Knox megállt a szállodai lakosztály nyitott ajtajában, kezét könnyedén a fa ajtókereten nyugtatva. A Béta tanulmányozta Alfája kipirult arcát és természetellenesen feszült testtartását. "Pihenj. Hozok vizet és jeget. Talán fel kellene hívnom a falkaorvost, csak a biztonság kedvéért."

Declan éles, torokból jövő morgást hallatott, amely visszhangzott a falakon. "Megmondtam, hogy nincs szükségem orvosra."

Knox nem rezzent össze az agresszió megnyilvánulásától. A Béta egyszerűen lehajtotta a fejét engedelmes tudomásulvételként, és hátralépett, egy halk kattanással behúzva a nehéz mahagóni ajtót.

Abban a pillanatban, ahogy a csend ránehezedett a szobára, Declan szaggatott, nehéz sóhajt fújt ki. Végigszántott a kezével nyirkos haján. Fojtogató futótűz mászott végig a bőrén, másodpercről másodpercre forróbban égve. Rángatni kezdte méretre szabott zakóját, letépte széles vállairól, és a padlóra dobta. Ujjai az inggombjait tépték, a sietségben kettőt is lepattintott, amíg a finom anyag szélesre nem nyílt, feltárva túlhevült mellkasát. Lerúgta magáról drága csizmáját, és lehántotta a zokniját, kétségbeesetten próbálva menekülni a testét csapdába ejtő, intenzív hőség elől.

Az elnyomó hőmérséklet nem akart alábbhagyni. Sőt, a hőség sűrűsödött. Forrón, nehezen és sürgetően zúdult egyenesen az ágyékába. Farka fájdalmasan feszült a nadrágjának, egy vastag, kemény fájdalom azonnali súrlódást követelt. Az izgalom úgy érte, mint egy fizikai ütés. Összeszorította az állkapcsát, szorosan lehunyva a szemét, miközben az ereit elárasztó ősi vággyal küzdött. Farka úgy lüktetett, olyan erősen nyomódott a cipzárnak, hogy attól tartott, a varrás szétreped. Szívének minden gyors dobbanása több vért pumpált az erekciójába, merevvé és kínzóvá téve azt.

Kiszámíthatatlan tekintete a kis papírzacskóra szegeződött, amely a fa íróasztalon pihent. A korábban vásárolott mézeskalács volt benne.

Declan felkapta a zacskót. Széttépte a papírt, és az összenyomott süteményt közelebb emelte az arcához. Az édes, fűszeres aroma úgy hatott az érzékeire, mint egy erős kábítószer. Pontosan olyan illata volt, mint a pékségnek. Pontosan olyan illata volt, mint a lánynak.

Az illat gyötrelmes magasságokba űzte az izgalmát. Egy vastag izzadságcsepp gördült le a halántékán. A feszülés a nadrágjában már az elviselhetetlen fájdalom határát súrolta.

"Mi a poklot csinálsz? Most egy süteményt akarsz megdugni?" Declan hangosan felmordult, hangja rekedt és szaggatott volt, ahogy a saját farkasához beszélt.

A fenevad nem szavakkal válaszolt. Előretört. Éhesen. Kíméletlenül. Az ősi entitás megragadta az irányítást a teste felett, felülbírálva Declan racionális elméjét. A farkas nem akarta a süteményt. A pékáru csak egy nyom volt, a sóvárgott illat megmaradt szelleme. Le kellett vadásznia annak a mámorító illatnak az igazi forrását. A csontjai sajogni kezdtek, az átalakulásért sikoltva. A vadászat vadállati ösztöne elfojtott minden emberi gondolatot a fejében.

Rövid idővel később az ajtó kitárult. Knox lépett a szobába, egyik kezében egy ezüst jégvödröt, a másikban a telefonját tartva. "Rendben, Declan, itt is a jég..."

Knox megdermedt.

A tágas szállodai lakosztály üres volt. Declan ruháinak szétszaggatott darabjai borították a drága szőnyeget. A mézeskalács összenyomott maradványai szétkenődtek az íróasztal szélén, a papírzacskó cafatokra tépve. A túlsó falon lévő nagy üvegablak szilánkokra tört, egy tátongó lyukat hagyva maga után, amely a forgalmas városi utcára nézett.

Knox leejtette a jégvödröt. A fém hangos csörömpöléssel ért a padlóra, tömör jégkockákat szórva szét mindenhová. Keresztülsietett a szobán, és kihajolt a cakkos lyukon. A hűvös esti szellő a hajába kapott. Lent a mélyben üvegszilánkok szóródtak szét, mint a gyémántok a járdán. Az útpadka melletti összetört bokrok egy nehéz, brutális földetérésről árulkodtak.

Knox beletúrt a hajába. Pulzusa őrült ritmusba pörögött. Az Alfa szabadon járt egy nagyvárosban, a féktelen ösztönök által hajtva. A katasztrofális következmények súlyosan nehezedtek a mellkasára, pontosan tudta, mit tehet egy elvadult Alfa egy tehetetlen célponttal.

Eközben Roxana a kulcsaival babrált a sötétben. A kezei remegtek, amitől a fémkarika hangosan csilingelt a zárhoz ütődve. Kinyomta a bejárati ajtót, és beesett rajta. Egy fojtogató, ősi égés nyelte el abban a pillanatban, amint átlépte a küszöböt.

Ez nem normális melegség volt. Úgy érezte, mintha élve égne el belülről kifelé. A bőre forrón lángolt, és csúszott a hirtelen kiizzadtságtól.

Kétségbeesett, őrült rohanásban tépte le magáról a ruháit a folyosón. Blúza, farmere és melltartója rendetlen kupacokban ért földet a keményfapadlón. Hátrahagyta őket, és meztelen testét a fürdőszobába vetette. A zuhany gombját egészen a hideg jelzésig csavarta, és beállt a fagyos permet alá.

A jeges víz nem nyújtott menedéket.

A hideg libabőrt varázsolt a karjára és a lábára, de a hasában alacsonyan tekeredő tűz csak még forróbban lángolt. Olyan szexuális feloldozást követelt, amelyet fizikailag nem tudott elérni. A sajgó szükséglet nehezen és követelőzően lüktetett a lábai között. Kezével a vizes csempéknek támaszkodott, fejét előre ejtette, miközben szaggatott zihálás szakadt ki a torkából. A víz a vállára záporozott, végigmosta a melleit és lecsúszott a hasán, de nem tudta kioltani a magjában dühöngő pokoltüzet.

Elzárta a vizet. A vízcseppek megtapadtak felhevült bőrén. Felkapott egy nedves ujjatlan trikót és egy vékony pamutbugyit, és vizes, remegő testére húzta őket. Megkerülte a hálószobát, mezítláb botorkált át a hátsó ajtón, és kilépett a holdfényes kertbe.

Az esti levegő csípősnek érződött, de semmit sem segített a láz csillapításában. A hűvös, harmatos fű földelő hatású volt a meztelen lába alatt, ahogy az udvar közepe felé sétált. A lábai megadták magukat. Térdre esett a nedves földben.

A magjában lévő fájdalom egy gonosz csomóvá szűkült. Kezét letolta a bugyija elején, kétségbeesetten űzve a megkönnyebbülést. Remegő ujjai megtalálták duzzadt csiklóját, amely csúszós és nedves volt a saját izgalmától. Dörzsölni kezdte az érzékeny idegköteget, megpróbált kicsikarni egy csúcspontot, hogy megtörje a lázat.

Egy szánalmas nyüszítés akadt meg a torkában. Erősebben nyomta, gyors, kétségbeesett mozdulatokkal húzva ujjait a nedves húsán. De a helyi súrlódás üresnek érződött. Nem volt elég ahhoz, hogy eloltsa a tüzet. Csak tovább szította a könyörtelen, gyötrelmes lángot, amely végigdühöngött a magján. A csípője a saját kezének lökődött, olyan feloldozást üldözve, amely frusztrálóan elérhetetlen maradt. Síkos forrósága csak felnagyította, mennyire üresnek érzi magát.

Mély, torokból jövő morgás hullámzott át a csendes éjszakán.

Roxana megdermedt. Az ujjai megálltak. A lélegzetvétel elakadt a mellkasában. Két lángoló, borostyánsárga szem bukkant elő a sűrű sötétségből, a kerítésvonal közeléből. Egy hatalmas, halálos fekete farkas portyázott előre rémisztő kecsességgel. Sötét bundája alatt izmok hullámoztak, amelyeket megvilágított a sápadt holdfény.

A szíve a torkába ugrott. Hátrafelé araszolt. A sarka megcsúszott a csúszós, nedves füvön, sarat kenve a vádlijára.

"Kérlek, állj meg. Ne gyere közelebb" – suttogta Roxana, hangja remegett a puszta rettegéstől.

A fenevad figyelmen kívül hagyta a könyörgését. Körüljárta őt, súlyos mancsai semmilyen hangot nem adtak ki a füvön. Egy mély korgás vibrált hatalmas mellkasában. A farkas leengedte a pofáját, mélyen beszívva annak a nehéz, csúszós illatnak az áradatát, amely egyenesen a meztelen combjai közül áradt. Végre megtalálta azt a nedves forrást, amelyre egész éjszaka vadászott.

Roxana a nedves földnek támasztotta a kezét. Próbálta felnyomni magát, hogy a háza biztonsága felé meneküljön. A lábai olyanok voltak, mint a kocsonya, meggyengítette őket a félelem és a vérében lüktető, természetellenes kéj. "Állj meg. Hagyj békén." – zihálta, küzdve azért, hogy megálljon a lábán.

A farkas alacsonyan lendült előre. Erőteljesen benyomta a nedves pofáját egyenesen a meztelen combjai közé, egyenesen a pamutbugyija ülepének nyomva.

Megszégyenült, dühös kiáltás hagyta el az ajkát. A puszta gyönyör olvadt áradata csapódott a magjába, ellopva minden maradék erőt a lábaiból. Visszaesett a fűre. Utálta az ereiben végignyargaló, a fenevad érintésétől származó áramütésszerű izgalmat, de a teste elárulta. Olyan vágytól remegett, amely ellen nem tudott harcolni.

Kerekre nyílt, rémült szemei láttára a fekete bunda forró bőrré oldódott. Az izmok és a csontok brutális, folyékony mozdulattal törtek meg és formálódtak át. A hatalmas fenevad köddé vált.

A meztelen, tornyosuló Alfa a pékségből lépett a farkas helyébe, a földhöz szegezve őt.

Forró szája azonnal átvette a pofa helyét. Nyelve kicsapott, vad, éhező éhséggel nyalogatta és ízlelgette a nedves redőit a fehérnemű vékony anyagán keresztül. Nagy kezei agresszívan ragadták meg a combjait. Erőteljesen félretolta a vékony pamutbugyit, hogy szélesre tárva rögzítse a lábait.

Lement neki. A szája a szabadon lévő, duzzadt csiklójára tapadt. Megízlelte a nedvességét, magába szívva a puncijából áradó csúszós forróságot.

A borzalom és a mindent elsöprő szexuális hőség brutális ütközésének fogságába esve, Roxana teste rázkódott. Sikoltozni akart a rettegéstől. Meg akarta adni magát a hasában összegyűlő intenzív gyönyörnek. Rájött, hogy egyiket sem tudja megtenni, csapdába esve a férfi vad, kontrollálatlan izgalmának zúzó súlya alatt.