Mire beérek a suliba, megbánok minden életbeli döntést, ami ide vezetett.

A táskám a kelleténél nehezebbnek tűnik – valószínűleg tele van érzelmi csomagokkal és félig megevett müzliszeletekkel –, és a cipőm minden lépésnél úgy nyikorog, mintha személyes sértésnek venné, hogy ilyen keményen dolgoztatom. A levegőben is ott van még az a reggeli élesség, ami az arcomba mar, és elmerevíti az ujjaimat.