Az agyam egy pillanatra sem állt le, mióta beléptünk az ajtón.

Night hangja még mindig ott visszhangzik a koponyám mélyén, régi emlékekből és az általa hátrahagyott szavakból táplálkozva. A mellkasom szorít, mintha a tüdőm próbálna mindent visszatartani – a bűntudatot, a fájdalmat, a rohadt tehetetlenséget.

De mellettem Evie csendes.

Lágy.

*Jelen van*.

Teste finoman a kanapé sarkába simul, térdeit