"Marcella, ne tedd próbára a türelmemet! Most azonnal két lehetőséget adok neked. Vagy elválsz tőlem, vagy megcsallak."

Egy hideg, ismeretlen hang hasított bele a hatalmas nappali fojtogató csendjébe.

Marcella Vance elfojtott egy keserű, cinikus nevetést, amely már-már feltört a torkából. Megcsalni őt? Kiben volt meg a hatalmas univerzumban efféle látványos halálvágy? Ő talán eldobott valakit, ha untatta, de őt soha senki nem dobta el. Nem érdekelte, ha a gondolat arrogánsnak hangzott; ez volt létezésének egyszerű igazsága.

Hirtelen éles, hasogató fájdalom lüktetett a halántékában. Marcella pislogott a rátörő szédülés ellenében, és a plüssbőr kanapé karfájába kapaszkodott, hogy egyenesen tartsa magát. Látása a másodperc töredékére elhomályosult, mielőtt élesen újra fókuszba ugrott volna. Állát leszegve meredt a jéghideg hang gazdájára.

Abban a pillanatban a megvetés súlyos hulláma kavarodott fel a gyomrában.

Az élénk karmazsinvörös haj élesen elütött a hozzá illő vörös kontaktlencséktől. A férfi stílusa csapnivaló volt, hiányzott belőle mindenféle finomság vagy kellem. Úgy nézett ki, mint egy két lábon járó, beszélő közlekedési veszély; már az is fájdította a szemét, ha csak ránézett.

A vörös hajú férfi a fényesre csiszolt padlón térdelt, közvetlenül előtte. Alázatos testtartása ellenére széles vállai megfeszültek a feszültségtől. Karmazsinvörös szemeiből nyers megalázottság és forrongó düh sugárzott. Marcella összevonta a szemöldökét, és már épp arra készült, hogy megsemmisítő kritikát fogalmazzon meg a férfi divatválasztásáról.

Mielőtt azonban egyetlen szótagot is kiejthetett volna, idegen emlékek hatalmas árhulláma csapódott a tudatába, teljesen felkészületlenül érve őt. Az információáradat fizikai ütésként érte.

Meghalt. Előző élete véget ért, ám valamilyen módon csodálatos, második esélyt kapott a létezésre.

Sajnos nem valami békés paradicsomban ébredt. Egy éteri bestiavilág-regény kaotikus cselekményében találta magát csapdában, amelyet korábban csak felületesen olvasott. Ami még rosszabb, egy jelentéktelen, halálra ítélt, gonosz női mellékszereplő testébe transzmigrált.

E test eredeti tulajdonosa ugyanazt a nevet viselte. Marcella egy lány volt, aki e futurisztikus bestiavilág mocskos, kegyetlen nyomornegyedében született. Élete akkor vett fordulatot, amikor a felnőttkor elérésekor megütötte a genetikai főnyereményt: egy C-szintű pszionikus test ébredt fel benne. Az univerzális rendszer azonnal öt jóképű, gazdag társsal sorsolta össze, felemelve őt a csatornából egy irigylésre méltó, gondtalan luxuséletbe.

Az eredeti Marcella azonban csillapíthatatlan kapzsisággal rendelkezett, ami végül megpecsételte a sorsát. Soha nem elégedett meg a kijelölt háremével. Ehelyett meggondolatlanul a regény érinthetetlen, isteni szintű férfi főszereplőire vetette megszállott tekintetét. E világ kegyetlen narratívájában minden női mellékszereplő, aki egy férfi vonzalmáért merészelt versengeni a hőn szeretett, S-szintű hősnővel, szörnyű és tragikus végre volt ítélve.

A hősnő és elit kérői által megszervezett csapdák és finom manipulációk sorozatán keresztül az eredeti Marcellát egy keserű, halálos rivalizálásba taszították egy másik női mellékszereplővel.

Ellenfele Gemma Rowe volt. Gemma szintén a nyomornegyedből származott, szintén C-szintű pszionikus testet ébresztett, és pontosan ugyanolyan ostoba ambíciókat dédelgetett a férfi főszereplők meghódítására.

De a rendszer erősen kivételezett Gemmával. Az az öt társ, akiket a rendszer Gemmának választott, minden elképzelhető szempontból végtelenül felülmúlta az eredeti Marcella partnereit. Gemma férfiai lélegzetelállító külsővel, elit arisztokrata háttérrel és félelmetes természetfeletti képességekkel büszkélkedhettek. Prémium ingatlanokkal, csúcsminőségű repülő autókkal és fejlett robotsegédekkel rendelkeztek. Gemma társai még szárnysegédként is készségesen segédkeztek neki, hogy megkörnyékezze az érinthetetlen férfi főszereplőket.

Az eredeti Marcella azt követelte, hogy a saját társai is pontosan ugyanezt tegyék. A hősnő hatalmas háremének megsértésétől rettegve az öt férfi ezt kerek perec megtagadta.

Az összehasonlítások mély, mérgező neheztelést szültek. A féltékenységtől elemésztett eredeti Marcella felhagyott a hősnő hiábavaló üldözésével, és mérgező dühét kizárólag Gemmára összpontosította. Ez a könyörtelen zaklatás visszafelé sült el, és a saját öt társát egyenesen Gemma tárt karjaiba taszította. A hivatalos partnerei Gemma hűséges, hízelgő ölebeivé változtak.

Minden áldott nap könyörögtek az eredeti Marcellának, hogy váljon el tőlük, de a makacs nő nem volt hajlandó elengedni őket. Végül az öt férfi engedett a vágyainak, és megcsalták az eredeti Marcellát Gemmával.

Utolsó, hisztérikus dührohamában az eredeti Marcella halálos mérget kevert az ételükbe, azzal a szándékkal, hogy megölje mind az öt társát és Gemmát is. A terv kudarcot vallott. Végül egyedül halt meg, hátrahagyva a tipikus, elmebeteg gonosztevő hírhedt hírnevét. Eközben a hősnő és a férfi főszereplők anélkül oldottak meg két komoly kellemetlenséget, hogy a kisujjukat is mozdították volna.

Marcella feldolgozta a tragikus cselekményt, és gondolatban gúnyosan felhorkant.

A rendszer szó szerint kötelezővé tette a poliamóriát. Miért láncolná magát bárki öt hálátlan, áruló férfihoz, feladva ezzel egy végtelen erdőt?

*Szent ég, lányom. Miért kellett ezt tenned? Bőven van még hal a vízben. Nekünk nem kellenek mások levetett ölebei!* – tűnődött magában Marcella, miközben megigazította a testtartását a kényelmes kanapén.

Végül is az ő kezében volt a hatalom, hogy annyi férfit vegyen magához a rendelkezésre álló hímek végtelen medencéjéből, amennyit csak akar. Tíz társat? Százat? Tízezret? Az is teljesen rendben lenne. Tízezer társ azt jelentené, hogy minden áldott nap új partnert követelhet magának. Marcella bele sem tudott gondolni, hány évbe telne végigmenni egy ekkora háremen. A lehetőségek végtelenek voltak, és egyik sem járt azzal, hogy ezért a szánalmas, térdeplő bandáért harcoljon.

Ahogy ez a felszabadító felismerés megszilárdult az elméjében, Marcella visszairányította a tekintetét a vörös hajú férfira. Korábban feszült testtartása a legfelsőbb, magabiztos tekintély pozíciójába lazult.

– Akkor csináljuk. Egyikőtökre sincs szükségem.

Jaxon Hensley hátrabillent a sarkán. Karmazsinvörös szemei szinte komikusan tágra nyíltak, mély megdöbbenést tükrözve.

– Csináljuk?

Egy éles, szarkasztikus mosoly rángatta meg Marcella ajkának szélét.

– Igen, válás. Mind az öten. Egyeteket sem fogom marasztalni.

Szikrányi érdeklődést sem mutatott aziránt, hogy egy másik nő ölebeit tartsa meg, függetlenül attól, hogy állítólag milyen jóképűek vagy jó felépítésűek voltak. Különben is, elnézve Jaxont, egyikük sem felelt meg a kifinomult esztétikai elvárásainak.

Amint a szavak elhagyták a száját, a hatalmas nappaliban elszórtan álló másik négy társ is földbe gyökerezett lábbal állt meg. Döbbent, tágra nyílt szemekkel pillantottak egymásra, képtelenek voltak feldolgozni a hirtelen változást. Fél évvel ezelőtt a rendszer pontosan ehhez a nőhöz kötötte őket.

A lány tagadhatatlanul gyönyörű volt – ragyogó, lenyűgöző, olyan agresszív, megfélemlítő vonzerővel rendelkezett, amely azonnal tiszteletet parancsolt. A kilencven százalékot meghaladó genetikai kompatibilitási pontszámmal párosulva őszintén tervezték, hogy boldog, odaadó életet építenek fel vele, a középszerű C-szintű pszionikus ereje ellenére is.

De Marcella megvetéssel kezelte őket. Ahelyett, hogy ápolta volna a köteléküket, az S-szintű nő, Sylvia Rostova öt legendás társát vette célba. Nemcsak hogy el akarta cserélni a saját társait Sylvia társaira, hanem könyörtelenül azt követelte tőlük, hogy segítsenek neki udvarolni a rivális csoportnak. Mivel ők rettegtek attól, hogy megsértik az S-szintű eliteket, ezt megtagadták, mire Marcella rajtuk töltötte ki végtelen frusztrációját.

Gemma, aki szintén egy C-szintű nő volt, szintén kedvelte Sylvia társait, de ő a saját partnereit megnyugtató kedvességgel és végtelen türelemmel kezelte. Az összehasonlítás és a sok interakció után Marcella megtört társai természetes módon beleszerettek Gemma gyengéd látszatába.

Aztán elkezdték minden áldott nap a válást követelni Marcellától. Balszerencséjükre a nőjük egy tapodtat sem engedett.

A bestiavilág törvényei brutálisan szigorúak voltak. A rendszer megengedte a férfiaknak, hogy válást kezdeményezzenek, de csak egy gyötrelmes, hároméves gondolkodási időszak letelte után. A nők azonban végső tekintéllyel rendelkeztek. Ők azonnal kezdeményezhették a válást, egyetlen pillanat alatt elvágva a köteléket.

Marcella társai nem akartak három hosszú évet várni. Kétségbeesetten meg akartak szabadulni jelenlegi kötelékeiktől, hogy minél hamarabb Gemma társai lehessenek.

Most, hogy Marcella ilyen lazán belement a válásba, alig hittek a fülüknek.

Lehet, hogy ez a manipulatív nő csak átveri őket?

– Ezt komolyan mondod?

– Marcella, ugye nem viccelsz?

Marcella mélységes felháborodással forgatta a szemeit. Általában ismerős arca most távolságtartó, hideg volt, és minden megmaradt kötődéstől mentes.

– Ki mondta, hogy viccelek?

Még ha a férfiak hihetetlenül ritkák is voltak a kiterjedt éteri bestiavilágban, ő soha nem süllyedne odáig, hogy elfogadja valaki más ölebét. A válás abszolút volt és nem képezte alku tárgyát. Minél távolabb kellett maradnia a könyv hősnőjétől és a férfi főszereplőktől, el kellett kerülnie a történet végzetes befejezését, és egy dicsőséges életet kellett élveznie, gyönyörű, engedelmes férfiakkal körülvéve.

Ami a különválás pénzügyi feltételeit illeti, azokat fel sem kellett hozni. Az univerzális rendszer mindenekelőtt a nő érdekeit védte.

Például, közvetlenül a párosítás után a társ vagyona közös tulajdonba került a nővel. Amint a párkapcsolati kötelék fizikai intimitás révén sikeresen megpecsételődött, a társ minden egyes vagyontárgya automatikusan a nő nevére szállt a rendszer megkérdőjelezhetetlen felhatalmazása révén.

Válás esetén, ha a köteléket még nem pecsételték meg, a férfi jogilag köteles volt teljes vagyonának felét kártérítésként átadni a nőnek. Ha a köteléket már megpecsételték, a nőnek csak a vagyon rongyos egytizedét kellett visszaadnia a férfinak.

Ráadásul a válás időpontjában az eldobott társnak extra tízezer érdempontot kellett fizetnie a nőnek. A férfiak az életüket kockáztatták a csatatéren, rémisztő mutáns fenevadakat és ördögi inszektoidokat lemészárolva, hogy érdempontokat szerezzenek. A nők ezzel szemben általában erőfeszítés nélkül szerezték meg érdemeiket azáltal, hogy megnyugtató pszionikus rezonanciát hajtottak végre a férfiaikon.

Az öt társ egy pillanatra elhallgatott, a lány arcát kutatva a megtévesztés bármilyen jele után. Amikor megbizonyosodtak arról, hogy Marcella komolyan beszél, a döbbenet és a hamisítatlan öröm hatalmas hulláma töltötte el a mellkasukat.

Azonnal feltápászkodtak a padlóról, és rekordsebességgel rohantak a saját hálószobáik felé. A csizmák vad dobogása és az ajtók csapkodása visszhangzott a folyosón. Kétségbeesett sietséggel csomagolták össze a holmijukat, rettegve attól, hogy akár egyetlen másodpercnyi késedelem is meggondolásra késztetheti a szeszélyes nőt.

Néhány perccel később öt ziháló férfi állt az előcsarnokban, táskákkal a vállukon, szinte vibrálva a türelmetlen várakozástól.

Marcella végigsimította tekintetével a csoportot, és lassan felállt a kanapéról.

– Induljunk.

Ebben az univerzumban születésétől fogva minden nő havi száz érdempontot és tízezer galaktikus kreditet kapott megélhetési költségként, egészen addig, amíg el nem érte a felnőttkort, és össze nem sorsolták a férfiaival. Eközben az irányító terminál a galaxis összes árva nőjét a szigorúan őrzött, exkluzív Női Égisz Menedékben helyezte el.

Amint egy nő sikeresen párt talált, a rendszer egy házat, egy járművet és egy komornyik robotot biztosított számára, mindezt szigorúan a konkrét pszionikus erőszintjéhez igazítva.

Marcella pszionikus erejének szintje C volt. Következésképpen a rendszer ezt a hatalmas, C-kategóriás villát, egy áramvonalas, hétüléses repülő autót és egy szabványos C-osztályú robotsegédet adományozott neki.

De a szinteken belül is voltak rejtett szintek. A rendszer nyíltan kivételezett Gemmával, és a C-szintű jutalmak abszolút csúcsát adta neki.

Miután egy nő pszionikus ereje a rezonancia révén fejlődött, formálisan igényelhetett a rendszertől korszerűsített házakat, gyorsabb autókat és okosabb robotsegédeket.

Mivel ez a jelenlegi birtok kiváló, biztonságos elhelyezkedéssel büszkélkedhetett a városon belül, a legtöbb nő úgy döntött, hogy a rendszer által kijelölt házban él a végtelenségig. Ez alól Marcella sem volt kivétel. Kilépett a bejárati ajtón, és fürge léptekkel elindult a napsütötte kocsifelhajtón a járműve felé.

Bebújt a kényelmes, valódi bőr anyósülésre, és megkocogtatta a karcsú műszerfali konzolt, utasítva a fémből készült, C-osztályú robotsegédet, hogy vegye át a volánt. A gép felbúgott, optikai szenzorai halványkék fénnyel izzottak, miközben megragadta a kormányt. Miután elhelyezkedett, Marcella lehúzta a sötétített ablakot, és lenézett az öt társra, akik bizonytalanul ácsorogtak az autója közelében.

– Igyekezzetek, különben meggondolom magam!

Ezzel az éles paranccsal a lány ragyogó, feltűnő arca gőgös, arrogáns mosolyra húzódott. A kifejezés annyira lazán elutasító volt, és annyira hiányzott belőle a kétségbeesett ragaszkodás, amihez hozzászoktak, hogy az öt társ egyszerre csikorgatta a fogát a frusztrációtól.

Bár családi hátterük meg sem közelítette a könyv érinthetetlen férfi főszereplőinek elképesztő gazdagságát, korántsem voltak szegények. Mindegyik férfi rendelkezett saját, csúcskategóriás személyi repülő autóval. Az áramvonalas járműveikhez siettek, és az antigravitációs hajtóművek mély, erőteljes duruzsolással keltek életre.

Ahogy Marcella autója simán felemelkedett a gondozott gyepről, és beolvadt a kijelölt légi sávba, az öt követő jármű szoros formációba rendeződött, szorosan a nyomában haladva. Marcella a könyökét az ablakkeretnek támasztotta, és nézte, ahogy a futurisztikus metropolisz elsuhan mellette. A felhők felé nyúló, hatalmas, biomérnöki úton létrehozott növényvilággal összefonódó, tornyosuló felhőkarcolók folyamatosan emlékeztették arra az idegen világra, amelyben most élt. A felszabadulás mély érzése mosott át rajta. Megszabadult a halálra ítélt cselekménytől, megszabadult ezektől a hálátlan férfiaktól, és készen állt arra, hogy kihasználjon minden egyes előnyt, amit ez a társadalom kínált neki.

Fél órával később a konvoj leereszkedett a nyüzsgő légi forgalomban. Előttük magasodott a Párválasztási Ügyek Kupolájaként ismert, impozáns, hatalmas építészeti csoda. A csoport zökkenőmentesen landolt a kijelölt leszállópályán, mindössze pillanatokra attól, hogy véglegesítsék a különválást.