt, behatolt a személyes teremébe, gyakorlatilag vibrált a kapzsiságtól.

– Mit… –

– Egy hónap telt el, Tessa, és te nem hoztál semmi pénzt – követelte hirtelen, félbeszakítva engem. Hangjából csöpögött a tiszta, szűretlen méreg.

– Megmondtam, hogy felmondtam – jelentettem ki határozottan. Milliomodszorra ismételtem el a tagadhatatlan igazságot. Végérvényesen elhatároztam magam. Nem voltam hajlandó soha többé visszamenni ahhoz a megalázó sztriptíztáncosi munkához. Nem a borzalmas nemi erőszak után, ami csak órákkal ezelőtt történt velem. A félelmetes emlékek felvillantak a szemhéjam mögött – a férfi fojtogató súlya, az éles fájdalom, ahogy brutálisan, egy szemernyi kegyelem nélkül belém kényszerítette a farkát. Inkább éhen halnék az utcán, minthogy még egyszer betehessem a lábamat abba a pokoli klubba.

Myra hangosan felhorkant, és még közelebb lépett. – Hogy érted, hogy felmondtál? Akkor mégis hogyan fogsz anyagilag hozzájárulni ehhez a háztartáshoz? Enni? Aludni? Biztosan viccelsz. –

Végigpásztáztam a nyomorúságos nappalin, miközben forró dühöt éreztem hirtelen feltörni. – Mit csinál Sloane? – kérdeztem, a hangom kihívóan megemelkedett.

– Semmit! – válaszoltam meg a saját kérdésemet, mielőtt még megszólalhatott volna. – Tudod, hogy van egy szabad táncosi hely a klubban. Sloane könnyedén jelentkezhetne egy műszakra, hogy bekerüljön a nagyon is szükséges készpénz. Csak hagyd… –

Fülsiketítő csattanás visszhangzott a szobában. Myra keze lendült, és hihetetlenül erősen arcon pofozott. Egy vad, égő csípés sugárzott szét az arcomon. A fejem oldalra csapódott. Hátrahőköltem, megérintve az égő bőrömet, zihálva a hirtelen csapástól.

– A lányom nem kurva!! – ordította Myra dühösen, arca eltorzult a haragtól.

– És azt hiszed, én az vagyok?! – sikoltottam vissza. Forró, frusztrált könnyek gyűltek hirtelen a zöld szemeimbe, elhomályosítva a látásomat. Ezúttal nem voltam hajlandó meghátrálni. – Nekem is van életem! Nem vagyok a rabszolgád, hogy alulöltözve táncoljak undorító férfiaknak éjszaka, miközben Sloane egész rohadt nap odafent ül a telefonján. Befejeztem! –

Minden egyes fillér, amit valaha is a klubban kerestem, egyenesen Myra kapzsi zsebeibe vándorolt. Csak aprópénzt tartottam meg az alapvető szükségletekre.

Myra csontig hatoló hidegséggel meredt vissza rám. – Ó, dehogynem. Hivatalosan abban a pillanatban lettél a rabszolgám, amikor a biológiai anyád meghalt. –

A gyomrom felfordult. – Fejezd be, hogy belekevered az anyámat ebbe. –

– Miért ne tenném? – sziszegte Myra könyörtelenül. – Teljes anyagi csőd előtt állunk miattad. Ahelyett, hogy dolgoznál, felmondtál! Miért? –

A kirívó képmutatás szó szerint a velejéig megbetegített.

– Mert kimerültem, Myra! – kiáltottam, a hangom elcsuklott. – Minden hatalmas, bénító adósság, amit apa felhalmozott, miattad és Sloane miatt van! A tető a fejünk felett szó szerint beázik minden alkalommal, amikor esik, de ő folyamatosan a legújabb iPhone modelleket és drága hamis Birkin táskákat veszi Sloane-nak! Mégis hogyan lenne mindez az én keresztem? –

Fizikailag és mentálisan is összetörtnek éreztem magam. A szédülés hulláma mosott el. Az utóbbi időben titokban és rettegve küzdöttem megmagyarázhatatlan reggeli rosszullétekkel. Minden porcikámmal némán imádkoztam Istenhez, hogy ne legyek terhes attól a szörnyeteg idegentől, aki belém kényszerítette a farkát. Csak megpróbáltam valami csekély megélhetést keresni ennek a reménytelenül hálátlan családnak, és ez mindenembe került.

– A te problémád kellene, hogy legyen – sziszegte Myra. – Arra kérlek, hogy hozz pénzt a helyzetünk megoldására, te meg itt állsz és hülyeségeket hordasz össze. –

– Semmi közöm a ti helyzetetekhez – motyogtam fáradtan, dörzsölve a halántékomat.

Myra ajkai rosszindulatú, baljós gúnyolyba görbültek. – Lesz valami közöd hozzá, amikor apád fejét egy dobozban hozzák haza. –

A szavak darabokra zúzták a belső gondolataimat. A vérem azonnal jéghideggé vált. Rémülten megmerevedtem, a levegő elhagyta a tüdőmet.

– Mit mondtál? – suttogtam. Silas lehet, hogy borzalmas szülő volt, de még mindig ő volt az apám.

– Apád pénzzel tartozik – horkant fel Myra kegyetlenül.

– Ez nem újdonság – motyogtam. A fél környéknek tartozott.

– Nos, ez új hír – vágott vissza megvetően. – Apád ostoba módon kölcsönkért egy hatalmas összeget egy hihetetlenül gonosz, megbocsáthatatlan maffiabandától, napra pontosan egy héttel ezelőtt. –

A szívem a bordáimnak kalapált. A maffia? Azok az emberek sötétek, könyörtelenek és halálosak voltak.

– Jelenleg nulla pénze van, hogy visszafizesse nekik – folytatta Myra, közelebb lépve, hogy kárörvendjen. – Nulla vagyonnal rendelkezik fedezetként. Ma el kellett mennie a főhadiszállásukra, egyszerűen azért, hogy térden állva könyörögjön az életéért. Az ég tudja, egyáltalán élve visszatér-e. –

Szünetet tartott, kegyetlenül gúnyolódva velem. – Ha egyszerűen befogtad volna a szádat, és tovább dolgozol a sztriptízbárban, legalább lett volna néhány nyomorult dollárunk, hogy megpróbáljuk lecsillapítani azokat a könyörtelen gengsztereket. –

Mélyen undorodtam ezektől az élősködő emberektől, akik szó szerint a brutális meggyalázás pontjáig sodortak, csak azért, hogy önző módon finanszírozzák a pazar, hamis életmódjukat. Teljesen fojtogatottnak éreztem magam.

– Bocsánat – motyogtam gyorsan.

Sarkon fordultam, és egyenesen a bejárati ajtó felé indultam. Kétségbeesetten ki kellett jutnom ebből a fojtogató házból, hogy levegőhöz jussak és kitaláljak egy tervet. Megragadtam a hideg kilincset, és agresszívan magamra rántottam a bejárati ajtót, hogy távozzam.

Azonnal a földbe gyökerezett a lábam.

Az apám, Silas, pontosan ott állt a tornácon.

A haja zilált volt, a ruhái szakadtak. Arcát mély, véres karmolások és sötétlila zúzódások borították. Nyilvánvalóan most kapott egy figyelemreméltóan kemény, büntető verést a maffiától.

– Apa – kiáltottam fel. A mindent elsöprő dühöm ellenére a hangomat azonnali aggodalom itatta át.

Egy mélyen nyugtalanító, pajkos és beteges mosoly játszott lassan Silas súlyosan zúzott, véres ajkain.

– Hála Istennek, hogy itt találtalak. Velem jössz – jelentette ki határozottan.

A homlokom mélyen ráncolódott. Egy borzalmas, süllyedő érzés zuhant ólomkénként a mellkasomba.

Mi a pokolról beszél?