Még mindig úgy vigyorgok, mint egy gyerek karácsonykor, amikor Jaxon felé fordulok. Újra meg akarom köszönni neki, hogy megtalálta a nyuszit, hogy lehúzott a hóba, hogy engedte, egy percre úgy érezzem magam, mint egy kisgyerek. De aztán meglátom az arcát.

A félmosolynak nyoma sincs. A szemei élesebbek, az állkapcsa megfeszült, a vállizmaiban csomókba ugrott a feszültség a kabátja alatt. Pásztázza