Mire beérünk, még mindig félálomban vagyok.

Az autóút kiütött valamit az agyamban – azt a fajta álmos ködöt, amit akkor érzel, amikor egy kicsit túl sokat szunyókálsz, és most olyan, mintha a valóság nem a megfelelő sebességgel mozogna.

Connor becsukja mögöttünk a bejárati ajtót, lerúgja a cipőjét, és kézen fogva a nappaliba vezet.

– Ide – mondja, óvatosan leültetve a kanapéra.

Pislogok rá, még mi