Megdermedve álltam a kertben, és a vért – az ő vérét – bámultam a karmaimon. Az átok köde abban a pillanatban felszállt, amint kiszabadult és elfutott, ott hagyva engem a saját önuralomvesztésem roncsai között. Illata még mindig ott lengett a levegőben, melyet immár a félelem és a fájdalom rézes, fémes szaga szennyezett be. A gyomrom felfordult, ahogy képek villantak át az agyamon: a kezem a torka