~Dorian~

Sötétség.

Nem az a békés fajta. Az a nehéz, végtelen sötétség, ami a mellkasomnak feszül, és a légzést is opcionálisnak tünteti fel.

– Dorian, édesem.

Katerina hangja.

Élesen elfordulok, a pulzusom az egekbe szökik. – Katerina? – A hangom visszhangzik, majd teljesen elnyeli az üresség.

Ez lehetetlen.

Katerina halott.

A gondolat émelyítő tisztasággal csapódik be. Tudom. Emlékszem rá. Akkor