Tizenöt másodperc maradt a lelátó feletti hatalmas, digitális órán. A hideg őszi szél végigsöpört a stadionon, magával hozva a nedves föld, a vajas pattogatott kukorica és egy döntetlenre álló meccs nyers, elektromos feszültségét. Diákok tucatjai préselődtek a körülöttem lévő fémkorlátokhoz, leheletük gőzfelhőként gomolygott a fagyos levegőben. Voltak, akik rekedtre üvöltötték magukat, míg mások agresszívan fújoltak az ellenfél védőfalára.

A tekintetem a pálya közepére szegeződött. Nathanielre.

Ott állt a helyén, széles vállai sebesen emelkedtek és süllyedtek a fekete Oakridge Ravens meze alatt. Derek hátrahúzódott, a karját lendítésre emelte, és a stadion reflektorainak éles fényében elindította útjára a kopott bőrlabdát.

Nate egy pillanatra sem lassított. Felugrott, kinyújtotta az ujjait, és kikapta a labdát a jéghideg levegőből. Abban a pillanatban, ahogy a stoplis cipője földet ért, előrerobbant. Olyan volt, mintha egy gépezetet néznék. Brutális, hipnotikus sebességgel mozgott, kitért egy linebacker elől, aki a dereka felé vetődött, és kipördült egy safety mellől, aki el akarta állni az útját. Pont akkor lépte át a célterület vonalát, amikor felharsant a végső dudaszó.

A lelátó felrobbant. Több száz dobogó láb rázta meg a fémállványokat, és fülsiketítő ujjongás hasított bele az éjszakai égboltba. A bajnoki cím a Ravensé lett.

Nem vártam. Átverekedtem magam az üvöltöző tinédzserek kaotikus tömegén, átcsúsztam a pompomlányok között, és átugrottam az alacsony kerítést a gyepre. Szlalomozva haladtam az ünneplő játékosok között, azt az ismerős fekete mezt keresve.

A kispad közelében találtam rá. Nate épp akkor tépte le a sisakját, és megrázta a fejét. Nedves, aranyszínű haja a homlokára tapadt, megcsillanva a stadion fényeiben. A mellkasa hevesen zihált a szűk egyenruha alatt. A sötét mez és a sápadt bőre közötti kontraszt, az állkapcsának éles vonala, a belőle áradó puszta fizikai dominancia – még a levegőt is kiszívta a tüdőmből.

Megfordult, és zöld szeme az enyémbe kapcsolódott. Egy huncut, diadalmas vigyor terült szét az arcán.

Nem haboztam. Hozzávetettem magam, és szorosan a nyaka köré fontam a karom. Elkapta a derekamat, és felemelt a földről, miközben az ajkam az övének ütközött. A csók forró és gyors volt, izzadság és adrenalin íze volt.

"Ezzel akarod kifejezni a gratulációdat?" mormolta Nate a számra, miközben a szorítása szigorodott a derekamon.

Elmosolyodtam, és visszaengedtem a sarkam a fűre. Bólintottam.

"Akkor ennél egy pokolian sokkal többet akarok" - morrantotta.

Szorosan a mellkasához húzott, és lehajtotta a fejét, hogy újra megcsókoljon. Ez már nem ünneplés volt. Éhes volt, követelőző, a nyelve olyan agresszív forrósággal tolta félre az ajkamat, ami egyenesen a gerincemen küldött végig egy áramütést.

"Vegyetek már ki egy szobát!" – ordította Jared, miközben elment mellettünk, és rácsapott Nate vállvédőjére.

"Igen, vegyetek magatoknak egy rohadt szobát" – visszhangozta Derek, ahogy odakocogott hozzánk, izzadt arcán széles vigyorral.

Nate megszakította a csókot, és a válla felett hátranézett. "Tönkreteszitek a pillanatot, srácok."

Egy ideges nevetés hagyta el a számat, és egy fél lépést hátráltam, hogy tegyek egy kis távolságot közéink. Lesimítottam a dzsekim elejét. "Penny egy hatalmas bulit tart ma este náluk" - mondtam neki, és az alsó ajkamba haraptam. "A győzelem megünneplésére. Mindenki ott lesz."

Nate kezei lejjebb csúsztak, hogy megragadják a csípőmet, és visszahúzzanak magához. Zöld szeme elsötétült, elveszítve játékos csillogását. "Nekem van egy sokkal jobb ötletem. Te, én és az ágyam. Ma este. Mit szólsz hozzá?"

A forróság egyenesen az arcomba tolult. "Nem akarsz a csapattal ünnepelni?"

"Veled akarok ünnepelni." A hangja elmélyült, érdes lett és sokatmondó.

Finoman ellöktem magam a mellkasától, kilépve az öleléséből. "Vettem egy gyönyörű, piros Chanel ruhát kifejezetten erre a bulira. Szándékomban áll megmutatni."

Nate hátravetette a fejét, és felnyögött. "A buli után kettesben is ünnepelhetünk."

Oldalra döntöttem a fejem, és ránéztem. "Azt akarod mondani, hogy van rá esély?"

"Van" - ígértem, és éreztem a saját szívverésem nehéz dobbanásait. "De csak a buli után. Megegyeztünk?"

Lassú, ragadozó mosoly terült szét az ajkán. "Ó, bébi, a perceket fogom számolni azon a bulin." Közelebb hajolt, és lopott még egy utolsó, zúzó csókot.

Két órával később a stadion porát már lemostam magamról, és drága parfüm illata váltotta fel. A hálószobámban álltam az egész alakos tükör előtt, és a tükörképemet bámultam.

A ruha elképesztő volt. Olyan mély, veszélyes karmazsinvörös, amely a testem minden vonalához hozzásimult. Vékony, aranyszínű pántok pihentek a sápadt vállamon, szabadon hagyva a kulcscsontomat. Az anyag szoros volt, a combközépig ért, és nagyon keveset bízott a képzeletre. Egy szőke tincset a fülem mögé tűrtem, a többit pedig hagytam, hogy lágy hullámokban omoljon a hátamra. A lábamat egy pántos, arany magassarkúba csúsztattam, teljessé téve a megjelenést.

Nate el fogja veszíteni az eszét, ha meglát.

De ahogy magamat bámultam, egy csomó szorult össze a gyomromban. Tényleg készen álltam arra, hogy lefeküdjek vele ma este? Már több mint másfél éve jártunk. Középiskolai időszámítás szerint ez egy örökkévalóság. Ez volt a természetes következő lépés. Ő akarta. Én akarni akartam. De valahányszor közeledett a pillanat, egy furcsa hezitálás bénított meg.

Elhessegettem a gondolatot, és megragadtam a táskámat. A ma este az ünneplésről szólt.

Pennyék háza egy hatalmas, kétszintes koloniális épület volt egy zsákutca végén. A szülei egy hétre Mexikóba utaztak, ami azt jelentette, hogy a ház épp egy ellenséges hatalomátvétel alatt állt. Az utca mindkét oldalán autók sorakoztak, félig felparkolva a gondozott pázsitra. Tinédzserek csoportjai verődtek össze az előkertben, piros Solo poharakat szorongatva, és a zene nehéz basszusa már azelőtt rezegtette a cipőm talpát, hogy egyáltalán elértem volna a bejárati ajtót.

Befurakodtam az épületbe. A levegő sűrű volt az olcsó sör, az izzadság és a fű szagától. A nappalit kiürítették a bútoroktól, hogy egy rögtönzött táncteret hozzanak létre, ami zsúfolásig megtelt egymáshoz dörgölőző testekkel.

Abban a pillanatban, ahogy beléptem az előszobába, a fejek felém fordultak.

"A rohadt életbe, Gemma. Elképesztően nézel ki" – kiáltotta Jared, megállítva egy poharat félúton a szája felé.

Derek jelent meg rögtön mögötte, a tekintete végigpásztázott a ruhám piros anyagán. "Ha nem Nate csaja lennél, most azonnal ágyba vinnélek."

Valeria materializálódott Derek mellett, és keményen oldalba vágta a könyökével. Mind Jared, mind Derek toronymagas, csupa izom amerikaifutball-játékosok voltak, akik éltek-haltak az ilyenfajta undorító beszólásokért. Én csak a szememet forgattam.

"Jarednek kivételesen igaza van" – mondta Valeria, és előrehajolt, hogy megpuszilja az arcomat. "Lélegzetelállító vagy. Hogy a fenébe szerezted meg ezt a Chanelt, még mielőtt a boltokba került volna?"

Egy apró vállvonással válaszoltam. "Anyám elintézett néhány telefont."

"Annyira féltékeny vagyok. Én feketében akarok egyet..."

"Beszélnem kell veled" – csattant fel Chloe, aki a semmiből bukkant elő, félbeszakítva Valeriát. Chloe rá sem nézett a ruhára. Feszes állkapoccsal meredt Valeriára. "Négyszemközt."

Valeria forgatta a szemét, az orra alatt motyogott valamit, de hátralépett. Chloe megragadta a csuklómat, a körmei a bőrömbe vájtak, és végigrángatott a folyosón, távol a lüktető hangfalaktól.

"Mi a bajod?" – kérdeztem, és kiszabadítottam a csuklómat, amint elértük a lépcső alját.

"Igaz ez?" – követelte Chloe tágra nyílt, kétségbeesett szemekkel. "Amit Nate az előbb mondott nekem. Ti ketten lefeküsztök ma este?"

Az arcom lángolt. Félrenéztem, és összefontam a karom a mellkasom előtt. "Azt hiszem, már eleget várattam. Itt az ideje."

"Gemma, ne. Ne tedd ezt csak azért, mert ő meg akar fektetni. Ha nyomást gyakorol rád..."

"Nem gyakorol rám nyomást" - hazudtam, és a védekezés kiélesítette a hangomat. "Én is le akarok feküdni vele."

"Nem." Chloe élesen megrázta a fejét. "Ne tedd. Ne feküdj le vele."

A homlokomat ráncolva tanulmányoztam az arcát. Sápadtnak tűnt, a légzése felületes volt. "Figyelj, értem, hogy aggódsz értem, de ez tényleg nem akkora ügy. Készen állok. Ígérem, holnap felhívlak, és elmesélem a részleteket."

Chloe egy durva, keserű nevetést hallatott. Tett egy lépést hátra, és megrázta a fejét. "Mindegy."

"Chlo, komolyan, ne haragudj rám."

"Nem haragszom." A hangja borotvaéles volt. "Innonom kell valamit."

Megfordult, és eltűnt a zsúfolt konyhában. Egy pillanatig csak álltam ott, és dörzsölgettem a karomat. Chloe őrültként viselkedett, de nem hagytam, hogy elrontsa a kedvemet. Olasétáltam a nappali sarkában lévő rögtönzött pulthoz, felkaptam egy piros poharat, amiben valami kétes, rózsaszín folyadék volt, és húztam belőle egy hatalmas kortyot.

Tűz perzselte fel a torkomat. Köhögtem, a szemem könnyezett. Olyan íze volt, mint a tiszta, ízesítetlen vodkának, egy kis áfonyalével megkínálva. A fejem szinte azonnal forogni kezdett. Meg kellett találnom Nate-et.

"Szexi vagy ma este, Gemma" - motyogta egy srác, a vállamnak ütközött, és megpróbálta átkarolni a derekamat.

Ellöktem a karját, és továbbmentem, átverekedve magam az izzadt tömegen. Észrevettem Dereket a lépcső aljánál, a korlátnak támaszkodva.

"Láttad Nate-et?" – kiabáltam túl a hangfalak dübörgő ritmusán.

Derek lassan pislogott, a szeme üveges volt. "Nate-et? Ja. Egy pillanattal ezelőtt láttam a konyha felé menni." Elrugaszkodott a korláttól, és kinyújtotta a kezét, hogy megragadja a csípőmet. "Akarsz táncolni velem, amíg visszaér?"

"Nem. A barátomat keresem."

"Gyerünk, csak egy tánc" – erősködött Derek, és szorosabbra fűzte a fogását a csípőmön.

Összeszorítottam a fogamat, és menekülési útvonalat kerestem. Penny pont akkor lépett ki a folyosó túloldalán lévő fürdőszobából, a rúzsát igazgatva. Másodikos kora óta megszállottja volt Dereknek.

"Penny!" – kiáltottam, és megragadtam a karját, ahogy elhaladt mellettem. "Derek pont téged keresett. Táncolni akar."

Penny szeme felragyogott. "Tényleg? Nagyon szívesen."

"Várj, én nem is..." – kezdte Derek.

"Jó szórakozást" – mondtam rezzenéstelen arccal, lefejtettem a kezét a csípőmről, és magára hagytam, hogy birkózzon meg Pennyvel.

Elindultam a ház hátsó része felé. A zene egy kicsit tompult, ahogy beléptem a konyhába vezető rövid folyosóra. A konyhaajtó félig nyitva volt. Nyúltam a kilincs felé, készen arra, hogy szélesre tárjam, amikor meghallottam a hangokat.

Megálltam.

Az ajtó résén keresztül láttam, ahogy Nathaniel a rozsdamentes acél hűtőszekrénynek dől. Chloe egyenesen előtte állt, beszorítva őt. A karját összefonta, a testtartása agresszív volt. Nate bosszúsnak tűnt, az állkapcsa megfeszült.

"Megígérted, hogy a meccs után elmondod neki" - szisztegte Chloe.

"Megváltoztattam a véleményem. Nem mondok neki egy rohadt szót sem."

"Ó, tényleg? Miért? Mert végre belement, hogy ma este lefekszik veled?"

A gyomrom a mélybe zuhant. A nappaliból kiszűrődő nehéz basszus tompa, csengő zúgássá halkult a fülemben. A hátamat az ajtón kívüli falnak vetettem, a lélegzetem elakadt a torkomban.

Nate mély, gúnyos horkantást hallatott. "Csak ne mondd, hogy féltékeny vagy."

"Mit gondolsz, Nate?"

"Gyerünk, Chlo. Ami köztünk történt, az hiba volt. Megmondtam, hogy nem fordul elő többé."

"Hiba?" Chloe hangja felemelkedett, éles volt és dühös. "Hétfőn nem ezt mondtad. Vagy szerdán. Vagy amikor áthajlítottál az autód ülésén..."

Kicsúszott a talaj a lábam alól.

Nem kaptam levegőt. A mellkasom olyan szorosan görcsbe rándult, hogy a bordáim megfájdultak. Hétfő. Szerda. Ellöktem magam a faltól, és beléptem a nyitott ajtón.

Lefagytam.

Chloe kezei Nate aranyszínű hajába túrtak. Nate a lány derekát markolta, és szorosan a testéhez húzta. A szájuk egy kétségbeesett, mocskos csókban forrt össze.

"Mi a pokol?" A szavak még azelőtt kiszakadtak a torkomból, hogy megállíthattam volna őket.

Nate összerezzent. Olyan erővel lökte el magától Chloét, hogy a lány a konyhaszigetnek tántorodott. A kézfejével letörölte a száját, a szeme tágra nyílt, és tiszta pánik villant át az arcán. Chloe nem tűnt pánikszerűnek. Megigazította az ingét, és egy lassú, rosszindulatú mosoly terült szét az ajkán, miközben rám nézett.

"Hoppá."

"Gemma, várj, bassza meg, ez nem az, aminek látszik" - dadogta Nate, és tett egy lépést felém.

Forró epe tolult fel a torkomban. Nem tudtam rájuk nézni. Nem tudtam a szájára nézni. Megpördültem, a sarkam megcsúszott a keményfa padlón, és szinte rohantam vissza a folyosón.

"Gemma!" - kiáltotta Nate, és nehéz léptei dübörögtek mögöttem.

Visszarobbantam a nappaliba, átfurakodva a testeken. A zene ismét fülsiketítő volt, de nem érdekelt. Csak a bejárati ajtóra volt szükségem. Levegőre volt szükségem.

"Gemma, mi a baj?" – kérdezte Mila, és kilöttyintette az italát, ahogy nekiütköztem a vállának.

Nem válaszoltam. Mozogtam tovább.

Ujjak szorultak satuként a bicepszemre, és egy rántással megállítottak. Nate megpördített.

"Bébi, hallgass rám" - könyörgött Nate, a légzése kapkodó volt. "Nem az, aminek gondolod. Mi nem..."

"Komolyan még mindig a szemébe fogsz hazudni?" Chloe hangja túlharsogta a zenét. Egyenesen a nappali közepére menetelt, megragadta a hangszórórendszer AUX-kábelét, és kitépte.

A nehéz basszus azonnal elnémult. A hirtelen csend fojtogató volt. Beszélgetések tucatjai haltak el. Mindenki odafordult.

Nate elengedte a karomat, az arca teljesen elfehéredett. "Chloe, pofádat befogod."

Chloe rá sem hederített. Széttárta a karját, és körbefordult, hogy az egész bulival szembenézzen. "Figyeljetek! Nate és én már több mint három hónapja kavarunk!"

Azonnal suttogások törtek ki. A szemek Chloéról Nate-re cipáztak, végül pedig rajtam állapodtak meg. A szánalom a tekintetükben fizikai fájdalmat okozott. Ott álltam a szoba közepén a hülye piros ruhámban, leleplezve. Átverve. Megalázva.

Nate megfogta a kezemet. "Gemma, nézz rám. Amit mond, az baromság. Mi csak..."

Egy hideg, rémisztő nyugalom öntött el. A könnyek, amik a szemem sarkát égették, eltűntek.

"Semmi baj" - mondtam, a hangom hátborzongatóan egyenletes volt. A szám szélét egy mosolyra kényszerítettem. "Igazából már nem is érzem magam rosszul. Mert én is megcsaltalak téged ez alatt az egész idő alatt."

Nate megdermedt. Chloe önelégült mosolya eltűnt.

"Micsoda?" – bökték ki mindketten hajszálpontosan ugyanabban a pillanatban.

A szívem úgy vert a bordáimnak, mint egy csapdába esett madár. Mi a fenét mondtam az előbb? Most már nem szívhattam vissza. Az egész szoba figyelt.

"Hallottad" - jelentettem ki, és megemeltem az állam.

"Baromság" - gúnyolódott Chloe, és közelebb lépett. "Kivel? Kivel dugtál Nate háta mögött?"

A pánik fellángolt bennem. Szükségem volt egy névre. Nem Jaredre. Nem Derekre. Valakire, aki nem volt itt. Valakire, akit Nate megvetett. Valakire, aki elég rémisztő ahhoz, hogy ebben a szobában senki ne merje megkérdőjelezni. Egy név villant át az agyamon.

"Knox" - mondtam, és a hangom visszhangzott a halálos csendben lévő szobában. "Knox Thorne."