A dzsekim cipzárja félig beakad, mert persze, hogy beakad.

Pár másodpercig küzdök vele, magamban motyogva, mielőtt feladom, és inkább áthúzom a fejemen, feláldozva a hajamat a statikus elektromosság oltárán.

Legalább mozgok. Ez is valami.

A ház túl csendesnek tűnik körülöttem – ez az a fajta nyomasztó csend, ami csak akkor létezik, amikor igazán, ténylegesen egyedül vagy. Semmi tányércsörgés a kon