A lány kivezet minket a főépületből vissza a hidegbe; a csizmája magabiztosan ropog a letaposott havon.

Amint az ajtó becsukódik mögöttünk, a többiek tompa zaja – a zene, a nevetés, a kőfalakról visszaverődő hangok – elhal, elnyelik a fák. A csend idekint súlyosabb. A hó egy kicsit mélyebb. A fenyők valamivel sűrűbbek.

Még csak szürkület van, de a fény már halvány, mintha az alkonyat korán jött vo