A hó lassan és lomhán hullik, mintha a természet saját konfettije lenne, apró, csillogó prizmaként ejtve csapdába a napfényt. A levegő csípős, de nem metsző, és napok óta először úgy tűnik, mintha a tél a lágyabb oldalát próbálná megmutatni. A csoport laza tömegben áll a menedékház hátsó ajtaja közelében, kesztyűket húznak, sálakat igazítanak, és a lábukat dobbantják, hogy melegen tartsák magukat,