VESPER

A lakosztályom ajtaja becsukódott mögöttem, és én összeestem.

A hátam a fának csapódott. A lábaim felmondták a szolgálatot. Lecsúsztam, amíg a hideg kőpadlón nem ültem, a térdemet a mellkasomhoz húzva, kezeimet az arcomra szorítva.

*Tudja.*

*Mindent tud.*

*És szeret engem.*

*Még mindig szeret.*

*És én így is, úgy is elveszítem őt.*

A könnyek jöttek, mielőtt megállíthattam volna őket, forró