Hazel

A lélegzete előbb éri a bőröm, mint az ajkai.

Érzem, ahogy habozik... egyetlen ujjnyi távolságra... a melegsége úgy suhan át az ajkamon, mint egy kérdés, amit túlságosan is félt feltenni. A mellkasom egyenetlen ritmusban emelkedik és süllyed, a köztünk lévő levegő túl törékeny ahhoz, hogy megzavarjuk.

– Lélegezz – suttogja, szinte csak magának.

És én megteszem.

Aztán lassan, óvatosan mozdul,